Házon kívül

„Erre fújja a szél, nem Pestre, a Karmelita kolostorhoz, hanem ide hozzánk”

Boros KrisztinaBoros Krisztina

2023. október 4. 6:20

Miközben Magyarország az akkumulátorgyártás fellegvárává válik, az emberek egyre jobban aggódnak az egészségükért és a környezetükért, a cégeket korlátozó szabályok és bírságok pedig komolytalanok. Alsózsolcán biztonsági őrök kíséretében tudtak csak elhagyni egy fórumot egy akkufeldolgozó cég képviselői, olyan paprikás volt a hangulat. Bátonyterenyén helyiek egy szavát sem hiszik el annak, amit egy hasonló üzemmel kapcsolatban mondanak nekik. Nő az elégedetlenség Iváncsán is.

Nem sikerült az alsózsolcaiakat meggyőznie a szlovén cég két vezetőjének, pedig ezért hívtak össze lakossági fórumot augusztus utolsó napjára. A helyiek két nappal a fórum előtt tudták meg a hírekből, mi épül náluk. A vállalat vezetői végül biztonsági őrök kíséretében hagyták el az üzemcsarnokot, ahol a tervek szerint heteken belül akkumulátorokat dolgoznak majd fel. 

A kormány támogatja a beruházást adófizetői pénzzel is. Az ottani adófizetők viszont nem akarnak Alsózsolcára ilyen üzemet. 

Megdöbbentő a hír, hogy egy ebben az esztendőben alakult, 3 millió forint törzstőkéjű kft belevág egy többmilliárdos beruházásba, és ráadásul oly módon, hogy a magyar állam az adófizetők pénzéből 4,7 milliárd forintot tesz hozzá. Nagyon gavallérok 

– mondta Szilágyi László, Alsózsolca polgármestere.

Az önkormányzatot kész tények elé állították, nem volt beleszólásuk. Most petíciókkal, saját szakértői vizsgálatokkal próbálják megakadályozni az üzem elindulását annak ellenére, hogy a település jól járna vele az iparűzési adó miatt. A polgármester szerint azonban 76 millió forintnál többet ér a helyiek egészsége.

Jogos az alsózsolcaiak félelme a Greenpeace környezetvédő szervezet szakértője szerint. Simon Gergő úgy véli, az eddigi magyarországi akkumulátorhasznosításoknál az derült ki, hogy tesznek a környezetvédelmi előírásokra.

Szigetszentmiklóson márciusban ketten meghaltak, miután az akkumulátor-feldolgozó üzemben felrobbant a darálógép. A katasztrófavédelem akkor megállapította, hogy a biztonságos üzemeltetés feltételei súlyosan hiányosak, és határozatban megtiltotta a veszélyes tevékenység folytatását. Az üzem mégis működik. A katasztrófavédelem szerint ugyanis az üzemeltető a szükséges mértékben csökkentette a veszélyes anyagok mértékét, így a szigetszentmiklósi már nem számít veszélyes üzemnek. A két halálos áldozattal járó baleset után a cég 10 millió forintos büntetést kapott.

alsózsolca akkumulátor üzem mérgezés bátonyterenye gyár baleset
Egyre több az akkugyár, egyre nő a félelem. 

Ugyanannak a koreai cégnek a bátonyterenyei üzemében júniusban ütött ki tűz. Itt is a daráló okozta a balesetet, akárcsak Szigetszentmiklóson, és nem ez a tűz volt az első baleset az üzemben. Tavaly nyáron többen meg is sérültek, amikor úgynevezett technológiai robbanás történt a gyártósoron. A helyi civilek már többször tiltakoztak, a Nógrád megyei Kormányhivatal illetékes szervei pedig többször vizsgálódtak a bátonyterenyei események miatt. Volt, amikor maguk a kormányhivatalnokok is rosszul lettek az üzemben, ahol rákkeltő anyagokkal dolgoznak. És a talajban is találtak szennyezést az Átlátszó újságírója szerint, aki több adatot is kikért a kormányhivataltól.

A Greenpeace szakértője úgy fogalmazott, hogy ami ezekben az akkumulátorfeldolgozókban történt, bűncselekményszámba megy.

Megmérgezik az embereket, rosszul vannak, és ennek a következménye vagy csak egy figyelmeztetés a hatóság részéről, vagy egy olyan elhanyagolható mértékű bírság, ami semmiféleképpen nem fogja elérni ezeknél a cégeknél, hogy a jövőben tényleg az előírásoknak megfelelően tevékenykedjenek 

– mondta.

Hatszor bírságolták meg a céget két év alatt, összesen 100 millió forintra. Csak összehasonlításul: a koreai cégnek tavaly 1 milliárd 600 millió forint nyeresége volt. 

A fenti videóban elérhető a teljes riport, amelyből kiderül,

  • hogy mit szólnak a helyiek Ácson az épülő akkumulátorgyárhoz;
  • hogyan épült az iváncsai gyár egy ott dolgozó munkás szerint;
  • milyen egészségügyi kockázatai vannak a mérgezésnek;
  • mitől tartanak a környezetvédelmi szakemberek;
  • és miért gondolják azt, hogy szigorúbb büntetések és törvénymódosítások kellenek.
#Házon kívül#Videó#akkumulátor#üzem#gyár#baleset#mérgezés#iváncsa#alsózsolca#bátonyterenye#Gazdaság#akkumulátorgyár#ma

Címlapról ajánljuk