Kardiológiai vizsgálat másfél év múlva, epekőműtét öt év múlva, de ha van elég pénze, akkor pár napra rövidül a várólista
2023. november 15. 5:17
Van egy MR-gép az egyik vidéki kórházban, ahol az ingyenes vizsgálatra legkorábban jövőre tudnánk bejutni. Ha viszont fizetünk 44 ezer forintot, pár nap alatt túl is leszünk már a vizsgálaton ugyanott, ugyanazon a gépen. Ez a példa is jól mutatja, hogy a növekvő várólisták egyre inkább a drága magánegészségügy felé terelik azokat, akiknek van miből áldozniuk az egészségükre. Akiknek nincs, azok csak várnak és várnak, és abban reménykednek, hogy a várakozás nem rontja az állapotukat. A Házon kívül riporterei bejárták az országot és megnézték, hol milyenek a várólisták.
Erzsike és László 13 éve költöztek össze, miután mindketten egyedül maradtak. A Szabolcs megyei Kótajon élnek. László három infarktust élt túl. 36 évvel ezelőtt az elsőt, 24 évvel ezelőtt a másodikat, és 15 éve az utolsót. Nem véletlenül kell tehát rendszeresen kardiológushoz járnia, különféle kontrollvizsgálatokra. Idén először történt meg, hogy egyszerűen elnézték az ambuláns lap aljára írt következő vizsgálat időpontját.
Sajnos áprilisban elnéztük az időpontot, és nem tudtunk elmenni. Kértem neki másik időpontot a kardiológiára, és adtak 2024. augusztus valahanyadikára
– mesélte az asszony.
Vagyis csaknem másfél évvel későbbre. Erzsike azonban nem akart ebbe belenyugodni. Kért egy másik beutalót és Ibrányba kapott időpontot január 3-ra.
Pedig Lászlót régen látta kardiológus. Amíg tartott a pandémia, egyszerűen „elhajtották” azzal, hogy csak sürgős eseteket fogadnak.
Dr. Kiss Csaba Kótajon háziorvos. Pontosabban itt is, mert rendel a szomszéd faluban, Kemecsén, és Nyíregyházára is jár rendszeresen egy idősek otthonába az ottani betegekhez. Azt monda most a kardiológiára kell a legtöbbet kell várni.
Ha csak egy sima első szakrendelésre bejutásról beszélünk az olyan 15 hónap környéke nagyjából most
– mondta.
Kiss Csabának néhány hete került az intenzív osztályra egy olyan betege, akinek nem volt pénze magánúton elvégeztetni a vizsgálatot, így kénytelen volt várni.
Kapott a kardiológiára beutalót, csak ugye nem jutott el a vizsgálatig. Ő nem olyan anyagi körülmények között él, hogy azt magának meg tudja finanszírozni
– mondta.
Az ország nyugati felében, a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján a kardiológiai vizsgálatokra várók szerencsésnek mondhatók. Néhány hét alatt bejuthatnak az orvoshoz. De vannak olyan vizsgálatok, amelyekre itt is hosszú hónapokat kell várni. Például a reumatológiára vagy a szemészetre. Mihályi Zsuzsa háziorvos egyik idős betege például már fél éve vár egy egyszerű szemészeti vizsgálatra.
A Jánossomorjai betegek a 15 kilométerre lévő mosonmagyaróvári Karolina Kórházhoz tartoznak. Ez az a kórház, ahol tavasszal nagyon nagy gondok voltak. Annyi orvos és egészségügyi dolgozó mondott fel, hogy több osztályt be kellett zárni. A frissen szült nőket péntek délután mentőbe ültették, és hétvégére elvitték Győrbe. A helyiek demonstráltak, volt közmeghallgatás, aláírásgyűjtés.
Bár azóta miniszteri biztost neveztek ki, orvosokat vettek fel és az osztályokon újra tudnak betegeket kezelni, a vizsgálatokra a várólisták nem rövidültek. Több mint 70 ezer beteg tartozik ide, a jánossomorjaiakon kívül még 25 település lakói.
Mihályi Zsuzsa szerint a várólisták már azzal rövidíthetőek lennének, ha nem kellene a vizsgálatok előtt már a beutalókért is a szakrendelőkbe menniük a betegeknek, hanem megkaphatnák a háziorvostól.
Ha egy betegünknek CT vizsgálatra van szüksége, akkor először beküldjük az adott szakrendelésre, mondjuk a belgyógyászati szakrendelésre, ahol a beteget, illetve az iratokat áttekintve a kolléga odaadja a beutalót
– ismertette Mihályi Zsuzsa a folyamatot.
Tehát már ahhoz is, hogy valaki bejusson egy szakorvoshoz és hozzájusson a beutalóhoz heteket kell várnia, és még csak utána jön a várólista magára a vizsgálatra. A Házon kívül riportjából – amit a fenti videóra kattintva tudnak megnézni – kiderül még az is, hogy
- mi a helyzet Budapesten;
- melyek azok a vizsgálatok, amelyekre az országban sehol sem lehet 1-2 hónapon belül bejutni;
- miért mondják az orvosok, hogy sokszor a szerencsén és az orvos személyes kapcsolatain múlik, hogy valaki időben eljusson egy vizsgálatra;
- mennyit kell várni egy epekő műtétre;
- és hogy ehhez képest hol, mikorra, mennyiért lehet időpontot kapni magánegészségügyi szolgáltatónál;
- és miért gondolja úgy egy zuglói háziorvos, hogy az állam direkt nem javít a helyzeten,
az kiderül tehát a fenti videóból.