Házon kívül

Jöttek, bontottak, romboltak, és volt, akit fegyverrel fenyegettek – csaknem 90 gazda életét forgatta fel az Ócsánál épülő napelempark

Boros KrisztinaBoros Krisztina

2023. október 11. 14:36

Ócsa környékén háborúskodássá fajult egy napelempark építés. Sok gazda életét teljesen ellehetetlenítette, hogy a földjükön oszlopokat állítottak fel, fákat vágtak ki, a saját területekből hatalmas darabokat kerítettek el, majd magasfeszültségű vezetéket húztak föléjük. Mindezt megkérdezésük nélkül, egy off-shore hátterű magáncég kedvéért. Többször kellett rendőrt hívni, tett már feljelentést a beruházó, és több gazda is. 

Ócsa határában edz 130 gyerek, Magyarország legnagyobb lovas utánpótláscsapata. Az elmúlt hat évben sorra nyerték a hazai bajnokságokat. A legelőn körülbelül 20-30 ló tartózkodik életvitelszerűen. 

Jöttek, bontottak és romboltak: volt, akit fegyverrel fenyegettek – így forgatta fel csaknem 90 gazda életét az ócsa környékén épülő napelempark
 

A tizenegy hektáros terület Simó Anikó tulajdona. Azért vett ekkora földet 17 évvel ezelőtt, hogy a lovak minél szabadabban élhessenek. Ám amióta elkezdődött a napelempark építése, ő is és a lovak is félnek, mert állandóan megfigyelik, időnként megpróbálják megfélemlíteni őket. Anikót egy biztonsági őr például megfenyegette, amiért szólni mert, hogy éjszaka ne világítsanak lovai szemében.

Csaknem 90 gazda életét nehezíti meg az épülő napelempark. 

A Házon kívül riportjából megismerhetik 

  • Rácz Jánost, aki kénytelen volt legelővé átminősíteni termőföldjét, ugyanis a napelempark ellehetetlenítette birtokán a mezőgazdasági munkát. A gazda most attól tart, sugárzás fogja érni a lucernaföldön legelő állatait.
  • Erika földjére négy oszlop került a megkérdezése nélkül, ezek közül három 100 méteren belül van, ám az oszlopok olyan közel állnak egymáshoz, hogy teljesen ellehetetlenítették a termelést.
  • Megismerhetik a kétgyerekes Kinga történetét is, aki családjával gyakorlatilag egy naperőmű közepén él, amióta tart a napelempark építése. A terület négy oldalából hármat napelem borít.

Stábunk belefutott a rejtélyes offshore hátterű cég ügyvédjébe is, hogy mit mondott az építkezésről és mit kezdenek a helyzettel a gazdák, kiderül a riportból.

#Házon kívül#Videó#inárcs#ócsa#napelempark#off-shore cég#fenyegetés#gazdák#napelem#energia#engedély#ma

Címlapról ajánljuk