EGÉSZSÉG

2:58
Az Év Embere
2024. december 22. 16:00

Roska Botond azon dolgozik, hogyan adja vissza a vakoknak a látását

Roska Botond kapta 2024-ben az orvosi Wolf-díjat, amit sokan a Nobel-díj előszobájaként emlegetnek. Roska Botond José-Alain Sahellel megosztva nyerte el a díjat egy közösen jegyzett tanulmányuk után, amiben beszámoltak az első vak betegről, aki visszanyerte a látását. Ő már felismeri a tárgyakat, most a magyar tudós arra készül, hogy az új páciensek már az arcokat is felismerjék, ami egy újabb mérföldkövet jelenthet a vakság gyógyításában. 
5:11
Reggeli
2024. december 9. 14:53

A rendőrség drónok, kutyák és több száz járőr segítségével próbálja felkutatni Brian Thompson gyilkosát

December 3-án reggel brutális gyilkosság rázta meg az Egyesült Államokat: Brian Thompsont, az egyik legnagyobb amerikai egészségbiztosító cég vezérigazgatóját több lövéssel ölte meg egy ismeretlen támadó. A rendőrség azóta drónok, kutyák és több száz járőr segítségével próbálja felkutatni a gyilkost. Hogyan történhetett meg a támadás, és milyen szerepet játszanak a térfigyelő kamerák és a hajtóvadászatok a nyomozásban? A témát Hajós István szakértővel járta körbe Papp Gergő és Tihanyi Péter.
7:55
Fókusz
2024. november 16. 19:02

„Soha ne adják fel, amilyen picik olyan erősek” – ezt üzeni egy fél kilóval született koraszülött kislány édesanyja

Zoé burokban született szó szerint, kisebb volt mint egy fél kilós kenyér, amikor váratlanul, a kilenc helyett alig hat és fél hónap után világra jött. Annyira pici volt és fejletlen, hogy az orvosok három százalék esélyt adtak arra, hogy életben marad. Amikor úgy tűnt igazuk lesz, a pici babát szülei megkereszteltették a koraszülött osztályon. És nem adták fel a reményt, éjjel-nappal pici babájuk mellett voltak. Fél év után hazavihették, a Fókusz Pluszban elmesélték történetüket.
10:08
Reggeli
2024. szeptember 30. 11:35

„Elképesztő kemény menet, az életemért küzdök” – ennyire szenved Tihanyi Péter a férfináthától

Nehezen küzd meg a férfináthával a Reggeli műsorvezetője, Tihanyi Péter. Hogy valóban létezik-e a férfinátha arról a Reggeliben Dr. Mosolygó Évát kérdeztük. A háziorvos szerint is létező jelenség a férfinátha, amit ma már a tudomány is elismer. Hogy milyen evolúciós okokra vezethetők vissza a kellemetlen tünetek, kiderül a fenti videóból. 
8:59
Reggeli
2024. szeptember 30. 10:57

„Túlélőként azt mondom, öt percnél nem tart tovább, életeket menthet a szűrés” – október a mellrák elleni küzdelem hónapja

Élete során minden tizedik nő érintett mellrákban – hívta fel a figyelmet a Reggeliben Halom Borbála, a Mellrákinfó Egyesület alapítója, aki 39 éves korában vette észre az elváltozást saját magán. Borbála túlélőként fontosnak tartja, hogy minden nő minél több információt kapjon a rákkal elleni küzdelemben. A mammográfia szűrés ráadásul ingyenes hazánkban. A Mellrákinfó Egyesület alapítója arra is felhívta a figyelmet, hogy már negyedik alkalommal szerveznek sétát a mellrák elleni küzdelem kapcsán a Spar Budapest Maraton keretén belül, melyre mindenkit szeretettel várnak, október 12-én. 
7:02
Reggeli
2024. szeptember 27. 11:59

Mitől alakul ki a cukorbetegség, és elmúlhat-e valaha?

Egy felnőtt ember életét nagyon nehéz egyik napról a másikra megváltoztatni, de apró lépésekkel lehet jó irányba haladni – osztotta meg tapasztalatait dr. Kis János Tibor belgyógyász, diabetológus főorvos. Akit ugyanis cukorbetegséggel diagnosztizálnak, annak jelentősen változtatnia kell az életén. Hogyan érdemes ebbe belevágni, és mitől alakul ki eleve a betegség? A főorvost a Reggeliben kérdeztük.  
5:11
Reggeli
2024. szeptember 27. 11:20

Így előzhetjük meg a kardiológiai betegségeket

A szív- és érrendszeri betegségek egy része mögött genetikai okok húzódnak, de sok múlik az életmódunkon is. Fontos tényező lehet a testsúly, a dohányzás és a mozgás mennyisége is. „Nagyon sok múlik a betegen” – hangsúlyozta a Reggeliben Toldy-Schedel Emil kardiológus, a Budapesti Szent Ferenc kórház főigazgatója, akit a szeptember 29-én esedékes szív világnapja apropóján kérdeztünk. 
6:18
Reggeli
2024. szeptember 23. 9:17

