ÉLETMÓD

6:15
Fókusz„Egészen hihetetlen, hogy oda fel tud sétálni egy átlagos gödöllői fiú” – interjút adott a Fókusznak a legfiatalabb magyar, aki feljutott a Mount Everest csúcsára
2023. május 19. 19:38

„Egészen hihetetlen, hogy oda fel tud sétálni egy átlagos gödöllői fiú” – interjút adott a Fókusznak a legfiatalabb magyar, aki feljutott a Mount Everest csúcsára

Nemrég ért haza Price Márton Péter Dohából. A 29 éves Márton ezzel a hatodik és egyben legfiatalabb magyarként mászta meg az Everestet. Május 3-án érkezett meg az Everest alaptáborába, majd 11 nappal később már el is érte a világ legmagasabb csúcsát oxigénpalack használatával. Ehhez azonban az kellett, hogy már februárban elkezdte a felkészülést. A Fókusznak a mászást megelőző időszakról, és arról is beszélt, a fizikai megterhelés mellett milyen nehézségei vannak a hegyen egy mászónak. 
ÉletmódKi lakik odalent, kit rejt a víz? Egy professzort, aki a víz alatt szeretne élni, ezért azt hiszik, megőrült
2023. május 19. 14:09

Ki lakik odalent, kit rejt a víz? Egy professzort, aki a víz alatt szeretne élni, ezért azt hiszik, megőrült

Rengeteg ember vágyik ma már öt perc hírnévre, így könnyen átfuthat a szemünk mindenféle bugyuta világrekordon: valaki 76 napot töltött a víz alatt. Nos, oké. Miért érdekes ez? Azért, mert ez a valaki épp egy volt haditengerész-búvár és orvosbiológiai mérnök, aki közben végig monitorozta a testét, hogy megvizsgálja, lehetséges-e a víz alatti élet, és milyen kihívásokkal szembesül, aki arra vetemedik, hogy több mint két hónapra egy kapszulába zárja magát. 
4:45
Reggeli„Inkább rossz környéken, de olcsón, mint jó környéken drágán” – mennyire megterhelő fiatalként fenntartani egy albérletet?
2023. május 18. 10:06

„Inkább rossz környéken, de olcsón, mint jó környéken drágán” – mennyire megterhelő fiatalként fenntartani egy albérletet?

Jancsó Helén nemrég költözött Kolozsvárról Budapestre. Könnyen talált lakást, mert abba a lakásba ment, ahonnan épp kiköltözött a barátnője, ráadásul a főbérlő lánya a lakótársa. Helén közösségi médiával foglalkozik, mellette grafikát tanul. A Reggeliben arról mesélt, hogy mennyire nehéz fenntartani ma egy albérletet a fővárosban, hogyan gondolkodnak erről a kortársai és a keresetének hány százaléka megy el a lakhatásra.
13:19
Fókusz„Az utolsó lélegzetéig azt gondoltam, hogy meg fog gyógyulni” – 80 éves lenne Kóbor János
2023. május 17. 20:26

„Az utolsó lélegzetéig azt gondoltam, hogy meg fog gyógyulni” – 80 éves lenne Kóbor János

Nagyon nehéz másfél év van Kóbor Zsóka és Léna mögött. Az Omega legendás frontemberének hiánya még mindig fájó családjának és egykori zenésztársainak is, de Kóbor János özvegye is lánya ma már túl van a „túlélés” időszakán, és reményteljesen tekintenek a jövőbe. A család elsődleges feladatának most azt tartja, hogy ápolják Kóbor János emlékét. A zenész május 17-én lenne 80 éves.
5:55
FókuszAmi tavaly 4 millió forintba került, ma már másfél millióval többe fáj – ennyit drágultak az esküvők egy év alatt
2023. május 17. 19:26

Ami tavaly 4 millió forintba került, ma már másfél millióval többe fáj – ennyit drágultak az esküvők egy év alatt

Amíg tavaly egy százszemélyes esküvő és lakodalom négymillió forintba került, addig idén egy ugyanilyen szép és igényes ceremóniát bulival együtt megszervezni már öt és fél millió forintból jön csak ki. Popovics György több száz esküvőt is megjárt már ceremóniamesterként, de ilyen nagymértékű drágulást egy év alatt eddig még ő sem tapasztalt. Leginkább az ételek árai emelkedtek, van olyan, ahol akár 50 százalékot is. Ehhez a násznépnek is illik igazodnia, és mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha az ajándékozásra kerül a sor. 
ÉletmódA foteltábornokokon és a pszichopatákon kívül senki sem élvezi a háborút – de vajon nevethetünk-e egy Bahmutról szóló mémen?
2023. május 16. 20:56

A foteltábornokokon és a pszichopatákon kívül senki sem élvezi a háborút – de vajon nevethetünk-e egy Bahmutról szóló mémen?

