Boros Krisztina Boros Krisztina

2:51
HíradóEddig nem látott videófelvételt mutatott be a Házon kívül a kegyelmi ügy újabb fordulatáról
2024. március 10. 19:10

Eddig nem látott videófelvételt mutatott be a Házon kívül a kegyelmi ügy újabb fordulatáról

A kegyelmi ügy újabb fordulatáról mutatott be exkluzív riportot a Házon kívül az RTL Híradó előtt. A stáb rögzítette, ahogy február végén, a botrány kirobbanása után a bicskei gyermekotthon elnöki kegyelmet kapott igazgatóhelyettese Budapesten találkozik azzal az egykori áldozattal, akinek a vallomása 2021-ben börtönbe juttatta. A korábbi igazgatóhelyettes terve az volt, hogy hamis tartalmú videófelvételek készülnek, amelyek azt bizonyítanák, hogy ártatlanul ítélték el.
Házon kívülK. Endre tisztára akarta mosdatni magát az egyik bicskei áldozattal, rejtett kamerával rögzítettük a találkozót
2024. március 10. 17:44

K. Endre tisztára akarta mosdatni magát az egyik bicskei áldozattal, rejtett kamerával rögzítettük a találkozót

K. Endre nem adja fel. A kegyelmi ügy főszereplője hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát, ez derül ki a Házon kívül exkluzív riportjából. Azt a fiút, akinek a vallomása néhány évvel ezelőtt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekotthon volt igazgatóhelyettese börtönbe kerüljön. Először két hete kereste fel, hatezer forintot és egy doboz cigit adott neki és édesanyjának, be is vásárolt nekik. A fiú akkor belement, hogy videóra mondja, amit K. Endre kért tőle. Három felvétel is készült, amelyek a volt igazgatóhelyettes ártatlanságáról szóltak. Aztán néhány nappal később ismét találkoztak, akkor K. Endre az ügyvédjére hivatkozva arról beszélt, lehet, hogy szükség lenne egy új videóra is. Ezt a találkozót stábunk rejtett kamerával rögzítette. 
7:54
Házon kívül„Elájult kint a teraszon, fél perc alatt összeomlott a keringése” – életveszélyes helyzeteket teremt, hogy lenullázták az orvosi ügyeleti rendszert a Dunakanyarban
2024. március 4. 14:43

„Elájult kint a teraszon, fél perc alatt összeomlott a keringése” – életveszélyes helyzeteket teremt, hogy lenullázták az orvosi ügyeleti rendszert a Dunakanyarban

Folyamatosan alakul át az országban az ügyeleti rendszer. Van, ahol ez nem ütközik ellenállásba, a Házon kívül stábja viszont olyan helyen forgatott, a Dunakanyarban, ahol rengetegen háborodtak fel azon, hogy ha valaki rosszul lesz, sokkal hosszabb időbe telik majd eljutni az orvoshoz. A kezdeti időszak, úgy tűnik, őket igazolja, egy tiltakozó demonstráción hosszan sorolták az eddigi rossz tapasztalatokat.
14:16
Házon kívülMintha össznemzeti pszichózisban lettek volna az ott élők – hónapokba telt Moskovics Juditnak, hogy áttörje a hallgatás falát a bicskei gyermekotthonban
2024. február 26. 15:20

Mintha össznemzeti pszichózisban lettek volna az ott élők – hónapokba telt Moskovics Juditnak, hogy áttörje a hallgatás falát a bicskei gyermekotthonban

A Házon kívül riporterei sem hitték volna, hogy 8 év után újabb hullámokat vet, és végül a köztársasági elnök székébe kerül 2016-os oknyomozó riportjuk a bicskei gyermekotthonban történt zaklatásokról. Moskovics Judit annak idején hónapokig dolgozott az ügyön, most pedig mindent elmesélt arról, hogyan készült a riport, illetve hogy szakmailag és emberileg hogyan tudta feldolgozni a történteket.
14:22
Házon kívül„Azt tartanám jónak, ha a hatalom rájönne, hogy ez az ország nem csak a felcsútiakból áll”
2024. február 19. 10:14

„Azt tartanám jónak, ha a hatalom rájönne, hogy ez az ország nem csak a felcsútiakból áll”

Nagyon kevés miniszterelnök maradhatott volna hatalmon egy ilyen politikai botrány esetén – mondta Ruff Bálint politikai tanácsadó a Házon kívülnek. Magyarországon az is nagy szó, hogy rég nem látott tömeg vonult utcára péntek este. De mit mondanak a tüntetők személyes motivációikról? Bár most nagy a zavar a kormánypártoknál és a református egyházban, mennyire rengeti meg ez a botrány valójában a Nemzeti Együttműködés Rendszerét?
8:02
Házon kívül„Mi indokolja, hogy a bölcsődétől 800 méterre épüljön meg az akkumulátorgyár?” – egy újságcikkből értesültek a helyiek a sóskuti akkumulátorfeldolgozóról
2024. február 4. 18:15

„Mi indokolja, hogy a bölcsődétől 800 méterre épüljön meg az akkumulátorgyár?” – egy újságcikkből értesültek a helyiek a sóskuti akkumulátorfeldolgozóról

