Házon kívül

Itt a szezon, megnéztük a luxustelep „szabadstrandját” – épül-szépül a sok magánterület a Balaton-parton

Boros KrisztinaBoros Krisztina

2023. május 24. 7:03

Ütemesen halad a Balaton körbeépítése luxusapartmanokkal és kikötőkkel, a szabadstrandok jövője továbbra is kérdéses. Balatonszemesen, Balatonföldváron és Csopakon is hatalmas, part menti építkezések zajlanak. Megnéztük, hogyan működik a szabadstrandolás abban a zárt lakóparkban, amit több mint 6 milliárd forint állami támogatással építettek a szántódi partra.

Szántódon csak azok juthatnak könnyedén a vízpartra, akik a hatalmas luxustelep ötcsillagos szállodájának vagy luxusapartmanjainak a lakói. A helyieknek és a turistáknak marad a kalandos, kerítésekkel határolt folyosó.

A luxusparkhoz tartozó, kerítéssel elzárt területen elvileg bárki leheveredhet, de csak akkor, ha bátrabb. Bárki bemehet a vízbe is ugyanazon a lépcsőn, mint azok, akik az egyébként saját stranddal hirdetett lakásokért nagyon sok pénzt kifizettek, de az sem egyszerű.

A bejárat mellett ugyanis kint van a tábla, hogy kamerával megfigyelt terület. A kerítés másik oldalán, közvetlenül a kapunál pedig egy nagy fém palló hever – ez éppen útjában van annak, aki bemenne a kapun. Így oldották meg, hogy meg is feleljenek a szabályoknak – mert kötelező elérhetővé tenni a part menti sávot az egyszerű strandolóknak is –, de azért ne is legyen olyan egyszerű bemenni a drága apartmanok lakói közé. 

balaton partmenti beruházások
A kapu nyitva van, de csak a bátrabbak mernek bemenni rajta.

A luxustelepre adófizetői pénzből is költöttek: 6 milliárd forintnál is több állami támogatást kaptak.

Nagy zárt park az MNB vendégeinek

Közvetlenül a vízpartra építkezett a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank ingatlanos cége is, igaz, ők nem nyaralót építettek, hanem oktatási és konferenciaközpontot. A kerítéssel körbevett területet rengeteg kamera és biztonsági őrök is megfigyelik, A Házon Kívül stábját is azonnal megállították, viszont mivel az út közterület, a biztonságiak engedték, hogy legalább telefonnal felvegyük, mit épített a Magyar Nemzeti Bank ingatlanos cége.

A nagy zárt park azokat várja, akiket az MNB konferenciákra, képzésekre hív. A nemzeti bank ingatlanos cége azt nem árulta el, mennyibe került a beruházás. Azt írták: 1-2 hónap múlva tudják megmondani, mert még kisebb munkák zajlanak. De a központ már működik, és hamarosan több mint száz ösztöndíjas hallgató érkezik ide.

A területre bevezették a Balaton vizét is, bár a cég azt írta, nem ők vezették be, a lagúna korábban is ott volt, ők csak a medret szélesítették ki.

balaton partmenti beruházások
 

A cég azt ígérte, az oktatási központ melletti partszakaszt bárki használhatja majd, nem csak a központ vendégei. Persze a partra jutni itt sem egyszerű. Az egyetlen közvetlenül a vízhez vezető út elején hatalmas tábla jelzi: magánút. A part felől pedig az egyik oldalon strand van, a másikon több száz métert kell sétálni. Ha a fürdőzni vágyók be is vállalják a belépőjegyet, az egyik oldalon a lagúnát kellene valahogy átugrani, hogy a konferenciaközpont előtti partszakaszt elérjék.

Az MNB oktatási központjának hamarosan lesz lejárója is a vízbe – már elő is készítettek erre két lépcsőt. A vitorláskikötő építéséről azonban, úgy tűnik, egyelőre letetettek. 

Balatonszemesen is a szabadstrandjukért aggódtak a helyiek, már két éve is, amikor a Házon Kívül stábja ott járt:


Az egykori kempinget ugyanis eladta az állami hajózási vállalat, a Bahart. Egy ingatlanfejlesztő cég vette meg, 153 luxusapartman épül a területen. A legolcsóbb ára 60 millió forint.

