ÉLETMÓD

5:14
Reggeli„Ez nem bóknak vehető kategória” – bő pólóval védekeznek a nők a kéretlen megjegyzések ellen
2023. június 13. 7:58

„Ez nem bóknak vehető kategória” – bő pólóval védekeznek a nők a kéretlen megjegyzések ellen

Figyelemfelhívó kampány indult a TikTokon, amelyben nők mutatják meg, hogyan védekeznek a tömegközlekedésen a testükre, kinézetükre tett kéretlen megjegyzések ellen. A bulizni induló hölgyek egy bő pólóval takarják el csinos ruhájukat, amit csak akkor vesznek le, amikor biztonságban megérkeznek a helyszínre. Mérő Vera jogvédő szerint ez arra mutat rá, hogy a nők nem érzik magukat biztonságban a publikus terekben, és igenis a megfélemlítő, kellemetlen megjegyzések nem bóknak számítanak.
6:47
ReggeliElsőre is rosszul hangzik a nyershús-diéta, Dr. Tóth szerint, ha valaki így akar fogyni, belehalhat
2023. június 12. 10:12

Elsőre is rosszul hangzik a nyershús-diéta, Dr. Tóth szerint, ha valaki így akar fogyni, belehalhat

Nemrég felröppent a hír, hogy egy nő úgy fogyott 31 kilót, hogy csak és kizárólag nyers húst evett. Dr. Tóth Tamás szerint ez kizárt, hiszen így nem jut elegendő rosthoz és vitaminokhoz a szervezete. Bár úgy tudni, a nő fogyaszt tojást és tejet is, az obezitológus szerint ez közel sem tökéletes diéta, senkinek sem ajánlja. Arra, hogy vajon mégis hogyan lehet a szokatlan táplálkozással ennyit fogyni, a szakember azt mondta, valószínűleg az allergének kiiktatása a válasz. A legtöbb allergént – ami hízást, puffadást, akár menstruációs ciklus kimaradását eredményezi – zöldségekkel visszük a szervezetünkbe.
ÉletmódMilliós büntetés, kerítés és időkorlát – küzdenek a szelfizők ellen a népszerű európai turistacélpontok
2023. június 11. 8:02

Milliós büntetés, kerítés és időkorlát – küzdenek a szelfizők ellen a népszerű európai turistacélpontok

Május közepén érkezett a hír, hogy Hallstatt szelfigyilkos paravánokat telepített, hogy ezzel akadályozza meg a náluk megforduló tengernyi turistát a fotózkodásban, nem sokkal előtte pedig az olasz Portofino jelentette be, hogy mostantól megbírságolja a festői tájban túl sokáig elidőző látogatókat. A turisták csalódottak, a helyieknek elegük van, és világszerte számos önkormányzat próbálja kitalálni, hogyan oszlassa el a tömeget, és hogyan vegye rá a látogatókat a kulturált viselkedésre. Nem mindig osztatlan sikerrel.
ÉletmódAz örömszerzés rövid története az elefántcsont eszközöktől a női hisztériát gyógyító elektromos készülékeken át az első vibrátorokig
2023. június 10. 20:14

Az örömszerzés rövid története az elefántcsont eszközöktől a női hisztériát gyógyító elektromos készülékeken át az első vibrátorokig

Ma már szinte senki nem botránkozik meg, ha valahol lát egy vibrátort vagy valamilyen más segédeszközt. Hála a 20. század második felében lezajlott szexuális forradalomnak, napjaink természetes része, hogy az örömszerzéshez korszerű – manapság: okos! – műszaki megoldásokat is használhat az ember, jobbára bármiféle szégyenérzet nélkül. Nem volt ez mindig így. Az elmúlt évszázadokban a mai vibrátorok és dildók őseit csak a kiváltságos kevesek használhatták, amiben az első komoly változást az ipari forradalom, majd az elektromosság elterjedése hozta. A szemérmesen még csak masszázskészülékként forgalmazott első vibrátorok konkrétan nem is a kielégülést, hanem orvosi javallatra a női hisztéria kezelését szolgálták. A fenti képre nyíló galéria nagyjából ezt a korszakot tekinti át, bemutatva jónéhány, mai szemmel bizarrnak tűnő készüléket is.
ÉletmódEmberkomposztálás, gombakoporsó, hamvasztás vízzel: bizarr módszerek a környezetbarát elmúlásra
2023. június 10. 11:47