Kedden Sóskúton járt a Házon kívül stábja egy igencsak balhés lakossági fórumon: az apropó nem volt más, mint egy oda tervezett akkumulátorfeldolgozó. Egy gyár, amit a Borsod megyei alsózsolcaiak már megfúrtak, így a szlovén beruházó új helyet keresett. Így találták meg a Budapest környéki települést, ahol azonban szintén heves ellenállásba ütköztek. A polgármester hirtelen lefújta a fórumot, és akkora volt a feszültség, hogy némi gyaloglás után rendőrautóban távozott a helyszínről. 
2:28
Híradó„Ezt lenyomták Sóskút torkán” – ez történt a botrányos lakossági fórumon, miután a polgármestert rendőrök menekítették ki
2024. január 31. 19:07

„Ezt lenyomták Sóskút torkán” – ez történt a botrányos lakossági fórumon, miután a polgármestert rendőrök menekítették ki

Tovább tart a tiltakozás a Sóskútra tervezett akkumulátorfeldolgozó beruházás ellen. Szerdán a szomszédos Tárnokon tartanak lakossági fórumot, miután kedden a szlovén cég képviselőit és a helyi polgármestert is rendőröknek kellett kimenekíteniük az ottani fórumról. Bár a sóskúti polgármester tájékoztatást ígért, a helyiek sem tőle, sem a cégtől nem kaptak – Híradónk is hiába kereste őket és a kormányt. A környező települések polgármesterei sem tudnak semmit a beruházásról, amit szerintük Sóskútra is rákényszerítenek.
11:12
Házon kívülHodász András: Nem foglalkoztam volna a politikával, ha nem kezdik megszabni, ki keresztény, és ki nem
2024. január 29. 17:31

Hodász András: Nem foglalkoztam volna a politikával, ha nem kezdik megszabni, ki keresztény, és ki nem

Magyarország egyik legnépszerűbb papja volt, most egy kávézóban dolgozik, és párkapcsolati workshopokat tart Hodász András. Egy éve lépett ki a papságból. Viharos volt a kapcsolata az egyházzal, amiben szerepet játszhatott, hogy időnként elmondta a véleményét társadalmi kérdésekről. Hodász a Házon kívülnek beszélt arról, hiányzik-e neki a papi hivatás, és van-e harag benne.
2:18
HíradóGulyás Gergely szerint helytelen volt a csecsemők ingyenes SMA-szűrésének leállítása
2024. január 18. 18:51

Gulyás Gergely szerint helytelen volt a csecsemők ingyenes SMA-szűrésének leállítása

Helytelennek nevezte a csecsemők ingyenes és önkéntes SMA-szűrésének leállítását a mai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter a Híradó kérdésére. Ő abban bízik, hogy a kormány rövid időn belül visszaállítja a vizsgálatokat. Az államnak 400 millió forintjába került a 14 hónapig működő program, ezalatt 9 csecsemőnél fedezték fel a betegséget.
12:29
Házon kívül„Ha csak egy életet ment meg a szűrés, már akkor is megérte” – az újszülöttek SMA-szűrésén akar spórolni az állam
2024. január 15. 6:02

„Ha csak egy életet ment meg a szűrés, már akkor is megérte” – az újszülöttek SMA-szűrésén akar spórolni az állam

400 millió forint – ennyit költött egy év alatt az állam a gyerekek SMA-szűrésére. De ennek vége: a kormány úgy döntött, hogy megszünteti az ingyenes szűrést, anyagi okokra hivatkozva. A múlt hét híreit nézve azért ez annyira nem is lenne nagy összeg: szintén tavaly majdnem 1,5 milliárd forint közpénzt kaptak szlovák futballakadémiák, vagy most 170 milliót a kormányközeli Alapjogokért Központ, gépészeti korszerűsítésre. Egy SMA-s kisgyerek édesanyja így reagált erre: ha csak egy életet ment meg a szűrés, már akkor is megérte.
2:14
HíradóMérgező gyomnövény került a zöldbabfőzelékbe a kőbányai óvodákban és három iskolában
2023. december 15. 18:38

Mérgező gyomnövény került a zöldbabfőzelékbe a kőbányai óvodákban és három iskolában

A Műszaki Egyetem listáján mérgező gyomnövényként szereplő ördögbocskor termését találták meg a kőbányai óvodákban és több kerületi iskolában felszolgált csütörtöki zöldbabfőzelékben. Senki nem lett rosszul. Az Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálata alapján nem volt veszélyes a növény, amely az önkormányzat szerint a közétkeztetési cég konyháján felhasznált mirelit alapanyagokból kerülhetett a gyerekek tányérjára. A céget ma hiába kerestük.
10:05
Házon kívül„Aki éppen ráér, az bemegy” – van, ahol a takarítónő megy be a tanórákra, de a kormány szerint rendben van az oktatás ügye
2023. december 13. 10:24

„Aki éppen ráér, az bemegy” – van, ahol a takarítónő megy be a tanórákra, de a kormány szerint rendben van az oktatás ügye

