Külföld

25 évet kapott a szlovákiai újságírógyilkosság közvetítője

rtl.hurtl.hu

2023. május 19. 18:38

Öt éve ölték meg Szlovákiában Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. Marián Kočner üzletembert a gyilkosság megrendelésével, Alena Zsuzsovát az előkészítésben való részvétellel vádolták meg. A pénteki tárgyaláson a közvetítő nőt 25 év fegyházra ítélték, de Kočner megúszta a büntetést. 

Felmentették Marian Kočner szlovák üzletembert a Kuciak-gyilkosság vádja alól. Szlovákia Speciális Ügyészi Hivatala szerint ő rendelte meg Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolását, de a bíróságon ezt nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani – írja az Euronews

Mint arról korábban is írtunk, öt éve ölték meg Szlovákiában Ján Kuciak újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. A riporter akkoriban súlyos gazdasági botrányok felderítésén dolgozott, amelyek befolyásos nagyvállalkozókat és politikusokat érintettek.

A gyilkosság után Szlovákiában hatalmas tüntetéshullám tört ki, ami az országos rendőrfőkapitány és a belügyminiszter mellett Robert Fico miniszterelnököt is elsodorta, pártja, a Smer pedig 2020-ban választási vereséget szenvedett.

Három bíróból kettő a felmentésére voksolt

A bérgyilkost, Miroslav Marčeket és sofőrjét, Szabó Tamást korábban jogerősen 25 év szabadságvesztésre ítélték, a velük a kezdetektől együttműködő Andruskó Zoltán 15 évet kapott 2020-ban. Marián Kočner üzletembert a gyilkosság megrendelésével, Alena Zsuzsovát az előkészítésben való részvétellel vádolták meg. 

Korábban mindkettőjüket felmentették a vádak alól, ám két éve a Legfelsőbb Bíróság az ügy újratárgyalása mellett döntött.

A pénteki ítélethirdetésen három bíróból egy szerint bűnös volt Kočner, kettő viszont a felmentésére szavazott.

Az ítélet hallatán a meggyilkolt újságíró rokonai kivonultak a tárgyalóteremből. A bíróság ugyanakkor a másodrendű vádlottat, Alena Zsuzsovát folytatólagosan elkövetett, szándékos emberölés különösen súlyos bűncselekménye és tiltott fegyverkezés vádjában bűnösnek találta.

A nő 25 év börtönt kap, több szlovák ügyész meggyilkolására tett előkészületek ügyében is bűnösnek találták. Az ítélet alapján Zsuzsová minden esetben közvetítő volt, Andruskó Zoltánnak adta át a megrendelést. A nő nem jelent meg a tárgyaláson, ezzel az utolsó szó jogáról is lemondott. 

Nyitókép: AP Photo / Petr David Josek / File

#Külföld#szlovákia#újságírógyilkosság#bírósági ítélet#felmentés

Címlapról ajánljuk