A kirakatokat kell figyelni, hogy kiderüljön, nyakunkon-e a háború

A 96 éves Király Edit kalauzolta a XXI. század stábját azzal, hogy felidézte emlékeit a húszas-harmincas évekből. Arról, hogy mit mondtak nekik az iskolákban, vagy otthon a szülei arról, hogy milyen következményei lehetnek az egész Európában érezhető elégedetlenségnek, ami az első világháború után kialakult. Király Edit ma úgy gondolja, egyszerűen csak óvták őket, ezért nem beszéltek sem otthon, sem az iskolában arról, hogy újabb háború törhet ki.  

„Én örökké apácáknál jártam iskolába Csornán is, Kőszegen is, Sopronban is. Az apácáknál nem volt politika. Nem terhelték a gyerekeket ilyen nagy gondokkal, hogy hogy lesz, ki fog nyerni, ki fog veszíteni. Biztos, hogy volt téma, de bennünket nem terheltek ezzel.”

A felnőttek talán tudták, hogy veszély fenyeget, de ők is átadták magukat a nagy nemzeti vágyálomnak Trianon után. Paksa Rudolf történész erről azt mondta: „Ezzel egyetértett a magyar társadalom, az átlagemberek, a művészek, a tudósok, mindenki. Meg lehet nézni, 

majdnem az összes jelentős magyar történész írt a két háború között olyan történeti összefoglalót, amiben megpróbálja igazolni, hogy miért elfogadhatatlan Trianon, miért kellene visszaállítani Magyarországot. És bizony ez része annak a folyamatnak, amivel a társadalmat ahhoz szoktatják hozzá, hogy örömmel fogadja, amikor ez a korábban kialakult egyensúly megborul.

Az európai politikusok pontosan látták a háborús veszélyt. Az ENSZ elődje, a Népszövetség 1932-ben katonai konferenciát tartott. A cél az volt, hogy leszereljék Európa összes hadseregét. A genfi tárgyalások kudarcba fulladtak, Hitler sietve távozott. 

A harmincas években nem csak Németországban és Olaszországban történt politikai fordulat. Mint Zeidler Miklós történész elmondta, megerősödtek a radikális jobboldali mozgalmak: ha nem is mindenhol nácizmus vagy fasizmus köszöntött be, azért autoriter rendszerek működtek, ahol korlátozták a választójogot, centralizálták a politikai hatalmat. Az ellenzék szerepe gyengült, másfelől pedig a nemzetek közötti konfliktusok megerősödtek, „hiszen az a politikai retorika, amelyet az ilyen módon hatalomra kerülő inkább jobboldali kormányok folytatnak, az mindig valamelyik másik rivális nemzet vagy szomszéd ország felé irányul” – fogalmazott a történész.

Az iskolákban is rend uralkodott. A gyerekek a nevelőiktől azt kapták, amit az ország kormányzata elvárt tőlük. Csupa jót, tiszta erkölcsöt, mély vallásosságot és feltétlen hitet plántáltak beléjük.

Király Edit felidézte: „Nagy hazafiaságra oktattak bennünket, például a Kormányzó urat tisztelni kellett. És volt olyan alkalom, hogy a budapesti Szent István-körmenetre Csornáról is ment egy népi csoport a régi csornai népviseletbe öltözve. Az augusztus 20-i körmeneten a Kormányzó úr is végigment, és egy ilyen csoportban egyszer én is voltam.”

Ebben az ünnepi hangulatban disszonánsnak érezték a vészharangok kongatását, és nem is figyeltek rá. A liberális Pesti Napló1934-ben például azért tiltakozott, mert egyes lapok gyakran emlegettek világháborút olyan értelemben, hogy az elkerülhetetlen. „Az embereket mintegy hozzászoktatják ehhez, és ez nem tesz jót az olyan célú mozgalmaknak, amelyek éppen ez ellen küzdenek” – ismertette a lap álláspontját Bartha Ákos történész.

Miért a kirakatokat kell figyelni, hogy kiderüljön, mennyire van közel a háború? Hogyan gondolkodtak a nagyhatalmak, és hogyan vezette meg a Nyugatot Hitler? Miféle „szorongva bizakodás” jellemezte akkoriban a politikai elit többségét? Mindezt megtudhatják a fenti rövid videóból.

Lázs Sándor teljes filmjét pedig a hétfői XXI. században, a késő esti Híradó után láthatják az RTL-en.