EUTANÁZIA

Karsai Dániel: Még szeretnék élni, de akkor, ha 10-20-30 perc még megy értelmesen

Karsai Dániel: Még szeretnék élni, de akkor, ha 10-20-30 perc még megy értelmesen

12:20
Reggeli„Daniban sok energiát látok még mindig” – Karsai Dániel aktívan tölti mindennapjait
2024. szeptember 12. 11:57

„Daniban sok energiát látok még mindig” – Karsai Dániel aktívan tölti mindennapjait

Elutasították az ALS-ben szenvedő Karsai Dániel fellebbezését Strasbourgban, amivel az ügye gyakorlatilag le is zárult – magyarázta a Reggeliben Karsai Péter, Dániel testvére és Dr. Stánicz Péter ügyvéd, alkotmányjogász. Testvére arról beszélt: Dániel állapota az utolsó hónapokban stagnál, aktívan tölti a mindennapjait, gondolkodik, mit lehet még elindítani, folyamatosan találkozik a barátaival, rokonaival. Az életvégi döntésért küzdő gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász ágyhoz kötött és állandó ápolásra szorul, de testvére még mindig sok energiát lát benne. „Ő saját maga is kap erőt, nem tudjuk honnan” – tette hozzá. A további jogi lehetőségekről, és a Dániel által írt színdarabról is szó esik a beszélgetésben.
2:58
HíradóKarsai Dániel szerint a strasbourgi bíróság gyáva döntést hozott
2024. szeptember 3. 18:53

Karsai Dániel szerint a strasbourgi bíróság gyáva döntést hozott

Csalódott, és szerinte a bíróság gyáva döntést hozott - ezt mondta a Híradónak Karsai Dániel, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság jogerősen is elutasította a beadványát, amellyel az életvégi döntések legalizálását akarta elérni Magyarországon. A gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász egy éve indított jogi eljárást, amely a tegnapi döntéssel lezárult. A kormány megkeresésünkre azt közölte: együttéreznek Karsai Dániellel, de az ítélet összecseng a magyar alkotmányos renddel és a kormány álláspontjával.
2:44
HíradóKarsai Dániel az RTL-nek: Jobbulást meg kitartást már túl sokan kívántak, a bíróságtól jogvédelmet várok el
2024. június 14. 18:36

Karsai Dániel az RTL-nek: Jobbulást meg kitartást már túl sokan kívántak, a bíróságtól jogvédelmet várok el

„Feldühített a döntés” – mondta Karsai Dániel arról, hogy a strasbourgi bíróság csütörtökön elutasította a beadványát. Az ügyről először az RTL Híradójának nyilatkozott. A halálos beteg alkotmányjogász szerint ugyanakkor az ítélet nem jelent teljes vereséget, mert nem tiltották meg az életvégi döntések jogát. Az ügyben hamarosan újratárgyalási kérelmet nyújtanak be, de Karsai Dániel abban már nem biztos, hogy azt a döntést is megéri, viszont az utolsó leheletéig küzdeni fog.
3:10
HíradóKarsai Dánielék az elutasítás után újabb népszavazási kérdéseket fognak beadni
2024. június 13. 18:49

Karsai Dánielék az elutasítás után újabb népszavazási kérdéseket fognak beadni

Elutasította Karsai Dániel keresetét az Emberi Jogok Európai Bírósága. A halálos beteg alkotmányjogász azért indított pert a magyar állam ellen, hogy a hozzá hasonló betegek dönthessenek életük méltó befejezéséről. Karsai Dániel vereségként és csalódásként értékelte a döntést, és ügyvédei újratárgyalást kezdeményeznek. Gulyás Gergely szerint az ítélet a kormány álláspontját erősítette meg.
10:15
VideóAz RTL Híradó megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy sikerült-e elfoglalni Brüsszelt: itt a válasza
2024. június 13. 13:38

Az RTL Híradó megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy sikerült-e elfoglalni Brüsszelt: itt a válasza

„Nagy hadművelet ez, és attól tartok, hogy még egy Európa Parlamenti választásra szükség lesz” – mondta mosolyogva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a csütörtöki kormányinfón az RTL Híradó kérdésére Brüsszel elfoglalásával kapcsolatban. Az Európai Bíróság Magyarországgal kapcsolatos döntéséről, Karsai Dániel ügyéről, valamint a visszavásárolt budapesti repülőtérről is kérdeztük a minisztert. Nézze meg, mit válaszolt!
2:12
HíradóGulyás Gergely ígéretet tett Karsai Dánielnek
2024. június 11. 18:49