Emberkomposztálás, gombakoporsó, hamvasztás vízzel: bizarr módszerek a környezetbarát elmúlásra

Mind tudjuk, hogy a halál az élet természetes része, csak épp szeretünk nem gondolni rá. Néhányan nemcsak megtervezik a végső nyughelyüket, az iránt is elkötelezettek, hogy az a lehető legkevesebb káros kibocsátással járjon. De hogyan válhat egy holttestből fa vagy éppen komposzt, és miért jobb egy „élő koporsó”, mint egy klasszikus fából készült?
4:00
ReggeliFejfájás, látásromlás, fogcsikorgatás – ezt mind okozhatja a képernyő előtti görnyedés
2023. június 9. 10:03

Fejfájás, látásromlás, fogcsikorgatás – ezt mind okozhatja a képernyő előtti görnyedés

A rossz testtartás kihat a gerincünkre, az izomzatunkra is, de itt nem áll meg: fejfájást, látásromlást okozhat, sőt akár fogromlást is. A folyamatosan előretolt fej miatt befeszülnek az izmok, ami miatt gyakran előfordulhat fogcsikorgatás. Pajk Melitta gyógytornász ilyen esetekben nyaktornát, testtartás javító tornát, vagy masszázs javasol, de fontos a megfelelő munkapult beállítása is. 
5:39
ReggeliAmit ma szülők ezrei csinálnak, pár év múlva gyermekbántalmazás lesz
2023. június 9. 10:00

Amit ma szülők ezrei csinálnak, pár év múlva gyermekbántalmazás lesz

Mit tehetünk, ha a gyermekünk semmi mást nem akar csinálni, csak állandóan a gép előtt ülni? Tóth Dániel digitálisnevelés-szakértő szerint fontos tudni, hogy milyen hatással van a gyerekre a videójáték: örömét leli benne vagy szorong tőle, esetleg szétesik miatta. Azt mondja, ez csak akkor derül ki, ha beszélgetünk a gyerekkel. Hangsúlyozza: a problémák zöme ott kezdődik, amikor a gyereket keretek nélkül magukra hagyjuk a digitális dzsungelben. Szerinte, amit ma szülők ezrei csinálnak, pár év múlva gyermekbántalmazásnak fog számítani. Rájövünk majd, hogy nem jó a pálinkás cumihoz hasonlóan digi-cumiként használni az okostelefont, a social médiát vagy a sorozatnézést. 
6:15
ReggeliMi az a bugyiszabály és miért fontos megtanítani a kisgyerekeknek?
2023. június 8. 9:26

Mi az a bugyiszabály és miért fontos megtanítani a kisgyerekeknek?

Tanulmányok szerint a szexuális visszaéléssel érintett kapcsolatokban átlagosan nyolcéves korban történik meg az első bántalmazás, de számadatok szólnak arról is, hogy az esetek tíz százalékában öt év alatti gyermek esik valamilyen szexuális visszaélés áldozatául. Tehát nagyon fontos, hogy már a legkisebbeknek is tanítsunk valamit, ami segíthet a védekezésben, erre az egyik legjobb módszer a bugyiszabály. Hogy mindezt hogyan taníthatjuk meg egy kisgyereknek azt, Bojti Andrea gyermekpszichológus magyarázta el a Reggeliben.  
6:44
ReggeliMiért mond könnyebben nemet az Y és az Alfa generáció?
2023. június 8. 8:57

Miért mond könnyebben nemet az Y és az Alfa generáció?