„A háborúval nem illik viccelni, ha meg mégis, akkor ezért biztos, hogy pokolra jutok” – hangzik el gyakran baráti társaságokban, és ezt persze egy olyan vicc követi, ami az ukrajnai háborúról szól. Vagy felmerül, hogy vajon azt a mémet, ami Bahmutról szól, illik-e lájkolni. Megnyugtatunk mindenkit: az ilyen kataklizmákkal való viccelődés természetes, az ember így próbálja megőrizni a józan eszét.
ÉletmódGyerekszépségversenyek, piercinges kisbabák, vegán óvodások – mi az, ami már túl sok egy gyereknél?
2023. május 16. 14:18

Gyerekszépségversenyek, piercinges kisbabák, vegán óvodások – mi az, ami már túl sok egy gyereknél?

Nemrég nagy vitát váltott ki egy brit piercingstúdió vezetője, amikor beszámolt arról, hogy egy apuka megkérte arra, hogy lyukassza ki kéthetes kislánya fülét. A korán elvégzett testmódosítás azonban csak a jéghegy csúcsa: sok szülő olyasmiket erőltet a gyerekére, amibe annak fiatal koránál fogva kevés, vagy semmilyen beleszólása nem lehet. Jobb esetben ezek a gyerekek megússzák egy kilyukasztott füllel, rosszabb esetben viszont – gondoljunk csak a gyerekszépségversenyek „túlélőire” – egy egész életre szóló traumát szerezhetnek.
2:48
Fókusz„A szálloda tetején a medence kilóg a semmibe” – Kóvács Dóra elárulta, melyik luxushotel tetszett neki a legjobban a Highlife című luxusmagazin forgatása alatt
2023. május 15. 20:55

„A szálloda tetején a medence kilóg a semmibe” – Kóvács Dóra elárulta, melyik luxushotel tetszett neki a legjobban a Highlife című luxusmagazin forgatása alatt

Csodálatos panoráma a hegyekre, mínusz negyvenegy fok Lappföldön, vagy épp egy hűsítő koktél Malajzia fővárosában? Még ha nem is élhetjük át személyesen, kicsit olyan mintha mi magunk is ott lennénk ezeken a fantasztikus helyszíneken. A Highlife luxusmagazin műsorvezetője, Kovács Dóra az elmúlt években huszonkét országban járt és most azt is elárulja, hogy ezek közül melyik volt az abszolút kedvence.
ÉletmódKáposztaleves, galandféreg, altatók – felejtse el ezeket a diétás „csodamódszereket”, ha valóban fogyni szeretne
2023. május 14. 8:02

Káposztaleves, galandféreg, altatók – felejtse el ezeket a diétás „csodamódszereket”, ha valóban fogyni szeretne

Nagyon sokan extrém diétákkal sokkolják a szervezetüket, túl rövid idő alatt akarnak számokban látványos eredményeket elérni, vagy éppen a közösségi médiában istenített alakot akarják a tükörbe nézve viszontlátni. Dr. Tóth Tamás fogyókúrás orvos szerint az irreális célok és maga a fogyókúra kifejezés is megnehezíti az emberek dolgát, amikor fogyni szeretnének. Az rtl.hu-nak adott interjújában nemcsak a leghihetetlenebb diétákról és „csodamódszerekről” mesélt, de a helyes és kiegyensúlyozott súlyvesztés útjairól is. 
ÉletmódÖsszegörnyedve vonyítasz, és ütöd a fejed a falba – ez a legszörnyűbb fizikai fájdalom, amit ember átélhet, és így néz ki, amikor elszenvedik
2023. május 13. 8:05

Összegörnyedve vonyítasz, és ütöd a fejed a falba – ez a legszörnyűbb fizikai fájdalom, amit ember átélhet, és így néz ki, amikor elszenvedik

Lehet gyors vagy lassú, az erős fájdalom kijelöli határainkat. A legelviselhetetlenebb gyötrelmek listájára felkerültek a daganatos megbetegedések okozta csontfájdalmak, egyes fejfájástípusok, komoly traumák. Hogy a legkínzóbbnak ítélt fájdalmat hogyan vészelik át azok, akik erre vannak kárhoztatva, videókon mutatjuk meg.
4:25
Fókusz„Dió a sofőr, Döcög a motor” – Rita aszfaltbetyár kutyái a rolleren és a gördeszkán is otthon érzik magukat
2023. május 9. 20:56

„Dió a sofőr, Döcög a motor” – Rita aszfaltbetyár kutyái a rolleren és a gördeszkán is otthon érzik magukat

A Fókusz műsorvezetője, Barabás Évi a Hajógyári-szigeten szúrta ki és videózta le a szürreális jelenetet, ahogy két kutya, Dió és Döcög egy vagány, rózsaszín járművön rollerezik. Gazdájuktól megtudtuk, hogy mindkét kutyát örökbe fogadta, és mivel problémásak voltak, sokat kellett velük foglalkoznia. Először gördeszkázni tanította meg őket, de ma már lazán megy nekik a rollerezés, sőt a Fókusz kedvéért még egy kutya-esküvőt is eljátszottak.
ÉletmódÖsszeomlás a vegán hűtőnél – kipróbáltam, át tudok-e állni a növényi étrendre úgy, hogy nem változtatok az életemen
2023. május 7. 11:22

