„A tűzzel játszanak” – fenyegetőzött a mini Leninnek csúfolt KB-titkár, mielőtt Cserhalmi György hatalmas tömeg előtt elharsogta az ellenzékiek 12 pontját
2024. március 9. 15:02
Harmincöt évvel ezelőtt, 1989. március 15-én a Petőfi-szobornál gyülekezett a tömeg, amely aztán több 10 ezer fősre duzzadva a Szabadság térre ment. Sok civil ruhás rendőr is volt köztük, de senki nem akart erőszakot, hiába fűtötte azzal az állami propaganda a közbeszédet, hogy néhány rebellis a tévészékház elfoglalására készül. Az ellenzéki szervezetek 12 pontos követelését a kor legnépszerűbb színésze, Cserhalmi György olvasta fel a Magyar Televízió lépcsőjén. De milyen út vezetett idáig?
Hajnali háromnegyed 5. Tudtam egyből, hogy a rendőrök csengetnek, valami miatt azt rögtön lehet érezni. Mondja, hogy rendőrég, kinyitom az ajtót, bevágja a lábát, hogy ne lehessen visszacsukni.
1988. március 15-én még így kezdődött reggel Hodosán Róza és akkori férje, Demszky Gábor lakásán, illetve több ellenzéki otthonánál, ahová kiszállt a rendőrség.
A jelenetet Hodosán Róza, az SZDSZ egykori alapítója idézte fel a 21. századnak. A párbeszéd a rendőrrel a következőképpel folytatódott
- Házkutatni jöttek?
- Nem.
- Hanem, mi a helyzet?
- Előállítási parancsunk van.
- Házkutatási is van?
- Nincs.
- Akkor nem jönnek be, itt kezdődik.
- Márpedig bemegyünk.
- Nem jönnek be, akkor jönnek be, ha van házkutatási parancsuk.
„Elkezdőik egy vita. Én rugdosom a lábát, ő be akar nyomulni, meg a többi rendőr is, sokan vannak. Mondom, hogy nem jöhetnek be, nincs házkutatási parancsuk, ha bejönnek, elkezdek sikoltozni. Hiányzik ez magának, hogy felverjem az egész házat?”
Az ellenzéki házaspárt azzal gyanúsították, hogy a március 15-ei ünnepségek megzavarására készülnek, végül el is vitték őket.
1988-ban már a sokadik betiltott tüntetésükre készültek az ellenzéki szervezetek és csoportok, hogy a forradalom és szabadságharc évfordulóján hangot adjanak követeléseiknek. Abban az évben már több ezer ember vett részt a rendezvényükön, a rendőrök akkor nem avatkoztak közbe, de néhány évvel korábban, vagy pár hónappal később, amikor kevesebb volt a résztvevő, nem maradt el a gumibotozás.
„Felszólítom a tömeget, oszoljanak, és akkor gumibotot szegezz! És minden ok nélkül szétvertek bennünket” – emlékszik vissza Szilágyi Sándor, az akkori demokratikus ellenzék egyik kulcsembere.
A szemem előtt leütöttek egy gyereket gumibottal. Rám tört egy sírógörcs, hogy ezt hogy a pék sapkájában lehet ezt megcsinálni. Az ellenzéki érzületemnek ez volt az egyik oka.
„1986-ban volt a híres lánchídi csata, amikor a fiatalokat becsalták a Lánchídra, gumibotozták, majd igazoltatták, majd utána bűntetőeljárások keretében vegzálták őket elég sokáig. Ezek fiatalok voltak” – teszi hozzá Hodosán.
„Mindenkitől elvették a személyi igazolványát, akinél volt, mert volt, akitől már délután elvették, az rosszul járt. Volt, aki bedobta a Dunába ijedtében. A többieket csak beidéztek a rendőrségre, ez a kategória voltam én is” – meséli Rockenbauer Zoltán, az ellenzéki megmozdulások egyik fő szervezője. „Volt egy kihallgatás, nem volt vészes, nem bántottak. Kaptam egy rendőrhasági figyelmeztetést, kijöttek a munkahelyemre, egy ilyen soft fenyegetődzés ment.
És 87-ben is kijöttek a munkahelyemre, hogy tavaly ezt elnézték, de idén már ne menjek ki, de persze kimentem.
Aztán 1988 végén a parlament úgy döntött, hogy március 15-e munkaszüneti nap lesz, és 1989-ben már semmilyen rendőri akció nem történt se március 15-e előtt, se a tüntetésen. Hatalmas tömeg gyűlt össze a Szabadság téren, ez volt a rendszerváltás időszakának legnagyobb tömegrendezvénye.