Életmód

Pénzért lökik pedofilok elé az instamamik, a ruhamárkák és az óriásvállalatok a gyerekeket

Medvegy GáborMedvegy Gábor

2024. április 8. 14:50

Bár az internet legsötétebb bugyrának a darkwebet szokás tartani, az orrunk előtt, leplezetlenül is sötét dolgok zajlanak. Vannak anyák, akik abban látják gyerekük jövőjét, hogy bikinis képeket osztanak meg róluk az Instagramon olyan korukban, amikor saját maguk még nem is regisztrálhatnának a közösségi platformra, és a nyálukat csorgató felnőtt férfiakon keresztül tesznek szert anyagi haszonra. Bár általában tisztában vannak azzal, hogy ez nincs rendjén, úgy gondolják, el kell fogadniuk az előnyökért cserébe. Mindez az influenszereket foglalkoztató márkáknak is megéri, a közösségi platformok pedig a szülőkre hárítanak minden felelősséget.

Bár az Instagramra elvileg nem regisztrálhatnak 13 éven aluliak, annak nincs akadálya, hogy a szüleik hozzanak létre profilt számukra. A New York Times riportjában bemutatott Elissa 2020-ban nyitott fiókot 11 éves kislányának. A gyerek a képen estélyikben, valamint drága sport- és balettruhákban pózolt. Több mint százezer követője lett, egy részük még arra is hajlandó volt, hogy havi tíz dollárt fizessen további képekért. 

Elissa kislányának profiljára múlt év elején nyugtalanító üzenetek kezdtek özönleni. „Pedofiloknak árulsz képeket a kiskorú lányodról”, állt az egyikben.

Rossz, beteg anya vagy, olyan beteg, mint mi, pedofilok

– írta egy másik felhasználó. Elissa maga is tisztában van azzal, hogy egyesek szerint kihasználja kislányát, és megszokta, hogy ijesztő üzenetek is érkeznek. Szerinte azonban megvédi a gyerekét azzal, hogy helyette kezeli a profilját, és ha megszüntetné azt, megadná magát a zaklatóknak.

Sok szülő azt gondolja, hogy elindítja gyereke modellkarrierjét azzal, hogy felteszi őt az Instagramra, és lehetőséget ad arra, hogy a divatmárkák felfedezzék őket. Ám gyorsan lesüllyedhetnek abba a sötét alvilágba, amit olyan felnőtt férfiak uralnak, akik más platformokon beismerik, hogy gyerekekhez vonzódnak szexuálisan. 

Vannak szülők, akik képek mellett a gyerekükkel folytatott exkluzív chatelés lehetőségét is áruba bocsátják, sőt még a kislányok használt balettruháit is eladják az idegen férfiaknak. 

Egyes „ügyfelek” dollárezreket költenek arra, hogy gyerekekkel létesítsenek kapcsolatot.

A férfiak érdeklődése önmagában is anyagi haszonnal jár. A nagy követőszám vonzó a márkáknak, amelyek termékeket küldenek, kedvezményeket és más anyagi előnyöket biztosítanak a gyerekeknek és családjuknak, az Instagram algoritmusa pedig még láthatóbbá teszi azokat a profilokat, amelyekre sokan kíváncsiak.

Mindez a zaklatásnak is utat nyit. Vannak, akik hízelegnek, mások zsarolják a kislányokat és szüleiket, hogy még kihívóbb fotókat kapjanak. A Telegram üzenőalkalmazásban a New York Times riporterei olyan üzenetváltásokat is találtak, amelyekben férfiak nyíltan fantáziálnak az Instagramon általuk követett gyerekek szexuális bántalmazásáról, és dicsőítik az Instagramot, hogy elérhetővé teszi számukra ezeket a képeket.

Mint egy cukorkabolt

– írja egyikük. „Isten áldja az instamamikat” – teszi hozzá egy másik.

Szinte minden harmadik gyerek influenszer akar lenni, ha nagy lesz, és a Z-generáció 1997 és 2012 között született tagjainak 11 százaléka influenszerként tekint magára. Az influenszeripar mérete a Goldman Sachs becslése szerint világszinten meghaladja a 250 milliárd dollárt, az amerikai márkák pedig évi 5 milliárd dollárnál is többet költenek arra, hogy influenszerekkel reklámozzanak. Szakértők viszont arra figyelmeztetnek, hogy a közösségi média rontja a gyerekek önértékelését, és a testük tárgyiasítására bátorítja őket.