Ez néha tényleg olyan, mint egy rossz viccben. Az angolórát az iskolapszichológus tartja, a biológiát a rajztanár tanítja, a gyerekekre a takarító néni vigyáz, informatika- és matektanár nincs, de persze, ahogy a kormány mondani szokta, az oktatásban minden rendben van. Ősz óta jelentős számú tanár mondott fel, azóta megy a vita, hogy akkor tulajdonképpen van-e tanárhiány, vagy nincs. A Házon kívül riportere olyanokkal beszélgett, akik számára ez már nem kérdés.
16:28
Házon kívülKardiológiai vizsgálat másfél év múlva, epekőműtét öt év múlva, de ha van elég pénze, akkor pár napra rövidül a várólista
2023. november 15. 6:17

Kardiológiai vizsgálat másfél év múlva, epekőműtét öt év múlva, de ha van elég pénze, akkor pár napra rövidül a várólista

Van egy MR-gép az egyik vidéki kórházban, ahol az ingyenes vizsgálatra legkorábban jövőre tudnánk bejutni. Ha viszont fizetünk 44 ezer forintot, pár nap alatt túl is leszünk már a vizsgálaton ugyanott, ugyanazon a gépen. Ez a példa is jól mutatja, hogy a növekvő várólisták egyre inkább a drága magánegészségügy felé terelik azokat, akiknek van miből áldozniuk az egészségükre. Akiknek nincs, azok csak várnak és várnak, és abban reménykednek, hogy a várakozás nem rontja az állapotukat. A Házon kívül riporterei bejárták az országot és megnézték, hol milyenek a várólisták.
13:02
Házon kívül„Aki nem tud duplán fizetni, az mehet az utcára” – újra meg kellene venniük az egyszer már kifizetett lakást, hogy benne maradhassanak
2023. november 1. 15:11

„Aki nem tud duplán fizetni, az mehet az utcára” – újra meg kellene venniük az egyszer már kifizetett lakást, hogy benne maradhassanak

Nagy bajban vannak a családok, akik a veresegyházi Gyermekliget Lakóparkban vásároltak lakást. Az építőcég felszámolás alá került, és a felszámoló úgy tekint ezekre az ingatlanokra, mintha még mindig az építőcég tulajdonában lennének. Azok sem dőlhetnek hátra, akiknek a földhivatal bejegyezte a tulajdonjogukat a lakásukra, mert a finanszírozó nem hajlandó törölni róla a jelzálogát. A lakóparkban élők évek óta húzódó kálváriájáról a Házon kívül forgatott.
8:03
Házon kívül„Szia haver! Van egy rossz hírem, haldoklom” – Karsai Dánielnek négy hónap kellett, mire tudott beszélni a halálról
2023. október 18. 14:25

„Szia haver! Van egy rossz hírem, haldoklom” – Karsai Dánielnek négy hónap kellett, mire tudott beszélni a halálról

Az eutanázia kérdését néhány héttel ezelőtt Karsai Dániel alkotmányjogász hozta be újra a köztudatba. Mivel tudja, hogy gyógyíthatatlan beteg, jogi harcba kezdett azért, hogy ő maga dönthessen halála időpontjáról. Még azelőtt, hogy az élete, ahogy fogalmazott, szenvedéssel teli, puszta létezéssé degradálódna. Mostani állapotához szinte már hozzászokott. „Az ember egy megszokó gép, mindenhez hozzászokik. Idővel majd belehal, de ezt meg nem kell megszokni” – egyebek közt erről is beszél Karsai Dániel a Házon kívül riportjában.
2:14
Híradó„Teljesen ellehetetlenítik a termelést” – megszólaltak a gazdák, akiknek földje fölött magasfeszültségű távvezeték megy keresztül
2023. október 11. 19:37

„Teljesen ellehetetlenítik a termelést” – megszólaltak a gazdák, akiknek földje fölött magasfeszültségű távvezeték megy keresztül

Se az önkormányzatok, se a hatóságok nem segítenek azoknak a gazdáknak, akik egy magasfeszültségű távvezeték telepítése miatt nem tudják művelni a földjeiket – állítják az érintettek. A Házon kívül stábja forgatott Ócsán és Inárcson, ahol egy offshore hátterű cég napelemparkjától 10 kilométeren át, 90 gazda földjén keresztül állítanak oszlopokat, hogy az erőműben termelt áramot betáplálják a rendszerbe. Az érintettek szerint lett volna más megoldás, az önkormányzatok hallgatnak.
10:43
Házon kívülJöttek, bontottak, romboltak, és volt, akit fegyverrel fenyegettek – csaknem 90 gazda életét forgatta fel az Ócsánál épülő napelempark
2023. október 11. 14:36

Jöttek, bontottak, romboltak, és volt, akit fegyverrel fenyegettek – csaknem 90 gazda életét forgatta fel az Ócsánál épülő napelempark

Ócsa környékén háborúskodássá fajult egy napelempark építés. Sok gazda életét teljesen ellehetetlenítette, hogy a földjükön oszlopokat állítottak fel, fákat vágtak ki, a saját területekből hatalmas darabokat kerítettek el, majd magasfeszültségű vezetéket húztak föléjük. Mindezt megkérdezésük nélkül, egy off-shore hátterű magáncég kedvéért. Többször kellett rendőrt hívni, tett már feljelentést a beruházó, és több gazda is. 
12:57
Házon kívül„Erre fújja a szél, nem Pestre, a Karmelita kolostorhoz, hanem ide hozzánk”
2023. október 4. 6:20

