KÜLFÖLD

1:18
Híradó
2023. május 19. 18:59

Továbbra sem tudni, életben vannak-e még a repülőgépszerencsétlenséget túlélt gyerekek

Nem tudni, hogy tényleg megtalálták-e élve azt a 4 gyereket, akik túlélhették repülőgépük lezuhanását Kolumbiában. Az ország elnöke előbb bejelentette, hogy 17 nap után meglettek az esőerdőben menedéket kereső gyerekek, majd törölte az erről szóló bejegyzését. Ezt azzal indokolta, hogy nehézkes a kommunikáció a kutatást végző katonákkal.
1:44
Híradó
2023. május 19. 18:58

Másfél nap alatt félévnyi csapadékmennyiség zúdult Olaszország egy részére, 15 ezer embert kellett kiköltöztetni otthonából

Tizennégyre nőtt a közép-olaszországi áradások halálos áldozatainak száma. Ez a szám tovább emelkedhet, mert még vannak eltűntek, így a mentőalakulatok folytatják a kutatást. Óráról órára nő a kitelepítettek száma. Ötezer olyan ember van, akinek az otthonát teljesen tönkretette az áradás, amit az okozott, hogy másfél napon belül átlagosan félévnyi csapadékmennyiség zúdult az elmúlt években inkább aszályos régióra, emiatt sok helyen földcsuszamlások keletkeztek. Már 15 ezer embert kellett kiköltöztetni otthonából. 
Külföld
2023. május 19. 10:11

Putyin csodafegyvere sem okozott gondot az ukrán légvédelemnek, főhet a feje az orosz elnöknek

Az amerikaiak a Patriot PAC-3-as légvédelmi/rakétavédelmi rakétarendszerüket, az oroszok pedig a Kinzsal hiperszonikus rakétájukat tesztelhették kedd éjjel Kijev felett. Míg Washingtonban elégedettek lehetnek az eredménnyel, addig Moszkvában már kevésbé. A rakéták ugyanis nem érték el céljukat, így összesen 120 millió dollárnyi harci eszköz égett el a semmiért. A kínaiak sem lehetnek nyugodtak, mivel kiderült, egy Tajvan elleni támadás esetén az amerikai rakétavédelem az ő csodafegyvereiket is könnyedén hatástalaníthatja. 
4:10
Külföld
2023. május 18. 21:09

Szívszorító videón, ahogy kutyákat mentenek a tűzoltók egy árvíz sújtotta garázsból

Szerda éjszaka folyamán az olasz Emilia Romagna tartományban tizennégy folyó – az Idice, Quaderna, Sillaro, Santerno, Senio, Lamone Marzeno, Montone, Savio, Pisciatello, Lavino, Gaiana, Ronco – öntött ki medréből, további áradásokat és károkat okozva ezzel az országban. Eddig 13 ezer embert evakuáltak a térségből, még az olasz Forma–1-es nagydíjat is lefújták.
4:13
Fókusz
2023. május 18. 19:50

Erős sodrású, derékig érő vízben dolgoznak a mentőcsapatok – halálos áldozatokat is követelő özönvíz zúdult több országra

A heves esőzések miatt drámai napokat él át Észak-Olaszország. A térségben több folyó is kilépett medréből, és teljes településeket öntött el. Eltörlik a hétvégi olasz Forma–1-es futamot is az áradások miatt, amiben eddig több mint tízezer embert kellett evakuálni, és már nyolcan életüket vesztették. Horvátországban is homokzsákokkal védekeznek az áradások ellen, de Boszniában, Szerbiában és több magyar településen is hasonló a helyzet. 
2:17
Híradó
2023. május 18. 19:25

„Kevesen vannak, akik ne emlékeznének arra, hogyan halt meg az anyja" – New York polgármestere felelőtlennek nevezte a Harryt és Meghant üldöző lesifotósokat

A Harry herceg mobiltelefonjával készített videók és a térfigyelő kamerák felvételei alapján nyomozást indított a New York-i rendőrség – tudta meg a brit Sky hírcsatorna. A hatóságok azt vizsgálják, igaz-e, hogy az angol király kisebbik fiának járműve kedd este többször is majdnem karambolozott, miközben a lesifotósok elől menekült. Erről Harry herceg és feleségének sajtósa adott ki közleményt szerdán.