Tévhitek az egészséges táplálkozásról: nem feltétlenül drága, de a szélsőséges diéták sok bajt okoznak

Egyik nap a glutént, majd a zsírt vagy a cukrot okolják az általános elhízásért, de népszerű mostanában az időszakos böjtölés, vagy a vegánság is. Az információs kavalkád miatt nem is meglepő, hogy az emberek gyakran összezavarodnak, kudarcot vallanak például a fogyókúra során. Az egész valójában sokkal egyszerűbb, és az étrendbe beleférhet egy jókai bableves is. Dusa Fanny dietetikus a Reggeliben beszélt arról, mit is jelent valójában az egészséges táplálkozás és divatdiéták helyett, mire kellene mindenkinek törekednie.
7:18
Reggeli
2024. szeptember 13. 8:52

Több mint 4 évet öregedett a serdülő lányok agya a covid miatt

Egy friss kutatás szerint a koronavírus-lezárást átélő serdülő lányok agya gyorsabban öregedett, mint a fiúké, a rendelkezésre álló adatok szerint a társadalmi korlátozások aránytalanul nagy hatással voltak rájuk. Az MRI-vizsgálatok azt mutatták, hogy mind a lányok, mind a fiúk agyán korai öregedés jelei láthatók, de a lányok agya átlagosan 4,2, a fiúké 1,4 évvel tűnt idősebbnek a vártnál. Az egyelőre nem világos, hogy a változásoknak vannak-e hosszú távú negatív következményei, de a Washington Egyetem kutatói szerint az aggasztó eredmények arra utalnak, hogy a lezárások hatással vannak a serdülők mentális egészségére és tanulási képességeire. Dr. Dénes Ádám neurobiológus szerint nem csak a serdülőkre volt hatással a pandémia, hogy melyik korosztályt hogyan érintheti, arról is beszélgettünk a Reggeliben.
1:46
Híradó
2024. szeptember 12. 18:44

Péntekig igényelhetik a szülők a hetedikes tanulók ingyenes HPV-oltását

A többféle daganat kialakulásában is szerepet játszó humán papillomavírus ellen tíz éve van ingyenes oltóprogram Magyarországon, néhány éve pedig már nemcsak a lányok, hanem a fiúk is megkaphatják a vakcinát. A helyettes országos tisztifőorvos azt mondta az RTL Híradónak, egyre több olyan fiatal jelentkezik náluk az oltásért, akik hetedikben nem kérték, de nekik már 150 ezer forintba kerül. Pénteken fontos határidő jár le.
Tudomány-Tech
2024. szeptember 10. 7:49

A serdülők harmada már egyáltalán nem védekezik szex közben – megugrott a szexuális úton terjedő betegségek aránya

Egyre ritkábban használnak óvszert a serdülők, emiatt nő a szexuális úton terjedő fertőzések és a nem kívánt terhességek kockázata – állapította meg a WHO friss jelentésében. A szexuálisan aktív európai tinédzserek mintegy 30 százaléka ráadásul bevallása szerint sem óvszert, sem fogamzásgátló tablettát nem használt a legutóbbi közösülésekor. A világszervezet a szexuális felvilágosítás hiányát okolja a riasztó számokért. 
7:05
Reggeli
2024. szeptember 9. 9:40

Egyre több gyerek szenved magas vérnyomástól, így lehet megelőzni

Változnak az eddig ismert vérnyomásértékek kategóriái. Az Európai Kardiológiai Társaság előírása szerint a jövőben is 140 szisztolés érték felett számít magasnak a vérnyomás, ám a mért adatokat innentől kezdve három osztályba sorolják. A Reggeliben Dr. Póta György házi gyerekorvos beszélt arról, hogy már nagyon sok kisgyermeket is érint a magas vérnyomás problémája, ennek fő oka pedig az elhízás és a stresszes életmód. A legfőbb gond a cukros üdítők túlzott fogyasztása, az egészségtelen életmód és a kevés mozgás. Az energiaitalok pedig ördögi körbe sodorják a fiatalokat.  
4:54
Reggeli
2024. szeptember 3. 11:43

Nap mint nap elküldik az ételallergiás gyerekeket az iskolákból

A köznevelési törvény 2023. szeptember 1-től tartalmazza, hogy a köznevelési intézményeknek biztosítania kell a fokozott kockázatú allergiás betegséggel diagnosztizált gyermekek, tanulók egészségének megőrzésére fordított fokozott figyelmet. Abban azóta sem kaptak segítséget az intézmények, hogyan kell ennek megfelelniük, és mit tegyenek. Az oktatási-és nevelési intézmények egy súlyos egészségügyi kérdés megoldásában azonban magukra vannak hagyva. Janklovics Natasa, allergéniusz, az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület alapítója szerint a legtöbb intézmény fél az ételallergiásoktól, ezért inkább elküldi őket.
5:15
Fókusz
2024. augusztus 28. 19:46