Gulyás Gergely ígéretet tett Karsai Dánielnek

A kormány végrehajtja az emberi jogi bíróság eutanáziával kapcsolatos döntését, ha nem ütközik az Alaptörvénybe – ezt ígérte Gulyás Gergely miniszter Karsai Dánielnek kedd délelőtt, amikor meglátogatta. A halálosan beteg alkotmányjogász Orbán Viktort is meghívta, ezt a Momentum frakcióvezetője tolmácsolta a miniszterelnöknek hétfőn a parlamentben. Orbán Viktor úgy reagált, Bedő Dávid politikai célokra használja fel egy haldokló ember szenvedéseit.
2:12
HíradóKarsai Dániel: Szerintem el fogom tudni olvasni az ítéletet
2024. május 27. 19:19

Karsai Dániel: Szerintem el fogom tudni olvasni az ítéletet

Június 13-án hoz ítéletet Karsai Dániel ügyében a strasbourgi emberi jogi bíróság – ezt a halálos idegrendszeri betegségben szenvedő alkotmányjogász jelentette be. Híradónknak arról beszélt: bár korábban attól tartott, nem éri meg a döntést, így el tudja majd olvasni azt. Karsai az aktív eutanáziáért küzd. Abban reménykedik, hogy kimondják: sérülnek az emberi jogai azzal, hogy nem dönthet élete méltó befejezéséről.
13:02
Reggeli„Dani most jobban van” – jó hírt hozott Karsai Dániel testvére
2024. május 17. 11:45

„Dani most jobban van” – jó hírt hozott Karsai Dániel testvére

Júniusban mutatják be a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel életén alapuló drámát, amelyet részben maga az alkotmányjogász ír. A darab rendezője, Szenteczki Zita és Dániel testvére, Karsai Péter volt a Reggeli vendége. Szerinte Karsai Dániel „annyira berúgta az ajtót, hogy nem lehet nem beszélni az eutanáziáról. Ezt a szellemet nem lehet már visszatuszkolni a palackba.”
7:18
Házon kívül„Ez az utolsó interjúja?” – Karsai Dániel a Házon kívül nézőinek kérdéseire is válaszolt
2024. április 21. 19:52

„Ez az utolsó interjúja?” – Karsai Dániel a Házon kívül nézőinek kérdéseire is válaszolt

Saját kérésére csak eldöntendő kérdéseket tett fel a Házon kívül stábja Karsai Dánielnek, amikor a hét elején interjút készítettek vele. Akkor került haza a kórházból, és bár nagyon gyenge, szellemileg továbbra is tökéletes állapotban van. Beck Nóra a műsor nézőitől érkezett kérdéseket is feltette a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogásznak, a videóból kiderül, hogy hiányzott-e neki valami az életéből, és szerinte ez a mostani lesz-e az utolsó interjúja.
2:49
HíradóA kormánypárti képviselők Karsai Dániel jelenlétében szó nélkül leszavazták, még csak vitázni sem lehet a parlamentben az életvégi döntésekről
2024. március 26. 17:02

A kormánypárti képviselők Karsai Dániel jelenlétében szó nélkül leszavazták, még csak vitázni sem lehet a parlamentben az életvégi döntésekről

Hiába szólalt fel személyesen Karsai Dániel az igazságügyi bizottság keddi ülésén, nem lesz újabb vita a parlamentben az életvégi döntésekről. A kormánypárti képviselők leszavazták a Párbeszéd társelnökének törvénymódosító javaslatát. Szabó Tímea azt szerette volna elérni, hogy ne legyen büntethető az, aki segítséget nyújt egy gyógyíthatatlan beteg életének befejezéséhez. Karsai Dániel azt mondta, nem lepődött a szavazás eredményén.
2:24
HíradóKarsai Dániel attól tart, már nem éli meg a strasbourgi bíróság ítéletét
2024. március 14. 18:45

