Belföld

Karsai Dániel nyilatkozott: ha engedélyezett lenne az eutanázia, most akkor sem élne vele

rtl.hurtl.hu

2024. április 19. 10:48

Karsai a mai napig olvas kommenteket, jól esik neki az emberek szeretete.

A Népszava újságírója meglátogatta Karsai Dánielt, az életvégi döntésért küzdő, ALS-ben szenvedő alkotmányjogászt. Karsai eldöntendő kérdésekre tudott válaszolni – megerősítette, hogy olvassa a kommenteket, és elfogadja azt a szeretetet, ami felé árad, nagyon sokat jelent ez számára.

A lap cikke szerint ugyanakkor nem ért egyet azokkal, akik azt kívánják a kormányoldali politikusoknak, hogy ugyanazt éljék át, amit ő, csak azért, mert nem hajlandók őt meghallgatni. Karsai Dánielről nemrég a TikTokra került fel egy felkavaró felvétel, amin Lakoma címmel azt mutatta be, hogy már csak gyomorszondával tudják táplálni, beszéde pedig alig-alig érthetővé vált.

„Amikor Magyar Péter kitálalt az első interjúban a NER-ről, Karsai teljes mellszélességgel kiállt mellette, és közösségi oldalán jelezte, szívesen segíti a tevékenységét. Azóta azt a visszajelzést kapta, hogy Magyar is támogatja az ő törekvését, de az utóbbi hetekben már nem volt olyan állapotban, hogy aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozzon” – írja a Népszava.

Karsai nem döntötte el előre, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már be akarja fejezni, de elismerte, hogy most, a kórházban töltött napok során volt, amikor úgy érezte: elég volt.

„Amikor a kórházban napokon keresztül iszonyatos izomgörcsök kínozták, és nem múlt a szenvedése, megfordult a fejében, hogy itt a vége. Most azonban – fizikailag – rendben van, semmiféle fájdalmat nem érez, és ha engedélyezett lenne az eutanázia, akkor sem élne vele” – olvasható a lap riportjában.

Karsai jelezte a Népszavának, hogy nem fél a haláltól, és nem erre gondol a nap 24 órájában, hanem azt, hogy minél több időt legyen a szeretteivel. Arra azonban szokott gondolni, hogy mi lehet a halál után. Karsai saját bevallása szerint, ha lehetősége lenne visszamenni abba az időbe, amikor már tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, de még fizikailag képes lett volna önkezével véget vetni az életének, akkor sem tenné meg.

Jó volt, és most is jó

– mondta Karsai, aki arról is beszélt, hogy semmit nem bánt meg, azt sem, hogy amikor kiderült a betegsége, közös megegyezéssel szakított a barátnőjével.

Túl nagy áldozat lett volna, ha velem marad. Nemhogy nem bántam meg, hanem örülök neki, hogy elment

– tette hozzá az alkotmányjogász. A lap cikke szerint a rövid beszélgetés is nagyon kimerítette Karsait, aki arra kérdésre, hogy visszajut-e a Vasas az magyar elsőosztályba,  azt felelte, hogy igen. A foci Eb-t pedig szerinte a magyarok fogják megnyerni.

Az alkotmányjogász nemrég az RTL Házon kívülnek nyilatkozott. Azt mondta, úgy érzi, értelmes az élete, mert tud kapcsolódni a szeretteihez, és tudja folytatni a küzdelmét. A műsor április 21-i, vasárnapi adása részletesen is foglalkozik Karsai Dániellel:


Karsai Dániellel tavaly szeptemberben, amikor betegsége még korántsem volt ennyire előrehaladott, ugyancsak interjút készített az RTL Híradó.


Nyitókép: RTL

#Belföld#karsai dániel#als#betegség#eutanázia