Belföld

Karsai Dániel elárulta, hogyan jött vissza az életkedve

rtl.hurtl.hu

2024. július 9. 14:36

Karsai azt mondta: „az erőt, amit sokan csodálnak bennem, kívülről kapom”. Azt is elárulta, kinek drukkol az Eb-n a magyarok kiesése után.

„A betegségem diagnózisa után négy hónapig sötét depresszióm volt. Aztán 2022. december 21-én, ami a téli napforduló volt, valahogy kisütött a Nap. Nem tudom megmondani, hogyan és miért, ott elkezdett visszajönni az életkedvem, és ez azóta is tart. Ez nekem egy spirituális élmény volt, mert már jó egy héttel előtte éreztem, hogy ez a nap fordulópont lesz. De nem történt semmi extra azon a napon, azon kívül, hogy akkor írtam alá ennek a lakásnak a bérleti szerződését” – mesélte Karsai Dániel a Szemléleknek.

Arról beszélt: „Megint teljes értékű életet élek, ami szerintem abból mérhető le a legjobban, hogy mondjuk egy focimeccset teljes érdeklődéssel nézek, és közben nem jár a fejem komoly gondolatok körül.” Azt is elárulta, hogy most az Eb-n is lelkesen drukkol: a magyarok kiesése után a spanyoloknak.

Azt is felhozta, hogy emlékszik két korábbi inkarnációjára: „Két korábbi életemre emlékszem: egyik a 16. századi Angliában volt, cipész voltam, a másikban a 19. század Budapestjén éltem. Elég hiteles módon utazhattam vissza ezekbe az életeimbe az emlékeimben”.

Korábban arról tudósítottunk, hogy több fejlemény is történt az elmúlt időszakban Karsai Dániel ügyében: az Alkotmánybíróság elutasította népszavazási kérdéseit, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága pedig elutasította beadványát. Dr. Frank Evelyn, Karsai Dániel ügyvédi irodáját vezető jogász a Reggeliben elmondta: bár nem erre számítottak, Karsai Dániel nagyon optimista, ugyanis még egyik döntés sem végleges. A jogász arról is beszélt, hogy mi lesz a következő lépésük, és kitért arra is, hogy Karsai is ott volt az életéről készült előadás múlt heti bemutatóján, aminek végén a nézőtér egy emberként fordult felé, és hosszú percekig állva tapsoltak.

Nyitókép: RTL Híradó

#Belföld#karsai dániel#reinkarnáció#élet#eutanázia#ejeb#depresszió