Karsai Dániel attól tart, már nem éli meg a strasbourgi bíróság ítéletét

Karsai Dániel attól tart, hogy már nem éli meg, hogy az eutanáziáról döntsön a strasbourgi emberi jogi bíróság. Szeretné, ha ebben az esetben az ügyet testvére vinné tovább. Ellenzéki pártok ma törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be arról, hogy ne lehessen büntethető az, aki segítséget nyújt egy gógyíthatatlan beteg életvégi döntésében. A Fidesz megkeresésünkre közölte, hogy a javaslatot nem támogatják.
2:21
HíradóPasszív eutanáziát kért Erzsébet, de ezt még jóvá kell hagynia egy bizottságnak, amit neki kell összehívnia
2024. március 1. 18:28

Passzív eutanáziát kért Erzsébet, de ezt még jóvá kell hagynia egy bizottságnak, amit neki kell összehívnia

Közjegyzői okiratba foglalta az életmentő kezelések megtagadását a Karsai Dánielhez hasonlóan ALS-ben szenvedő Dunavölgyi Erzsébet. Az RTL Híradónak azt mondta, hogy a minisztériumtól kért állásfoglalás alapján kíván élni a passzív eutanáziával. Szerinte a jogi helyzet bonyolult és követhetetlen, mert az okiratot még jóvá kell hagynia egy háromtagú orvosi bizottságnak is. A Belügyminisztérium közölte: a betegnek magának kell kezdeményeznie a bizottság összehívását.
3:12
HíradóFideszes képviselő az eutanáziavitában: Volt, amikor én is vágytam a halálra, de hiba lett volna eldobni magamtól az életet
2024. február 27. 18:59

Fideszes képviselő az eutanáziavitában: Volt, amikor én is vágytam a halálra, de hiba lett volna eldobni magamtól az életet

Késő estére, éjszakára időzítették hétfőn a parlamentben az eutanáziáról szóló vitát. A kormány továbbra is elutasítja a kegyes halált. A covid miatt kómába esett fideszes Bányai Gábor elismerte, hogy sokszor ő is vágyott a halálra, de hálás az életéért. Dunavölgyi Erzsébet ALS-beteg erre úgy reagált: nekik nincs reményük hasonló csodára. Répássy Róbert azt kívánta, hogy bárcsak más témákban is ilyen tárgyilagos és higgadt vitára lenne képes az Országgyűlés.
2:47
HíradóKarsai Dániel is kegyelmet kért Novák Katalintól
2024. február 16. 18:24

Karsai Dániel is kegyelmet kért Novák Katalintól

A halálos ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel azt szerette volna elérni az azóta lemondott köztársasági elnöknél, hogy az eutanáziában segítők kegyelmet kaphassanak. Ezzel Novák Katalin utódját is felkeresi majd. Karsai Dániel és testvére az eutanáziáról szóló népszavazás ügyét sem adja fel. Korábban a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a kérdéseiket. Ma felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, a Kúriának 90 napja van dönteni a népszavazásról.
4:44
VideóPéldátlan bűneset: 23 éve bukott le a Fekete Angyal, ma már szabadon él
2024. február 15. 5:10

Példátlan bűneset: 23 éve bukott le a Fekete Angyal, ma már szabadon él

2001. február 15-én vette őrizetbe a rendőrség F. Tímeát, aki a Nyírő Gyula Kórház nővéreként önkényesen segített át betegeket a halálba. A példátlan bűneset Fekete Angyal-ügyként került a magyar köztudatba. Hogy az ápolónőnek hány ember halálához volt köze, nem derült ki teljes bizonyossággal, az akkor 24 éves F. Tímea az ügy egy pontján nyolcat ismert el. Először bűnösnek vallotta magát, és azt mondta, nem kívánta betegei halálát, csupán szenvedésüket akarta enyhíteni. Később azonban ezt visszavonta. A Fővárosi Ítélőtábla a nőt 11 év fegyházbüntetésre ítélte, de példás magaviselete miatt 2009 júniusában, a büntetés kétharmadának letöltése után szabadon bocsátották.
2:44
Híradó„Ez az ország maga a dráma” – elbukott Karsai Dániel népszavazási kezdeményezése az aktív eutanáziáról
2024. február 1. 18:01

„Ez az ország maga a dráma” – elbukott Karsai Dániel népszavazási kezdeményezése az aktív eutanáziáról

Nem lehet népszavazást kiírni az aktív eutanáziáról, miután a Nemzeti Választási Bizottság nem hitelesítette az erről benyújtott kérdéseket. A referendumot a Momentum és a gyógyíthatatlan, ALS nevű betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel kezdeményezte. Ő ma nem tudott elmenni a bizottság ülésére, testvére a döntés után azt mondta: nem adják fel.