Egyes gyerekinfluenszerek hatszámjegyű jövedelemre tesznek szert – dollárban. Egy ausztrál anya, Kaelyn azt mondja:

Én tényleg nem akarom, hogy a gyerekemet kizsákmányolják az interneten. De már olyan régóta csinálja. Sok követője van. Mit kellene csinálni? Hátat fordítani és kilépni?

A New York Times újságírói 2,1 millió Instagram-bejegyzést, pedofilok több havi üzenetváltását, több ezer oldalnyi rendőri jelentést és bírósági iratot vizsgáltak, több mint száz érintettel interjúztak, szülőkkel, gyerekvédelmi szakemberekkel, techcégek dolgozóival és a gyerekinfluenszerek követőivel, akiknek egy részét korábban szexuális bűncselekményért elítélték.

Találtak olyan profilokat, amelyek ajándékokat vagy pénzt kérnek követőiktől, mások előfizetéseket árulnak exkluzív tartalmakkal. Minél kihívóbb fotókat posztolnak, annál több lájkot és kommentet kapnak. És minél több követője van egy profilnak, annál nagyobb arányban vannak közöttük a férfiak – állapították meg.

Már kamaszok és gyerekek is vágynak arra, hogy márkanagykövetek legyenek. Bikinis Instagram-bejegyzéseket tesznek közzé, gyerekdivatbemutatókon vonulnak fel. Sok cég „élő hirdetőtáblaként” tekint a gyerekinfluenszerekre. Az egyik, táncruhákat gyártó vállalat marketingigazgatója azt mondta: korábban azt gondolták, annak van hatalmas reklámértéke, ha ők öltöztetnek fel valakit egy népszerű tévés táncshow-ban, de még jobban megéri a mikroinfluenszerekbe fektetni.

A megkérdezett szülők általában azt mondják, hogy a gyerekük élvezi az online jelenlétet, vagy azt, hogy ez megalapozza a karrierjüket. Szerintük ezzel fejlődik a gyerekek önbizalma, kapcsolatokra és tapasztalatra tesznek szert. De vannak olyanok is, akik megbánták az egészet. Az ausztrál Kaelyn lánya már 17 éves, az anya pedig attól tart, hogy a gyerekkora elúszott arra, hogy bikiniben pózoljon idegen férfiaknak.

Leírta saját magát és abban látja a jövőjét, hogy az OnlyFans-en keressen pénzt. Ennél jóval több van benne

– állítja a nő, hozzátéve, hogy a mostani eszével már nem csinálna influenszert a gyerekéből. „Szörnyeket etettem” – mondta. Azt is elárulta, hogy előfordult, hogy az osztálytársai azt mondták a lányának: „nem játszhatunk veled, mert anyukám azt mondta, hogy téged perverzek követnek az interneten”.

Elissáékat tavaly azzal fenyegette meg valaki, hogy feljelenti őket a rendőrségen, ha nem tesznek neki egy „kis szívességet”. Miután Elissa nem válaszolt az üzenetre, az illető emailt küldött a gyerek iskolájába, amelyben azt állította, hogy az anya kihívó képeket árul a kislányáról pedofiloknak. A kislány sírva mesélte az anyjának, hogy az iskolában kikérdezték, szembesítették a képekkel, amiket az anyja posztolt róla. „Sírtam, megijedtem, nem értettem, mi történik”, mondta a kislány.

Van olyan férfi, aki videókat és fotókat posztol a saját Instagram-profilján arról, hogy kislányok hálálkodnak neki ajándékokért és pénzért. Akiktől nem kap hálálkodást, azt megszégyeníti. Egy másik férfi tanácsokat adott a szülőknek arról, hogyan növelhetnék az elérésüket, de két anya is azt mondta, hogy megszakították vele a kapcsolatot, miután azt javasolta, hogy a kislányuk intim testrészei is legyenek észrevehetők a ruhán keresztül. Előfordul, hogy egyes férfiak az anyákkal kezdenek flörtölni, felajánlják, hogy megvédik őket, majd dühöngenek, ha más férfiakkal is szóba állnak.

Az Elissáékat fenyegető férfi legalább öt másik anyának is küldött zsaroló üzeneteket. Az egyiktől azt követelte, hogy molesztálja a gyerekét és küldjön erről fotókat és videókat. A nő a hatóságokhoz fordult. A New York Times újságíróinak a Telegramon sikerült felvenni a kapcsolatot a férfival: azt mondta, hogy dühös volt az anyákra, mert azt gondolta, hogy más férfiaknak hajlandók illegális fotókat küldeni a gyerekeikről, és ő is akart ilyeneket.