„Erre fújja a szél, nem Pestre, a Karmelita kolostorhoz, hanem ide hozzánk”

Miközben Magyarország az akkumulátorgyártás fellegvárává válik, az emberek egyre jobban aggódnak az egészségükért és a környezetükért, a cégeket korlátozó szabályok és bírságok pedig komolytalanok. Alsózsolcán biztonsági őrök kíséretében tudtak csak elhagyni egy fórumot egy akkufeldolgozó cég képviselői, olyan paprikás volt a hangulat. Bátonyterenyén helyiek egy szavát sem hiszik el annak, amit egy hasonló üzemmel kapcsolatban mondanak nekik. Nő az elégedetlenség Iváncsán is.
11:08
Házon kívülElit klub a Svábhegyen, luxuskastély Turán – végigjártuk Tiborcz István állami pénzből épülő-szépülő birodalmát
2023. szeptember 20. 14:13

Elit klub a Svábhegyen, luxuskastély Turán – végigjártuk Tiborcz István állami pénzből épülő-szépülő birodalmát

Tiborcz István 2015-ben lépett az ingatlanfejlesztési piacra, miután kiszállt a LED-es közvilágítással foglalkozó Eliosból, aminek ügyében az unió csalás elleni hivatala nyomozott. A miniszterelnök veje azóta bevásárolta magát Magyarország első vidéki Hilton szállodájába is Debrecenben, most pedig elit klubját szépíti a Svábhegyen. Tiborcz cége üzemeltet egy 84 szobás hotelt Spanyolországban is. A Házon kívül stábja utánanézett az épülő-szépülő Tiborcz-birodalomnak. 
10:35
Házon kívülValaha világhírű gyár volt, most rothadás és emberi ürülék szaga hatja át az elhagyatott épületet Budapest szívében
2023. szeptember 6. 9:54

Valaha világhírű gyár volt, most rothadás és emberi ürülék szaga hatja át az elhagyatott épületet Budapest szívében

Budapest XIV. kerületében, Zuglóban, a város egyik viszonylag drága részén áll egy régi, elhagyott gyárépület. Tele van szeméttel, hajléktalanok költöztek be az elhagyott épületekbe, és eltüzelnek mindent, amit csak találnak. A szomszédok félnek, hogy egyszer felrobban a gyár, ahol egykor vegyi anyagokat gyártottak, és még most is tele van mindenféle gyanús üvegekkel. Minden hatóságot megkerestek, ami csak létezik, de semmi sem történt. A Házon kívül stábjával most bejárhatják az elhagyott gyárat.
2:51
HíradóVitézy Dávid: A vasútnak bizonyos részei az összeomlás szélén vannak
2023. július 27. 19:10

Vitézy Dávid: A vasútnak bizonyos részei az összeomlás szélén vannak

Az összeomlás szélén áll, sőt vannak napok, amikor össze is omlik a magyar vasút – mondta a Híradónak Vitézy Dávid, az Orbán-kormány volt közlekedési államtikára. A MÁV tájékoztatásából az derült ki, hogy egy hét alatt körülbelül 80 járat maradt ki műszaki okok miatt. Vitézy szerint egy vasúti vonal bezárásán csupán egy MÁV-igazgató fizetését spórolja meg a kormány. Inkább versenyeztetni kellene a tíz vonalon a szolgáltatást, nem bezárni. Gulyás Gergely miniszter szerint ez senkinek sem érné meg.
2:54
HíradóTűz volt a zuglói gyárban, ami tele van ottfelejtett vegyi anyagokkal
2023. július 26. 18:50

Tűz volt a zuglói gyárban, ami tele van ottfelejtett vegyi anyagokkal

Bekövetkezett az, amitől a szomszédok tartottak: tűz volt a zuglói gyárban, ami tele van ottfelejtett vegyianyagokkal. Ahogy korábban a Híradóban bemutattuk: a gyár évek óta üres, hajléktalanok költöztek be. Bár most hamar eloltották a tüzet, a környékbeliek attól tartanak, előbb-utóbb felrobban a gyár, ha így marad a helyzet. A kormányhivatal vizsgálódik, és az önkormányzatra mutogat. Az önkormányzat viszont azt állítja: tehetetlenek, épp a kormányhivataloknak adta át minden korábbi jogkörüket a kormány.
2:36
HíradóDrónfelvételen: így építették át a Balatont kormányközeli üzletemberek és szorították ki onnan az egyszerű nyaralókat
2023. július 25. 19:07

Drónfelvételen: így építették át a Balatont kormányközeli üzletemberek és szorították ki onnan az egyszerű nyaralókat

Úszómedencére kísértetiesen hasonlító tüzivíztározók, és luxusnyaralónak látszó gazdasági épületek Tihanyban. Ez is látszik azokon a drónfelvételeken, amelyeket a K-Monitor tett közzé. A Balaton panoráma nevű projekt célja, hogy mindenki megnézhesse, hogyan építették be a Balatont kormányközeli üzletemberek és hogyan szorították ki onnan az egyszerű nyaralókat.
2:53
Híradó„Orbán Viktor egy XXI. századi don quijote” – így értékelte az ellenzék a miniszerelnök idei Tusnádfürdőn mondott beszédét
2023. július 22. 18:56