A mai fiatalok már sokkal könnyebben mondanak nemet – mondják ki a legújabb kutatások, ami sokszor feszültséget is szül: a most középkorú generáció az iskolában lehajtott fejjel megcsinálta azt, amit a tanár kért tőle, addig a Z és Alfa generáció mer gátlástalanul nemet mondani. Hogy milyen hatással van mindez a társadalomra, arról Dr. Bernschütz Mária generáció- és médiakutatót kérdeztük.
7:56
Reggeli„Leönti savval a kocsit” – a szexuálpszichológus szerint ezért viselik nehezebben a szorongó kötődők a szakítást
2023. június 8. 8:30

„Leönti savval a kocsit” – a szexuálpszichológus szerint ezért viselik nehezebben a szorongó kötődők a szakítást

Sokaknak még mindig tanulniuk kell az elutasítást elfogadni vagy közölni. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus volt a Reggeli vendége, aki szerint nagyon veszélyes, hogy a fiatal férfiak megszokták a felnőtt filmekben, hogy a női nem tulajdonképen igen. A videóból az is kiderül, hogyan mondjuk nemet az asszertív kommunikáció segítségével.
6:37
FókuszIlyen, amikor valaki hatvan felett cseréli a „sima” edzést komoly testépítésre
2023. június 7. 20:03

Ilyen, amikor valaki hatvan felett cseréli a „sima” edzést komoly testépítésre

Koltai Gabriella három lány édesanyja, sőt már nagymama is. Hatvan felett, a gyerekek születése után egyszer csak gondolt egyet, és a Jane Fondás aerobicot lecserélte nagyobb súlyok emelgetésére, és testépítésre adta a fejét. Ebben pedig nem más segített neki, mint a háromszoros fitnessmodel-világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, tizennégyszeres magyar bajnok lánya, Nagy Betti.
Életmód„Nem akarok célponttá válni” – az ocsmány beszólások, füttyögések miatt újra bő ruhába kezdenek öltözni a nők a nagyvárosban
2023. június 7. 17:13

„Nem akarok célponttá válni” – az ocsmány beszólások, füttyögések miatt újra bő ruhába kezdenek öltözni a nők a nagyvárosban

Fiatal nők a TikTokon mutatták be, milyen trükkökkel védekeznek a testükre vonatkozó kéretlen megjegyzések ellen, és milyen ruhadarabokat viselnek, hogy biztonságban érezzék magukat, miközben a városban közlekednek. Az utcai zaklatás problémáját a nagy, fehér póló nem oldja meg, de arra felhívja a figyelmet, hogy az úgynevezett catcalling még mindig rengeteg nő számára okoz nyomasztó perceket, sőt annál is súlyosabb problémákat.
ÉletmódVibráló zöldborsófőzelék, nevető Sárközi Ákos – vajon tényleg megéri egy rakás pénzt elkölteni a Gourmet Fesztiválon?
2023. június 6. 10:24

Vibráló zöldborsófőzelék, nevető Sárközi Ákos – vajon tényleg megéri egy rakás pénzt elkölteni a Gourmet Fesztiválon?

A hazai gasztroőrültek valhallája a hétvégén újra megnyitotta kapuit a Millenárison. Szinte minden fontos étterem felsorakozott, hogy lenyűgözze a látogatókat: legyen szó szuvidált, gőzölt, liofilizált finomságokról vagy éppen fermentált retekkel tálalt, gombaporral meghintett főételekről, felturbózott lángosról, a Gourmet Fesztiválon mindenki megtalálta a kedvencét. De tényleg megéri a sok pénzt, amibe kerül? Teszteltük!
ÉletmódKiszúrtak már a neten tüdőembóliát, de még egy Guillain–Barré-szindrómát is – interjú a Vakcinainfó Facebook-csoport orvosaival
2023. június 5. 5:51

