Külföld

Tapsviharral köszöntötték a megtámadása óta először nyilvánosság elé álló Salman Rushdie-t

rtl.hurtl.hu

2023. május 19. 18:11

Az író nem győzte hangsúlyozni, hogy nem ő volt a bátor a támadás napján, hanem azok az emberek, akik megmentették az életét. 

Salman Rushdie először lépett nyilvánosság elé azóta, hogy tavaly egy irodalmi rendezvényen megtámadták, többször is megszúrták, és fél szemére megvakult.

Rushdie meglepetésvendégként vett részt a csütörtök este New Yorkban megrendezett Pen America gálán – írja a Guardian. A szerzőt a New York Times szerint hatalmas ovációval köszöntötték. 

Rushdie-t 2022 augusztusában szúrták meg a nyakán és a felsőtestén, miközben a New York-i Chautauqua Institution színpadán állt. Hat hétig volt kórházban, és amellett, hogy az egyik szemére elvesztette a látását, az egyik keze is lebénult. 

A gálán azért vett részt, hogy átvegye a Pen Centenary Courage díjat, és beszédében azt mondta, hogy a támadás során „az igazi bátorságot nem ő mutatta, inkább azok az emberek voltak a hősök, akik az életét akarták megmenteni”. 

Ha ezek az emberek nem lettek volna, akkor ma egészen biztosan nem állnék itt. Aznap ők voltak bátrak

– mondta, és hozzátette, nem tudja a megmentői nevét, de nekik köszönheti az életét. 

A hatóságok a Rushdie elleni támadás után, amelyben a beszélgetés moderátora is megsérült, letartóztatták a 24 éves Hadi Matart, akit másodfokú gyilkossági kísérlettel és másodfokú testi sértéssel vádolnak. A férfi ártatlannak vallotta magát.

Nyitókép: AP Photo/Ted Shaffrey

#Külföld#salman rushdie#késes támadás#támadás#író#megjelenés#megmentés

Címlapról ajánljuk