„Orbán Viktor egy XXI. századi don quijote” – így értékelte az ellenzék a miniszerelnök idei Tusnádfürdőn mondott beszédét

Kiábrándító, semmi köze a valósághoz – így reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor beszédére. A DK csak annyit írt: kellemes nyári időtöltést kíván mindenkinek. A Fideszes kormánytagok a helyszínen azt emelték ki a Híradó kérdésére, hogy a miniszterelnök olyan tág összefüggésekben beszélt a magyarországi folyamatokról, ahogy senki más nem szokott.
2:25
HíradóAnnyira elöregedett a MÁV járműparkja, hogy „benne van a pakliban”, hogy felforr a hűtővíz a vonatokon
2023. július 18. 17:56

Annyira elöregedett a MÁV járműparkja, hogy „benne van a pakliban”, hogy felforr a hűtővíz a vonatokon

Benne van a pakliban, hogy felforr a hűtővíz a vonatokon, mert a járművek több mint 40 évesek és rossz műszaki állapotban vannak. Ezt mondta Híradónknak a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke. Hétfőn Hodásznál hatan sérültek meg a MÁV egyik járatán, amikor a hűtővíztartályból felcsapott a forró víz. Lázár János miniszter korábban azt mondta: vasútújjáépítési programon dolgoznak.
2:31
Híradó„A néhai férjem elhunyt, egyedül vagyok, nehéz” – alig jönnek ki a nyugdíjból az idősek
2023. július 17. 18:30

„A néhai férjem elhunyt, egyedül vagyok, nehéz” – alig jönnek ki a nyugdíjból az idősek

Egyre valószínűbb, hogy év közben is emelnie kell a kormánynak a nyugdíjakat, a magas infláció miatt. A Bankmonitor számításai szerint legalább 3 százalékos korrekcióra lesz szükség, ami egy átlagnyugdíjasnál havi 6300 forint pluszt jelent majd. Nyugdíjas szervezetek azt szeretnék, hogy már augusztustól megkapják ezt az összeget, mert azt mondják: egyre kevesebbet ér a pénzük. A kormány – a korábbi nyilatkozatok szerint — várhatóan csak szeptemberben dönt egy esetleges nyugdíjemelésről. 
2:22
HíradóHiába vonta vissza a hatóság az engedélyeket, a balatonföldvári önkormányzat ragaszkodik a strand közepére tervezett kikötőhöz
2023. július 12. 17:41

Hiába vonta vissza a hatóság az engedélyeket, a balatonföldvári önkormányzat ragaszkodik a strand közepére tervezett kikötőhöz

Visszavonta a kikötő építési engedélyét a hatóság, pedig már szinte teljesen el is készültek a vízbe felhúzott kőgátak. Balatonföldváron a strand kellős közepén építenének kikötőt 175 hajónak. Helyi civilek abban bíznak, hogy elbontják a már felépített gátakat, amelyek a fürdőzők elől veszik el a helyet. Az önkormányzat viszont inkább módosította a helyi építési szabályzatot, hogy maradhasson a kikötő a strand közepén.
2:26
HíradóElszálltak az albérletárak, még a tulajdonosok is belesápadnak, hogy ennyi pénzt elkérhetnek
2023. július 10. 18:28

Elszálltak az albérletárak, még a tulajdonosok is belesápadnak, hogy ennyi pénzt elkérhetnek

Nem lesz könnyű megfizethető kiadó lakást találniuk az egyetemistáknak. Budapesten 200 ezer forint felett kínálnak egy átlagos lakást, de már Debrecenben sem nagyon van ez alatt. Egyre többen keresnek kiadó ingatlant, a kínálat viszont nem nőtt. Emiatt drágultak akár 30 százalékkal is egy év alatt. A diákok szerint ezeket az árakat nem tudják kigazdálkodni diákmunkából. Kollégiumi férőhely viszont még mindig kevés van.
2:39
HíradóMég csak 33 éves, de már árulja Ferrariját a cégével a jegybankkal üzletelő Somlai Bálint
2023. július 5. 18:31

Még csak 33 éves, de már árulja Ferrariját a cégével a jegybankkal üzletelő Somlai Bálint

Alig használt luxusautó 180 millió forintért eladó – piacra dobta különleges Ferráriját Somlai Bálint, a Matolcsy-család érdekköreihez tartozó vállalkozó. A 444.hu írta meg először, hogy a főleg MNB-s megbízásokból gazdagodó, mindössze 33 éves fiatalember két év után megválna a sportautók között is extrának számító kocsijától. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint nem az a baj, hogy Somlai Bálint gazdag, hanem az, ahogy a vagyonát szerezte.
2:30
Híradó„Óriási veszélyt rejt, ha százezer forintok vannak a kasszában” – sok kisboltos nem tud annyi készpénzt tartani, hogy pénzfelvételt vállaljon az üzletében
2023. július 1. 18:58