Általában semmilyen következménye nincs, ha valaki az Instagramon jelenti a ragadozókat. A New York Times újságírói több mint ötven bejelentést tettek, és csak egyre kaptak választ. Az Instagramot működtető Meta szóvivője azt mondta, hogy a szülők felelősek a gyerekük profiljáért és annak tartalmáért, beállíthatják, hogy kik kommentelhetnek és kik küldhetnek üzenetet.

Ám azon túl, hogy a Meta nem reagál a szülők bejelentéseire sem, még korlátozza is azokat, akik egy napon belül túl sok követőt tiltanak le.

Azt írták, hogy túlléptem a korlátot. Mármint hogy túlléptem az egy napra eső pedofilok korlátját? Remek

– mondta egy anya.

Volt, akinek egy férfi egy erektált péniszről küldött fotót privát üzenetben. Egy másik újra megosztotta a gyerekek fotóit, szexuális tartalmú feliratokkal kiegészítve. Egy harmadik 65 ezer dollárt ajánlott, ha eltölthet egy órát egy kislánnyal. Amikor a szülők jelentették ezeket, a Meta azt válaszolta, hogy nem sértették meg a szabályzatot, vagy azt, hogy nincs idejük ellenőrizni a bejelentést.

A cég szóvivője erre azt válaszolta, hogy 40 ezer alkalmazottjuk felel a platformjaik biztonságáért, 2016 óta 20 milliárd dollárt költöttek erre a célra, és a Meta minden más cégnél több, gyerekek elleni visszaéléssel kapcsolatos képet jelentett a hatóságoknak.

Az Instagramon 2022-ben nyílt lehetőség előfizetési díjért elérhető profilok létrehozására. 18 éven aluliak nem nyithatnak ilyet, de ez a korlátozás megkerülhető azzal, ha a szüleik működtetik a profilt. Gyermekvédelmi szakértők szerint az ilyen lehetőségek egészségtelen helyzetekhez vezetnek, amelyekben férfiak azt hiszik, hogy különleges kapcsolatuk van a kislányokkal, a gyerekek pedig azt gondolják, hogy ki kell elégíteniük a férfiak igényeit.

Egyes szülők a férfiak nyálcsorgató hozzászólásaira olyan elkerülhetetlen kellemetlenségként gondolnak, amivel nem kell törődni. Mások ebből is próbálnak hasznot húzni. Egy anya azt mondta, próbálkoztak azzal, hogy letiltják a kommentelést, de ezt nem díjazzák azok a márkák, amelyek fizetnek az influenszereknek.

Egy kis floridai ruházati cég, az Original Hippie tulajdonosa arról beszélt, hogy a nyálukat csorgató férfi követők is az elérésüket növelik, az Instagram pedig jutalmazza a magas követőszámot.

Ahogy a Biblia mondja, a vétkes vagyona az igazra vár

– közölte.

Bármennyire nyugtalanító is a gyerekinfluenszerekről készült képek egy része, jogi szürkezónába tartoznak. Ahhoz, hogy a gyermekpornográfia definíciójának megfeleljenek, általában láthatónak kell lenniük a nemi szerveknek. Van példa azonban arra, hogy a bíróságok enélkül is hoztak elmarasztaló ítéletet. Louisianában tavaly például letartóztattak egy anyát, aki megengedte egy fotósnak, hogy képeket készítsen a kislányáról tangabikiniben.

Az ilyen jogi következmények azonban ritkák, és a gyerekinfluenszerek férfi követői láthatóan örülnek ennek. „Amíg ez a dolog legális, élvezem” – írta egyikük. „Pontosan. Ezzel van tele az Instagram” – válaszolt egy másik.

Az online zaklatásnak nem csak olyan gyerekek esnek áldozatául, akiket a szüleik árusítanak ki az interneten. Nemrég az amerikai törvényhozásban emelt hangon kérték számon a Meta vezérigazgatóját, Mark Zuckerberget, amiért a cég fontosabbnak tartja a profitot, mint hogy megvédje a gyerekeket a bántalmazástól, kizsákmányolástól és káros lelki hatásoktól. A techcégek tevékenységét a dohánygyárakéhoz hasonlították, amelyek dollármilliárdokat kerestek a gyerekek egészségének kárára. A meghallgatásról itt írtunk bővebben.

Gyurkó Szilvia gyermekvédelmi szakember arról nyilatkozott, hogy minden ötödik magyar gyereket érhet szexuális zaklatás, a kétharmaduk lány. Forgács Mariann közösségimédia-szakértő pedig a Reggeliben beszélt a gyerekek szexualizálásáról. 


Nyitókép: iStock / Getty Images Plus

#Életmód#instagram#pedofília#influenszer#gyermekvédelem#kizsákmányolás#meta#ma