Darázsinvázió van Magyarországon

Jelenleg Magyarországon a német darázs és a lódarázs okozza a legnagyobb veszélyt. Ráadásul az idei extrém hőség és aszály miatt már hetekkel korábban elkezdődött a darázsszezon. Irtásukra folyamatosan riasztják a szakembereket, akik alig győzik a munkát, hiszen egy-egy fészekben akár több 10 ezer darázs is tanyázhat. A Fókusz riportjában  Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész beszél darázscsípéséről, aki allergiája miatt a kórházban kötött ki, de Molnár Fruzsina, az RTL Híradó riportere sem úszta meg kisebb sokk nélkül a csípést. 
15:48
Fókusz
2024. augusztus 19. 19:13

„Hogy pénzen múlik gyermekek élete, ezt nagyon-nagyon nehéz megemészteni” – a világ második legdrágább kezelése mentheti csak meg a Duchenne-szindrómával küzdő gyerekeket

Beni, Dominik és Levi Duchenne-féle izomsorvadásban szenved, ami egy gyógyíthatatlan betegség. Életüket egy speciális génterápia megmenthetné, ez ugyanis annyira lelassíthatja a betegség lefolyását, hogy akár teljes életet is élhetnének. Ez azonban a világ második legdrágább kezelése: több, mint egymilliárd forintba kerül. A kisfiuk szülei versenyt futnak az idővel és minden segítségért nagyon hálásak. Beni, Dominik és Levi szülei szívszaggató küzdelmeikről beszéltek a fenti riportban.
7:07
Fókusz
2024. augusztus 14. 20:31

A nyugati orvosok nem így kezelik a betegeket: ilyen az igazi keleti gyógyászat

Egyre többen fordulnak a kínai hagyományos orvoslás felé. A kínai Hainan szigetén lévő Sanya városa híres arról, hogy itt tradicionális kínai terápiával is kezelnek betegeket, így a városba özönlenek a gyógyulni vágyó külföldiek. Ezt az is segíti, hogy februártól Hainan 59 ország turistáinak adott vízummentességet 30 napra. Legtöbben Oroszországból érkeznek, főleg abból a régióból, ahol zord a klíma, és hideg van. De milyen tibeti gyógyászat? Mit tudnak a kínai képmedicinával gyógyítani? Kiderül a videóból. 
13:45
Reggeli
2024. augusztus 13. 11:26

„Lelkiekben nagyon készülök” – pénteken kezdődik Szentesi Éva újabb kezelése

Szentesi Éva író, a WMN egykori újságírója személyes blogján májusban megjelent írásában számolt be arról, hogy valószínűleg újabb tumort találtak a szervezetében. Miután kiderült, hogy valóban visszatért korábbi rákbetegsége, felkészült, és hamarosan új kezeléseket kap. A Reggeliben azonban nemcsak erről, hanem Matildról, a csodálatos kiskutyáról és párjáról, Viktorról is mesélt.
2:58
Videó
2024. augusztus 10. 16:25

Sokktalanító, fektető, detox és „bibiológia” – Győrfi Pál megmutatta, hol látják el a Sziget fesztiválozóit a mentősök

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vezette körbe az rtl-hu stábját a Sziget Fesztivál egészségügyi központjában, ahol az életmentésre is felszerelt szobákon kívül a központ legújabb osztályát, a viccesen csak „bibiológiának” nevezett részleget is bemutatta. Itt a könnyű sérülteket látják el, akiknek olykor elég csak egy ragtapasz is. Videónkból kiderül, milyen esetben lehet szükség a különleges ellátóteremre.
Bulvár
2024. augusztus 8. 15:30

Halálos kórral küzd a Sziget csütörtöki nagyszínpados fellépője – hogyan élnek együtt súlyos betegségekkel a legnagyobb sztárok?

Bottal járni, pokoli fájdalmakat átélni, letaglozó diagnózist kapni, kemoterápiára járni – miközben egy világ szeme szegeződik az emberre. Akkor a legnyilvánvalóbb, hogy a sztárok is esendő emberek, amikor kiderül, hogy fájdalmas, gyógyíthatatlan betegségekkel élnek együtt. A Szigeten ma lép fel Halsey, aki nyár elején jelentette be, hogy két súlyos betegség, a leukémia és a lupusz árnyékában kell leélnie az életét. Összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akiknek hasonló küzdelmeken kell átmenniük nap mint nap.
7:51
Reggeli
2024. augusztus 6. 8:26

Tihanyi Petit élő adásban köpölyözték, szivecskét is kapott

A párizsi olimpián is tele vannak a sportolók szabályos kör alakú bevérzésekkel, amiket a köpölyözés okoz. Maga a köpölyök különböző méretű búrák, amiket aztán vákuum segítségével a bőrfelültre szívnak, így az alatta lévő bőr és izomszövet eltávolodik egymástól, ezzel lazítva a területet. Sérüléseket gyógyítanak így, valamint a mobilitást és az izom regenerációt segítik. Krasznai Máté sportmasszőr mindenféle tévhitet eloszlat a köpölyözéssel kapcsolatban a Reggeliben.