Házon kívül

„Ez, amit én most élek, az nem élet, ez egy vegetálás” – Erzsébet három hónapja tudta meg, hogy még két-három éve lehet hátra

Moskovics JuditMoskovics Judit

2023. október 18. 7:26

Tornaórát tartott a gyerekeknek, és egyszer csak nem tudott lábujjhegyre állni – ekkor érezte az óvónőként dolgozó 54 éves Dunavölgyi Erzsébet, hogy valami baj van. De hogy mekkora, azt nem sejtette, a gerincsérv volt a legrosszabb, amire gondolt. Az orvosok kilenc hónapon át vizsgálták, mielőtt rájöttek, hogy a központi idegrendszer teljes bénulását okozó ALS betegségben szenved. Azt mondták neki, várhatóan két-három éve van hátra. Erzsébet most a lakásának foglya. Nem a fájdalomtól, és még nem is a haláltól fél, hanem a kiszolgáltatottságtól. Ezért ő akarja eldönteni, hogy mikor érjen véget az élete.

„54 éves vagyok, és teljesen egészséges életmódot folytattam” – fogalmazott Erzsébet a Házon kívülnek. Nincsenek káros szenvedélyei, sokat sportolt, kirándult, aktív életet élt. Az ALS betegség oka azonban sajnos genetikai, semmi köze az életmódhoz.

„Ez, amit én most élek az nem élet, ez egy vegetálás” – Erzsébet három hónapja tudta meg, hogy még két-három éve lehet hátra
Fotó: Házon kívül

Miután a gyerekeknek tartott tornaórán nem tudott lábujjhegyre állni, kilenc hónapon át vizsgálták, mielőtt megkapta a diagnózist. Három hónapja derült ki, hogy tüneteit az ALS betegség okozza, orvosai szerint még két-három évet élhet.

A mozgató idegsejtjeim valahol elvesztik a jelet az agyamtól lefelé. Először csak a jobb lábam csapódott meg nem működött, aztán eltűnt a bal lábam, most már nem működik a bal kezem se igazán, és most megkezdte a jobb kezem is

– írta le betegségét Erzsébet.

Anyukám nem is hiszi el, azt mondja, hogy biztos nem ettél elég sokat, nem vettél be elég vitamint, és azért vagy beteg. Hiába próbálom megértetni vele… Most 75 éves, nem győzködöm. Azt elmondani, hogy én két-három éven belül nem leszek köztetek, egy kicsit nehéz

– mondta könnyeivel küszködve.

„Ez, amit én most élek az nem élet, ez egy vegetálás” – Erzsébet három hónapja tudta meg, hogy még két-három éve lehet hátra
Fotó: Házon kívül

Erzsébet egy dologban biztos: ő akarja eldönteni, hogy mikor fejeződjön be az élete, az aktív eutanázia lehetőségét szeretné elérni, ugyanúgy, mint Karsai Dániel alkotmányjogász. Hangsúlyozta, az eutanázia nem gyilkosság, hanem kegyes halál, ami megkönnyíti a szenvedését. 

Ez már egy vegetáció, nem élet. És ne mondja azt neki senki, hogy ezzel együtt lehet élni, mert hol a méltóság, amikor már saját maga nem tudja ellátni önmagát

– tette hozzá Erzsébet 35 éves lánya. 

A Házon kívül riportjából az is kiderül:

  • ki mindenkinek írt már az ügyéről Erzsébet; 
  • hogyan látja a 35 éves lánya az anyja helyzetét, és a diagnózis óta hogyan változott meg az ő élete is;
  • és miért nem opció, hogy Erzsébetet egy otthonban ápolják.
#Házon kívül#Videó#adásrészletek#Belföld#als#bénulás#eutanázia#ma