„Óriási veszélyt rejt, ha százezer forintok vannak a kasszában” – sok kisboltos nem tud annyi készpénzt tartani, hogy pénzfelvételt vállaljon az üzletében

Sok kisboltos nem akar, és nem is tud annyi készpénzt tartani, hogy pénzfelvételt vállaljon az üzletében. Mától már erre is van lehetőség, havonta kétszer, legfeljebb 40 ezer forintot lehet felvenni boltban. Ez azokban a falvakban lehetne segítség, ahol se bank, se posta, se ATM nincs. Vannak boltosok, akik csak bizonyos összegű vásárlás felett engednék a készpénzfelvételt, de a pontos feltételek még mindig nem ismertek.
3:07
HíradóEgyetlen védőnő maradt Csömörön, jöhetnek az átvezénylések
2023. június 30. 17:48

Egyetlen védőnő maradt Csömörön, jöhetnek az átvezénylések

Eddig 24 védőnőről tudható, hogy felmond, 21 pedig nyugdíjba megy, miután holnaptól a megyei kórházakhoz tartoznak majd. Ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság közölte az RTL Híradóval. A pest megyei Csömörre például más településekről vezényelnek át helyettesítő védőnőket, heti néhány órára. Bár szombattól már az államnak kellene működtetnie a védőnői szolgálatokat, még mindig nem lehet tudni az önkormányzatoknak kell-e fizetniük és milyen számlákat. Ráadásul sok önkormányzattal még a szerződéseket sem írták alá a kórházak.
2:55
HíradóTízezer forintokkal csökkenhet egyes védőnők bére, pedig a kormány azt ígérte, ilyen nem lesz
2023. június 27. 18:25

Tízezer forintokkal csökkenhet egyes védőnők bére, pedig a kormány azt ígérte, ilyen nem lesz

Nem tudni ki látja el a gyerekeket hétfőtől a Veszprém megyei Pétfürdőn, ugyanis a falu mindhárom védőnője felmondott. Egyikük azt mondta: az, hogy júliustól az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek, csak az utolsó csepp volt a pohárban.  A Belügyminisztérium szerint a váltással mindenkinek nő a bére, a védőnők szerint viszont sokaknak csökken, mivel az állam nem fizeti azokat a béren kívüli juttatásokat, amelyeket eddig az önkormányzatok adtak.
3:08
HíradóSzeméttel, vegyi anyagokkal és ürülékkel teli, elhagyatott gyárépület áll a kertváros szívében
2023. június 17. 18:10

Szeméttel, vegyi anyagokkal és ürülékkel teli, elhagyatott gyárépület áll a kertváros szívében

A helyiek szerint ketyegő bomba Zugló szívében az az elhagyott gyárépület, amit évtizedekkel ezelőtt bezártak. Tele van vegyianyaggal, áll a szemét mindenhol. Hajléktalanok költöztek be, akik elégetnek mindent, amit látnak, nem számít, hogy veszélyes-e vagy sem. Ők maguk azt mondják: néha a rendőrök is kimennek, de nem küldik el őket. A szomszédok szerint a polgármesternek kellene tennie gyorsan valamit, de az önkormányzat azt állítja: nincs mozgásterük. Minden jogkörüket elvette a kormány. A Pest megyei kormányhivatal a Híradó megkeresésére vizsgálatot indít.
2:44
HíradóHiába örül Hende Csaba, nagyjából sem értük utol az osztrákokat és belátható időn belül nem is fogjuk
2023. június 16. 18:13

Hiába örül Hende Csaba, nagyjából sem értük utol az osztrákokat és belátható időn belül nem is fogjuk

Nagyjából utolértük az osztrákokat. Ezt írta a fideszes Hende Csaba a Facebookra egy aszfaltozott utcáról. Pedig Magyarország gazdasági lemaradása Ausztriától nem csökkent. Az osztrák átlagfizetés 2 és félszerese a magyarnak, míg az infláció nálunk jóval magasabb. Ausztriában élő magyarok azt mondták a Híradónak, már van olyan termék, amit ők hoznak haza, mert ott annyival olcsóbb.
16:41
Házon kívül„Lefeküdt a kanapéra, letérdeltetett, és csináltam, amit mondott” – pánikrohamai vannak a Böjte Csaba-féle otthon volt lakójának, akit nevelője szexuálisan molesztálhatott
2023. június 14. 6:20

„Lefeküdt a kanapéra, letérdeltetett, és csináltam, amit mondott” – pánikrohamai vannak a Böjte Csaba-féle otthon volt lakójának, akit nevelője szexuálisan molesztálhatott

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes 1993 óta több mint hatezer gyereknek segített, de van, akinek rossz emlékei vannak az otthonokban töltött évekről. Ők szexuális és fizikai bántalmazásról beszélnek, továbbá hogy az atya tudott az incidensekről, éveken át mégsem történt semmi.  Mónikát volt neveltje molesztálhatta, története nagy port kavart a sajtóban. 2016-ban egy másik nevelőről derült ki, hogy gyerekeket vert az otthonban, őt idén 28 év börtönre ítélték.
8:14
Házon kívülLakópark épülhet természetvédelmi területre Budapest egyik legértékesebb telkén
2023. május 31. 10:36