Energiahatékony lakásokkal, hatalmas teraszokkal, panorámával, úszómedencével, szaunával és jakuzzival. Na meg parti stéggel

– bárki megnézheti a terveket a terület kerítésén. A kérdés, vajon ezen a szakaszon megmarad-e a szabadstrand?

balaton partmenti beruházások
A pirossal jelölt részen csak a lakók napozhatnak majd.


A beruházó cég válasza az, hogy a fele marad meg. Bár a telekkel együtt a parti sáv is magántulajdonba került, azt átadták az önkormányzatnak. Csak egy részt kérnek belőle, ahol kizárólag a luxusapartmanokban lakók napozhatnak és fürödhetnek. Ez a parti területnek a 70 százaléka, a partszakasznak körülbelül a fele.

Kikötő épül a strand kellős közepén Földváron

Balatonföldváron hatalmas kikötőt építenek, a tervek szerint 175 hajónak lesz hely benne. Eddig évente 40 ezren jártak ide, de ez hamarosan megváltozhat. 

A helyi civileknek nem magával a kikötővel van bajuk, hanem azzal, hogy a strand kellős közepére építik, és elveszik ezzel a partot és négy hektárnyi vizet a fürdőzőktől. 

A kikötő egyik oldalán marad körülbelül 50 méter, a másikon 80 méter, ahol strandolni lehet.

„Elvileg strand lesz, csak nem lesz partja, tehát nem lesz, ahol bemész a vízbe” – mondta a Házon Kívülnek Herényi Károly, a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület elnöke. Szerinte a kikötő azért épült a strandra, mert ez a beruházónak legalább 50 százalékos megtakarítást jelent. A területen ugyanis ki van építve a közmű, van víz, van szennyvíz, van áram, tehát minden van, amire szükség van. Nem kell kiépíteni, ingyen megkapták.

Az építkező cég állami támogatást is kapott, csaknem 900 millió forintot. A civilek bíróságon támadták meg az építkezést, ami hatályon kívül helyezte az építési engedélyt, és új eljárásra kötelezte a hivatalt. Bár a civilek újra bírósághoz fordultak, a cég nekilátott az építkezésnek, már meg is kapták rá a vízügyi engedélyt.

A polgármester nem akart nyilatkozni az építkezésekről, írásban közölte:

Balatonföldvár nyertese lehet a beruházásnak, mert munkahelyeket hoz létre, adóbevételt teremt, fellendíti az ingatlanpiacot.

Hiába gyűjöttek aláírást a kikötő ellen Csopakon

A Balaton túlpartján, Csopakon is egy kikötő borzolja kedélyeket. Itt maga a polgármester kezdeményezett aláírásgyűjtést, hogy az állami hajózási vállalat, a Bahart ne adja el a területet, maradjon közpark. Hiába: elkelt. 52 millió forint volt a kikiáltási ára, és több mint negyvenen licitáltak.

A nyertes cég, aminek a tulajdonosa egy másik vállalkozásával az első Orbán-kormány idején több útépítésen is kapott munkát, a kikötőért annak ellenére kifizetett 900 millió forintot, hogy egy kis épületnél nagyobbat nem építhet a területre. Ráadásul a víz melletti sávot nem is zárhatja le, mert ez úgynevezett közforgalom elől el nem zárható terület.

Nehéz elképzelni, hogy ha valaki csaknem egymilliárd forintért megvesz egy kikötőt, és csaknem ugyanennyit elkölt egy gátra, nem az a célja, hogy mihamarabb megtérüljön, és minél több hajónak béreljenek itt helyet. Pedig a tulajdonos a polgármesternek azt ígérte: kis kikötő lesz, 15 vitorlással, és még a menetrend szerinti hajókat is beengedné.

balaton partmenti beruházások
Vajon milyen lesz a kilátás, ha fával is beültetik a gátat?

Épül egy 200 méteres gát is a területen, aminek tetejére fűzfákat is ültetnének. Így aztán elképzelhető, hogy egy idő után nem lehet majd látni a déli partot Csopakról. Az önkormányzat ezt is csak utólag tudta meg, nem volt beleszólása.

#Házon kívül#Videó#adásrészletek#balaton#matolcsy györgy#magyar nemzeti bank#csopak#Balatonszemes#balatoni építkezés#luxuslakások#luxusapartman#luxusszálló#Gazdaság#ma