Harmincöt évvel ezelőtt, 1989. március 15-én a Petőfi-szobornál gyülekezett a tömeg, amely aztán több 10 ezer fősre duzzadva a Szabadság térre ment. Sok civil ruhás rendőr is volt köztük, de senki nem akart erőszakot, hiába fűtötte azzal az állami propaganda a közbeszédet, hogy néhány rebellis a tévészékház elfoglalására készül. Az ellenzéki szervezetek 12 pontos követelését a kor legnépszerűbb színésze, Cserhalmi György olvasta fel a Magyar Televízió lépcsőjén. De milyen út vezetett idáig?

A demokratikus ellenzék és a nőjogi mozgalmak történetének kevéssé ismert fejezete, hogy 1973-ban értelmiségiek petíciót írtak, és jelentős számú aláírást gyűjtöttek össze az addig kifejezetten liberálisnak számító abortuszszabályozás szigorítása ellen. Az aláírók közt sokan voltak, akiknek nem volt különösebb véleményük az abortuszról, de a fellépésben meglátták a rendszerrel szembeni ellenállás lehetőségét – ám a megtorlás sem maradt el. A résztvevők a napokban egy konferencián beszélgettek az ötven évvel ezelőtt történtekről.

Annak idején az illetékesek szemet hunytak a minőségi szabványok felett, hogy színes tévével lássák el a magyarokat. Amikor kiderült, hogy baj van a Color Star tévékkel, a vásárlókat próbálták felelőssé tenni a robbanások miatti tűzesetekért.

Az egyik első igazi szembenézés a Rákosi-rendszer terrorjával 1988-ban történt. Farkas Vladimir három órán keresztül beszélt az ÁVH módszereiről, Rákosiról, Rajkról, Kádárról és a kihallgatásokról, amelyeken ő is szerepet vállalt.

Fábri Zoltán utolsó filmje nem kapott elég elismerést. Nem tetszett a mondanivalója. Németh Miklós is sok mindent másképp gondolt, mint a Kádár-rendszer vezetése. Volt is konfliktusa az elittel. Egy eblematikus film és a rendszerváltás miniszterelnöke a Kádár-rendszer elitjéről a XXI. században.

Papok és urak mindig egyek, még a szocializmusban is. Milyen bűnöket követtek el a kommunista uralmat, majd a Kádár-rendszert kiszolgáló papok A teljes adásért kattintson: IDE.

93 lövés, 4 felrobbantott kézigránát, 2 halott és 10 sebesült. Egy elhallgatott ámokfutás legfontosabb számai, amely Magyarországon 40 évvel ezelőtt történt és amelyről csak pár soros hír jelent meg a sajtóban. A Kádár-rendszer egyik legbrutálisabb bűncselekményéről kollégáink fél évig tartó nyomozás után készítettek filmet, amelyet szombaton este láthatnak a Fókusz Pluszban.

A 60-as években sokan bizakodtak, hogy változik a politika és fellendül a gazdaság, valami új világ jön el. Aztán a 70-es években megállt az idő. A Kádár-rendszer berekesztette a nyugati nyitást, megállította a reformokat, az értelmiség számára újra fojtogató légkört teremtett. Ebben az időszakban született meg az egyik legizgalmasabb független színházi csoport, a Stúdió K.  Amikor előadták Woyzeck-et, a „szegény színház” eszközeit használva, akkor a darab döbbenetes erővel és formában beszélt a kisember és a hatalom viszonyáról.

Sting 1988-ban az emberi jogok élharcosaként más világsztárokkal együtt jött Magyarországra. Budapest volt ugyanis a „Human Rights, Now!”, vagyis „Emberi jogokat, most!” elnevezésű hat hetes koncertsorozat egyik állomása. Akkor, amikor az emberi jogok betartása még egyáltalán nem volt fontos itthon és amikor mindent a Magyar Szocialista Munkáspárt irányított, amely furcsa mód lelkesen támogatta a  rendezvényt.

Avar István a legdurvább szegénységből tört ki, és a legnagyobb sztár lett. A Kádár-rendszerben képviselő lett, sokan támadták. Mindent elmondott, mit gondolt a hatalomról, a kultúráról és a politikai kiszolgáltatottságról.