Kiszúrtak már a neten tüdőembóliát, de még egy Guillain–Barré-szindrómát is – interjú a Vakcinainfó Facebook-csoport orvosaival

Mostanra több mint 62 ezer tagot számlál a három évvel ezelőtt útjára indított Vakcinainfó – Az orvos válaszol nevű Facebook-csoport, ahol mintegy 30 különböző szakterületen dolgozó orvos a szabadidejében napi több száz beteg kérdésére válaszol teljesen ingyen. Dr. Pukoli Dániel neurológus szakorvos alapítót és Dr. Szabó Alexandra orvost, klinikai gyógyszerkutatással foglalkozó szakembert kérdeztük arról, hogy milyen tapasztalataik vannak a magyarok egészségtudatosságát illetően, milyen visszatérő problémákkal találkoznak, és mennyire nehezíti meg a dolgukat az „internetes öndiagnosztizálás”.
ÉletmódÓvatosan a viccelődéssel – egy magyar utaskísérő elárulta, mit ne tegyünk soha egy repülőgépen
2023. június 3. 10:03

Óvatosan a viccelődéssel – egy magyar utaskísérő elárulta, mit ne tegyünk soha egy repülőgépen

Aki utazott már repülőn, bizonyára találkozott bunkó utassal. Aki hangosan poénkodik, rászól más gyerekére, rosszabb esetben teljesen lerészegedik. Furcsa, de egyes nemzetközi járatokon azt is külön ki kell emelni, hogy illik köszönni, amikor felszállunk egy gépre. Cikkünkben egy tapasztalt magyar légiutaskísérővel jártunk utána, hogy mi az, amit soha, de soha nem szabad csinálni, amikor repülőgéppel utazunk.
9:14
Reggeli„A gyilkos galóca is természetes” – Dr. Tóth szerint a cukor belefér a normális táplálkozásba
2023. május 31. 11:35

„A gyilkos galóca is természetes” – Dr. Tóth szerint a cukor belefér a normális táplálkozásba

 „Az önmagában, hogy valami természetes, még nem oké” – összegezte Dr. Tóth Tamás obezitológus az édesítőszerek kérdését a Reggeliben. A szakértő szerint a gyerek ugyanúgy hozzászoknak az édes ízhez függetlenül attól, hogy azt cukorral vagy édesítőszerekkel kapják meg. Úgy véli, ha valaki édesítőszereket eszik és iszik, az ugyanúgy elindíthatja a biológiai folyamatokat, amelyekkel a test az édes ízre reagál. Ezért ha édesítőszerekkel esszük a sütit, abba a hamis illúzióba ringathatjuk magunkat, hogy abból bármennyit megehetünk. Persze nem csak a gyerekeknél kérdés a cukor. Az édesítőszerekkel évtizedek óta küzd a tudomány, a WHO friss ajánlása szerint fogyókúrához és fogyáshoz pont nem ajánlottak a cukorhelyettesítők.
11:14
Fókusz„Ez az a módszer, amivel a szervezet beáll a számára ideális testsúlyra” – egyre nagyobb divat az időszakos böjtölés, de nem mindenkinek ajánlott
2023. május 30. 20:30

„Ez az a módszer, amivel a szervezet beáll a számára ideális testsúlyra” – egyre nagyobb divat az időszakos böjtölés, de nem mindenkinek ajánlott

16 órán át nem enni elsőre soknak tűnhet, viszont mégsem az, ha belegondolunk, hogy ebből nagyjából 7 vagy jobb esetben 8 órát alvással töltünk. Az időszakos böjt – vagy angol nevén, az intermittent fasting – alapdiétája erre épül, ami egyre népszerűbb trend a világban. Molnár Nini egyenesen rajong ezért a diétáért, Wossala Rozina pedig az időszakos böjtöléssel fogyott le drasztikusan. Az intermittent fastinggel ugyan lehet fogyni, de a dietetikus szerint ez inkább egy étkezési forma, ami a szervezetnek is nagyon egészséges.
ÉletmódAz elmúlt évtizedek legsúlyosabb krízisének küszöbén áll a Z generáció
2023. május 28. 20:07