Lakópark épülhet természetvédelmi területre Budapest egyik legértékesebb telkén

Védett állatok és növények élnek annak az üres teleknek a környezetében, ahová 78 lakásos társasházat akarnak építeni, penthouse lakásokkal a tetejükön. A beruházással kapcsolatban ugyan tartottak közmeghallgatást, de hétköznap délelőtt 10 órakor. A fideszes vezetésű önkormányzattól erre senki sem ment. Az itt élők a sokszorosára duzzadó autósforgalomtól is tartanak, de a kivitelező szerint, aki természetvédelmi területre költözik, az majd busszal jár. És még ott a gyermekvasút is.
9:06
Házon kívülItt a szezon, megnéztük a luxustelep „szabadstrandját” – épül-szépül a sok magánterület a Balaton-parton
2023. május 24. 6:03

Itt a szezon, megnéztük a luxustelep „szabadstrandját” – épül-szépül a sok magánterület a Balaton-parton

Ütemesen halad a Balaton körbeépítése luxusapartmanokkal és kikötőkkel, a szabadstrandok jövője továbbra is kérdéses. Balatonszemesen, Balatonföldváron és Csopakon is hatalmas, part menti építkezések zajlanak. Megnéztük, hogyan működik a szabadstrandolás abban a zárt lakóparkban, amit több mint 6 milliárd forint állami támogatással építettek a szántódi partra.
2:14
HíradóHiába a tragédiák sora, nem akarja korrigálni a Fidesz a nevelőszülői hálózatot
2023. május 10. 18:57

Hiába a tragédiák sora, nem akarja korrigálni a Fidesz a nevelőszülői hálózatot

Leszavazta a Fidesz a népjóléti bizottságban a nevelőszülői hálózat korrekciójáról szóló ellenzéki javaslatot. A Párbeszéd azután kezdeményezte a rendszer felülvizsgálatát, hogy a közelmúltban több nevelőszülőnél élő gyerekkel történt tragédia. A témával kedden a Házon Kívül című műsorunk is részletesen foglalkozott. Kiderült, hogy szinte bárkiből lehet nevelőszülő, és vannak, akik csak a juttatásokért vállalják a feladatot.
12:42
Házon kívül„Mi voltunk a kis lelencek” – tragédiák jelzik, hogy súlyos gondok vannak a nevelőszülői rendszerben
2023. május 10. 14:29

„Mi voltunk a kis lelencek” – tragédiák jelzik, hogy súlyos gondok vannak a nevelőszülői rendszerben

Egy kétéves kisfiú a forró fürdővíz miatt, egy másik kisfiú pedig bántalmazás miatt vesztette életét. Mindkettőjüket nevelőszülők gondozták, ahogy azt a gyereket is, aki otthon megfulladhatott, majd nevelőanyja két napon keresztül autózott a holttestével. A rettenetes esetek azt mutatják, hogy komoly gondok lehetnek a nevelőszülői rendszerrel. Szakemberek szerint egyre gyakoribb, hogy megélhetési okok miatt választják a nevelőszülőséget, amihez mindössze egy 60 órás tanfolyamot kell elvégezni. De hogy ez mit tartalmaz, és milyen pszichológiai szűrést végeznek, azt a fenntartók döntik el.
9:24
Házon kívülIskolabezárásokhoz is vezethet a tanárokat érintő kormányzati terv
2023. május 3. 6:04

Iskolabezárásokhoz is vezethet a tanárokat érintő kormányzati terv

Szankciók, ingyenes túlfoglalkoztatás, bekamerázott óvodai csoportszobák és osztálytermek, a tanárok laptopjainak megfigyelése – csak néhány elképzelés, amivel a kormány rendezné a pedagógusok helyzetét, kérdés, ez mennyire teszi vonzóvá a pályát a fiataloknak. Radó Péter, oktatáskutató szerint a státusztörvény módosításában vannak olyan részek, amik csakis arról szólnak, hogyan lesznek büntethetők az óvónők és a tanárok, ha a kormány szerint az oktatási rendszer rossz hírét keltik. Végső soron pedig a helyzet odáig fajulhat, hogy az iskolabezárás lesz az állam számára a kisebbik rossz. 
12:48
Házon kívül„Borzasztóan magába fordult, kapucniban járt, hogy ne lássák az arcát” – megszólalt az iskolai lövöldözésre készülő miskolci fiú édesanyja
2023. április 19. 6:22

„Borzasztóan magába fordult, kapucniban járt, hogy ne lássák az arcát” – megszólalt az iskolai lövöldözésre készülő miskolci fiú édesanyja

Jelenleg javítóintézetben van a 17 éves Levente, aki egykori iskolájában lövöldözésre készült. Azt akarta, hogy a rendőrök vele is végezzenek, akár úgy is, hogy rájuk lő. Terveit egy internetes csoportban osztotta meg, egy fedett rendőr itt buktatta le. Mennyire volt indokolt, hogy a TEK páncélozott járművel, felfegyverzett rendőrökkel fogta el otthonában a fiút, aki fizikai értelemben még semmit nem követett el? Hogyan élte mindennapjait, és mit látott rajta az édesanyja? A Házon kívül riportja.
13:29
Házon kívül„Most kapja meg a magyar egészségügy a kegyelemdöfést” – háziorvosok reagálnak az ügyeleti rendszer átalakítására
2023. március 8. 5:59

