Házon kívül

„Aki éppen ráér, az bemegy” – van, ahol a takarítónő megy be a tanórákra, de a kormány szerint rendben van az oktatás ügye

Boros KrisztinaBoros Krisztina

2023. december 13. 9:24

Ez néha tényleg olyan, mint egy rossz viccben. Az angolórát az iskolapszichológus tartja, a biológiát a rajztanár tanítja, a gyerekekre a takarító néni vigyáz, informatika- és matektanár nincs, de persze, ahogy a kormány mondani szokta, az oktatásban minden rendben van. Ősz óta jelentős számú tanár mondott fel, azóta megy a vita, hogy akkor tulajdonképpen van-e tanárhiány, vagy nincs. A Házon kívül riportere olyanokkal beszélgett, akik számára ez már nem kérdés.

Szeptemberben az iskolapszichológus tartotta meg az angolórákat egy kéttannyelvű, jó nevű, budapesti iskolában. Makszimec Diána, aki egy szépségszalonban dolgozik, azt meséli: hét évvel ezelőtt pedig pont az angol miatt íratták a lányukat ode. Csak hát időközben az angoltanárok felmondtak. Az iskolapszichológus meg beszél angolul, ezért jobb híján ő tartotta az órát.

Gadanecz Éva szerint, aki évtizedek óta pedagógus egy budapesti gimnáziumban, egyáltalán nem ritka, hogy olyan tanít egy tantárgyat, akinek egyébként más szakból van végzettsége és tapasztalata.

Mintha már normává válna, hogy »jaj van diplomád majd tanítasz valamit«. Aki éppen ráér, az bemegy 

– panaszolta.

Én olvasok pedagógus csoportokban pedagógus kollégáktól kétségbeesett kéréseket, hogy mondjuk »küldjön nekem valaki hetedikes biológia tanmenetet. Mert amúgy rajztanár vagyok, és sose tanítottam biológiát, de most azt kell tanítanom«

– tette hozzá.

Hiába tüntettek többször tanárok, diákok, szülők, a kormány nem tett semmit, hogy javítson az oktatás körülményein, és megtartsa a tanárokat. Sőt, bevezette az úgynevezett státusztörvényt, ami miatt még több pedagógus mondott fel, ráadásul akkor, amikor már javában ment a tanév.

Dia azt meséli: a lánya iskolájában legalább 15 tanár mondott fel az utóbbi időben. Azt mondja, a tanárok teljesen lecserélődtek, egyedül az osztályfőnököt ismeri. Még úgy is aggasztó szerinte a helyzet, hogy az ő iskolájukban minden órát szaktanárok tartanak. És valahogy angoltanár is lett. 

Őket kölcsönkéréssel próbálja pótolni az iskola, egy nyelviskolából kölcsönöznek két tanárt

– árulta el.

A budapesti Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskolában informatikaoktatás már 8 hónapja nincs és egy ideje matekóra se. Pedig a diákok matematika-informatika tagozatra járnak.

Ez egy marketingfogás. Nincs ilyen, hogy emelt. Tehát gimnáziumban ez egy értelmezhetetlen valami 

– ezt válaszolta a Közép-Pesti Tankerület vezetője a szülőknek egy fórumon, amikor arról panaszkodtak, mi lesz így a gyerekeikkel. A hangfelvételt az egyik szülő juttattatta el a Híradónak.  

Pedig sok diák terve az volt, hogy informatikából emelt szintű érettségit tesz, mert abból szeretne továbbtanulni, azért jelentkezett épp ebbe az iskolába. De ebben az iskolában sokszor elmaradt az irodalom, a nyelvtan, és a pszichológia órája is a diákoknak. Egy másik szülő elküldte a gyermeke egy hónapnyi órarendjét. Ebből látszik, jobb napokon valaki bement helyettesíteni: volt, hogy hat órából négyet helyettesítettek. De a diákok többnyire ilyenkor sem tanultak. És ez így van az ország sok-sok iskolájában.

Már ha egyáltalán tanár megy be. Délután már sokszor nincs pedagógus az iskolában, ezt mesélte telefonon egy anyuka, akinek egy kis faluba jár a gyereke. Sőt, ahol az édesanyja tanított, ott még tanórákra is beküldték a takarítónőket.

  • Hogy milyen nyoma van a szaktanár nélküli helyettesítésnek a KRÉTÁ-ban,
  • hány tanár hiányzik a rendszerből a kormány szerint,
  • mit éreznek valójában a diákok és a szülők,
  • és milyen „kreatív módszereket” ajánlanak az iskoláknak a tankerületek pl. az informatika tanárok pótlásához,

kiderül a videóból.

#Házon kívül#Videó#oktatás#tanárhiány#Belföld#rtl#ma

Címlapról ajánljuk