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb krízisének küszöbén áll a Z generáció

Az okostelefonok elterjedésével együtt romlott le a tizenévesek mentális egészsége, és bár az adatokból egyértelműen nem mutatható ki ok-okozati összefüggés, a szakértők szerint nem kérdés, hogy a közösségi média használatának köze van a lelki problémákhoz. Különösen a lányoknál erős a hatás, körükben meredeken nőtt az önbántalmazók és az öngyilkosságot fontolgatók vagy elkövetők aránya.
ÉletmódBenned is él egy Boldog gyermek – így tanulhatunk gyereknapon a legkisebbektől
2023. május 28. 11:20

Benned is él egy Boldog gyermek – így tanulhatunk gyereknapon a legkisebbektől

Gyakran csodáljuk a gyerekeket, amiért olyan önfeledten bele tudnak merülni bármibe, amit csinálnak. Játék közben nem foglalkoznak az idő múlásával vagy azzal, hogy mi történik körülöttük: egyszerűen csak a jelenben élnek. Ha hagyják őket kibontakozni, szabadon és kreatívan ki tudják fejezni magukat. Vajon a felnőttek is képesek lehetnek erre, anélkül, hogy minden kötelezettséget eldobva felelőtlenül, meggondolatlanul viselkednének?
3:48
ReggeliA szorongás és a stressz miatt máshogy kötődnek szüleikhez a covid-babák
2023. május 25. 9:08

A szorongás és a stressz miatt máshogy kötődnek szüleikhez a covid-babák

Az utóbbi években egyre több kutatás jött létre, azzal kapcsolatban, miben mások a koronavírus idején született gyermekek. A Reggeli vendége, Dettre Imola gyógypedagógus, integrált szülő-csecsemő konzulens arra a kérdésre, hogy mi minden okozott még nehézséget a családoknak, illetve a kisgyermekeknek ebben az időszakban, elsők között emelte ki a baba biztonságos kötődésének alakulását, amelynek alapja a korai kapcsolat minősége, amire kifejezetten negatív hatással van a stressz. A feszültség megnehezíthette az anyák kapcsolódását a kisbabájukhoz, ez pedig befolyásolhatta a kötődés kialakulásának folyamatát is.
5:50
FókuszKutyával aludni – de mit mond erre az állatorvos?
2023. május 24. 20:21

Kutyával aludni – de mit mond erre az állatorvos?

Rengeteg embernek égnek áll a haja attól, ha a kutya a gazdájával együtt alszik az ágyban. Tényleg egészségtelen együtt aludni a kutyával, vagy pont fordítva? Egyes tanulmányok szerint a kutyával alvás rosszabb éjszakai pihenést eredményezhet, viszont más kutatások azt bizonyítják, hogy igenis jótékony hatásai vannak, ha megosztjuk a kedvencünkkel az ágyat. Dr. Juhász Csaba állatorvos válaszolt a kérdéseinkre.
4:39
FókuszMég az orvosi köpeny alatt is látszik, hogy kockás hasa van – a testépítés a szenvedélye a győri szájsebész doktornőnek
2023. május 19. 20:24

Még az orvosi köpeny alatt is látszik, hogy kockás hasa van – a testépítés a szenvedélye a győri szájsebész doktornőnek

Nem csak a műtőben dolgozik keményen és állja meg a helyét dr. Kincs Petra győri szájsebész. Amatőr testépítőként rövid idő alatt, a világ legjobbjai közé tudott bekerülni. A Fókuszban most arról mesél, hogyan lehet a kórházi munka, ügyelet és magánrendelések mellett nemcsak edzeni, hanem a nemzetközi sikerekre is hajtani egyszerre.