„Most kapja meg a magyar egészségügy a kegyelemdöfést” – háziorvosok reagálnak az ügyeleti rendszer átalakítására

Szabályos háború robbant ki az elmúlt időszakban a kormány és a Magyar Orvosi Kamara között, miután a kamara javaslatainak figyelembe vétele nélkül fogadták el az ügyeleti rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Három megyében már gyökeresen átalakult a betegellátás, a Házon kívül riportjában háziorvosok mondják el, hogy ez pontosan mivel jár.
13:50
Házon kívül„Hogy ne prostik és uzsorások legyenek, hanem gondolkodó, normális emberek” – sakkfaluban látja Drávapiski jövőjét a polgármester
2023. március 1. 14:23

„Hogy ne prostik és uzsorások legyenek, hanem gondolkodó, normális emberek” – sakkfaluban látja Drávapiski jövőjét a polgármester

A Baranya megyei Ormánság egyik legszegényebb településén nincs munkalehetőség, sem bolt, de még kocsma sem. Mali Zoltán polgármester jó tíz éve azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hadat üzent az uzsorásoknak, most meg azzal, hogy sakkmúzeumot nyitott Ausztriában, és otthon is a sakkélettől várja, hogy a gyerekek jövője biztosabb legyen. A kilakoltatott Száraz Sándor egykori sakkfőtitkár is a faluba költözött, hogy részt vegyen a terv megvalósításában. A Házon kívül riportja.
11:03
Házon kívülAndy Vajna kaszinói, az állam repülőgépei és Habony Árpád barátsága – kicsoda is Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a dúsgazdag miniszter?
2023. február 15. 10:33

Andy Vajna kaszinói, az állam repülőgépei és Habony Árpád barátsága – kicsoda is Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a dúsgazdag miniszter?

Volt repülőgépgyára, kaszinói, oroszokkal üzletelve gyártott vasúti kocsikat Egyiptomnak, a felesége a kormányszóvivő, ő maga pedig most a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf az egyik leggazdagabb tagja az Orbán-kormánynak, még úgy is, hogy a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint néhány hónap alatt elköltött valamire 380 millió forintot. A Házon kívül portréja.
12:46
Házon kívül„Az volt a mélypont, amikor kézen fogva levittek a menzára, hogy ételt kérjenek nekem” – tanárok a végső lecsúszás szélén
2023. február 1. 16:30

„Az volt a mélypont, amikor kézen fogva levittek a menzára, hogy ételt kérjenek nekem” – tanárok a végső lecsúszás szélén

Van, akinek hónap közepére elfogyna a pénze, ha nem lenne másodállása. Más elhagyta a pályát, és burkolónak állt, hogy jobban keressen, és stresszmentesebben éljen. És olyan is van, aki lánya segítsége nélkül nem tudna megélni a tanári béréből. A Házon kívül pedagógusokkal beszélgetett a tanári pálya realitásairól.
10:13
Házon kívülAz emberek szégyellik, ahogy Magyarország Ukrajnával bánik, százezreket adnak érte, hogy ezt a képet lemossuk magunkról – tízmilliókat dobtak össze civilek az ukrajnai magyar katonáknak
2023. január 25. 17:06

Az emberek szégyellik, ahogy Magyarország Ukrajnával bánik, százezreket adnak érte, hogy ezt a képet lemossuk magunkról – tízmilliókat dobtak össze civilek az ukrajnai magyar katonáknak

Magyarországon sokan nem értik, vagy nem akarják elfogadni, hogy kárpátaljai magyarok katonának álltak, és fegyverrel védik a hazájukat, Ukrajnát. Azt az országot, amelyik sokszor igencsak mostohán bánt velük. Köztük van Fegyír Sándor egyetemi tanár is, aki sokat posztolt a frontról, például azt, ahogy órát tart a lövészárokból. Az ő példája lelkesített fel magyar civileket, hogy ahelyett, hogy kommentekben kritizálnák őket, vagy értetlenkednének, gyűjtésbe kezdjenek. Több tízmillió forintot szedtek már össze, hogy megvehessék azt, amire Fegyíréknek a legnagyobb szüksége van. 
9:06
Házon kívülTízmilliárd forintból eddig lényegében csak a pusztításra futotta a Fertő tónál
2023. január 11. 10:25

Tízmilliárd forintból eddig lényegében csak a pusztításra futotta a Fertő tónál

Évek óta le van zárva, mostanáig még megközelíteni sem lehetett a Fertő tavat. Január elsejétől viszont szabad a bejárás, de a partra továbbra sem lehet lemenni, azt biztonsági őrök védik, no meg egy kerítés is. A Fertő tavi gigaberuházásra eddig két év alatt tízmilliárd forintot költött el Mészáros Lőrinc cége, de jött a gazdasági válság, és leállították az építkezést. Arról, ami a helyszínen maradt, a helyiek csak elcsukló hangon tudnak beszélni. Ledózerolták a cölöpökön álló házakat, a növényzetet kiirtották, a földet legyalulták, a pusztítás nyomait látni mindenhol.