Összeomlás a vegán hűtőnél – kipróbáltam, át tudok-e állni a növényi étrendre úgy, hogy nem változtatok az életemen

Teljesen laikus, főzni nem különösen szerető emberként vágtam bele a vegánságba, ami könnyebbnek tűnik, mint valaha: a növényi termékek választéka egyre szélesebb, és relatíve olcsóbb is, mint korábban. Az eleinte izgalmas kihívásnak tűnő váltás azonban egy idő után megmutatta az igazi arcát: rá kellett jönnöm, hogy a vegánság mély elköteleződést igényel, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenki alkalmas rá. 
7:07
ReggeliMeg lehet tanítani egy kutyának, hogy ne egyen föl semmit a földről?
2023. május 4. 8:17

Meg lehet tanítani egy kutyának, hogy ne egyen föl semmit a földről?

Minden gazdi rémálma, amikor sétáltatás közben a kutyus észrevétlenül felkap valamit a földről, hiszen ez akár tragédiába is torkollhat, ha mérgező falatról van szó. Jó hír viszont, hogy minden kutyának meg lehet tanítani, hogy ezt ne tegye. Varga Balázs, a Tükör Módszer vezetőoktatója a Reggeliben konkrét gyakorlatot is ajánlott a kutyatartóknak, amivel idővel el lehet jutni oda, hogy a kutya a gazdi egyetlen vezényszavára ott hagyja a falatot.
7:16
Reggeli„Engem vertek már meg helyszínen” – így léphetnek közbe az állatvédők, ha állatkínzás történik
2023. május 4. 7:57

„Engem vertek már meg helyszínen” – így léphetnek közbe az állatvédők, ha állatkínzás történik

Szilágyi Balázs Attila állatvédő szerint az elmúlt időben nem szaporodtak el az állatmérgezéses esetek, csak többek között a közösségi média felerősítette ezeket az eseteket, például a kutyagazdik csoportokban szólnak egymásnak, ha futattóban mondjuk szöges kolbászt találtak. Mit tehet az állatvédő, ha egy állatbántalmazás a tudomására jut, és milyen extrém reakciókat kapott már a kutyát rosszul tartó gazdáktól?
5:04
FókuszA zihálásuk már messziről hallatszott, mintha Darth Vaderek versenyeztek volna – így sikerült a magyar tűzoltók lépcsőfutásos rekordkísérlete
2023. május 3. 20:32

A zihálásuk már messziről hallatszott, mintha Darth Vaderek versenyeztek volna – így sikerült a magyar tűzoltók lépcsőfutásos rekordkísérlete

22 emelet még alulról nézve is szédítőnek tűnik, sokan már a gondolattól is rosszul lesznek, hogy lépcsőn kell felmenniük a legfelső szintre. Ráadásul, ha még beleszámoljuk, hogy mindezt több mint 20 kilós felszerelést cipelve, oxigénmaszkban kell teljesíteni, teljes őrületnek tűnik. És van, aki ezt többször is megteszi. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri Elméleti tömbjét a hétvégén a hallgatók és medikusok helyett a tűzoltók vették birtokba, akik közös rekordot akartak felállítani. A Fókuszban megmutatjuk, hogy sikerült.
5:18
Reggeli„Csak a testünk hal meg, a lényünk megmarad” – Fenyő Iván autóbalesete után fordult a spiritualitás felé
2023. május 3. 11:41

„Csak a testünk hal meg, a lényünk megmarad” – Fenyő Iván autóbalesete után fordult a spiritualitás felé

Fenyő Iván színművész már évek óta foglalkozik a spiritualitással. Autóbalesete hozott nagy fordulatot az életében, azóta nem csak meditál és gyakorlatokat végez, saját bevallása szerint nagyon éber, és arra is figyel, mi történik benne és körülötte. Már több belföldi tábort tartott, most viszont egy horvátországi elvonulást tervez.
ÉletmódEzért jobb, ha nem a fodrásznak öntöd ki a szívedet – mi a különbség ventilálás és pszichoterápia között?
2023. május 1. 17:11

Ezért jobb, ha nem a fodrásznak öntöd ki a szívedet – mi a különbség ventilálás és pszichoterápia között?

 „A főzés olyan, mint a terápia.” „A futás jobb, mint a pszichológus.” „A színpad valójában pszichoterápia.” Gyakran hallani ezekhez hasonló mondatokat különböző élethelyzetű emberektől. Nem tudjuk, hogy pontosan mit értenek alattuk, de pszichológushoz járni vagy terápiában részt venni teljesen mást jelent, mint örömet okozó tevékenységeket végezni.