Legfrissebb tartalmak

1:49
Reggeli
2024. július 31. 14:21

„Egy gyomrosnak beillett ez az adat” – elemző a magyar gazdaság elmaradt növekedéséről

Kellemetlen meglepetéssel szolgált a KSH által kedd reggel közölt GDP-adat, hiszen annak ellenére, hogy egy évvel ezelőtt mélyponton volt a magyar gazdaság, azt a teljesítményt az idei második negyedévi adat csak 1,3 százalékkal haladta meg. A vártnál és az első negyedévinél pedig még rosszabbak is lettek a számok. Németh Dávidot, a K&H vezető elemzőjét kérdeztük Magyarország gazdasági helyzetéről.
9:29
Reggeli
2024. július 31. 14:14

Hazudhatsz, nincs jogi következménye – Ceglédi Zoltán szerint szinte bármit írhat egy magyar politikus vagyonnyilatkozatában

Feltöltötték a Tisza párt honlapjára az európai parlamenti mandátumhoz jutott képviselőik magánérdekeltségeiről szóló hivatalos nyilatkozatokat. Sokak számára természetesen ebből Magyar Péter nyilatkozata a legizgalmasabb. Hogy mennyire jó, és mennyire visz előre a Magyar által alkalmazott, nyílt kommunikáció, arról Ceglédi Zoltán politikai elemzőt kérdeztük. Szerinte a Tisza párt elnöke köztes megoldást választott. Hogy mire célzott ezzel, kiderül a fenti videóból.
Sport
2024. július 31. 13:54

Bárdosi Sándor: Ahhoz fasza gyereknek kell lenni, hogy egy olyan sportágban legyél sikeres, ahol test a test ellen feszül

Bárdosi Sándor el sem tudja képzelni az életét küzdősportok nélkül, éppen emiatt is bánja, hogy csak későn kezdett bele a szumóba és az MMA-ba. Szerinte ugyanis – még a kiöregedésük előtt – minden élsportolónak ki kellene próbálnia magát más sportágakban is. Az egykori birkózó a mai napig sajnálja, hogy készpénznek vette, hogy több olimpiára is kijut, de évekkel később jött csak rá, hogy ez nem mindenkinek adatik meg az életben, így neki sem. Az rtl.hu-nak adott interjújában elmondta, szerinte kifejezetten jó a birkózócsapat esélye a mostani párizsi olimpián. Elárulta, mennyire tudott olimpikonként kijönni a fizetéséből, beszélt a Sztárbox után megindult bokszoló-dömpingről, valamint tett egy meglepő kijelentést is az előző évadban döntőbe jutott Árpa Attilával kapcsolatban is.  
6:27
Reggeli
2024. július 31. 11:14

Állami támogatás nélkül, produceri összefogással készült el Pataki Ágiék filmje, amit Rév Marcell fényképezett

A Fekete pont című film miatt jött haza Amerikából Rév Marcell, világhírű operatőrünk. Az alkotás tíz produceri iroda összefogásával készült, állami támogatás nélkül, Szimler Bálint rendezte. Az egyik legrégebben alapított seregszemle, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál   után a hazai közönség szeptember 19-től láthatja a filmet a mozikban.
7:42
Reggeli
2024. július 31. 10:58

A hegyek magasabbnak tűntek, mint régen – ilyen volt a 80 éves Laci bácsi bicikliútja Szentestől Párizsig

Cseuz László élőben szerette volna megnézni az olimpiai vívókat, ezért két kerékre pattant, hogy Szentesről egészen Párizsig tekerjen. A 80 éves Laci bácsi egykor testneveléstanár volt, így nem áll tőle távol a mozgás, ám így is bravúros, hogy 16 nap alatt csaknem kétezer kilométert tekert. Fáradozásaiért meg is kapta jutalmát, hiszen Párizsban rögtön bele is botlott Muhari Eszter bronzérmes magyar vívóba. Laci bácsi egyéb úti kalandjairól is mesélt szerdán a Reggeliben – részletek a fenti videóban!
Gazdaság
2024. július 31. 6:18

Drágán vetted fel a hitelt? Így spórolhatsz meg milliókat a visszafizetésnél

Aki az elmúlt két évben a csúcskamatok idején vett fel hitelt, most szívhatja a fogát a törlesztőrészletek miatt. Ebbe azonban nem kell belenyugodni akár évtizedekre, kereshetünk olcsóbb ajánlatot. A drága jelzálogkölcsönöket fölvevők közül már sokaknak eljöhetett a hitelkiváltás ideje. A szerződések apróbetűs részei persze rejthetnek buktatókat, plusz kiadásokat, de az akár havi több tízezres megtakarításnál még így is megérheti lecserélni a hitelünket.
8:36
Fókusz
2024. július 30. 20:45

Barátságtudomány: kutatások szerint akár a génállományunk is egyezhet a barátainkkal

Ma van a barátság nemzetközi világnapja, Megyeri Csilla és az egyik legjobb barátnője, Mesi ezt egy közös fagyizással és sétával ünneplik. Egy brit antropológus a szerelem hatását vizsgálta a barátságokra. Megállapította, ha szerelem érkezik az ember életébe, nagyjából 2 baráttal lazul, vagy akár meg is szűnik a kapcsolata. Szakemberek szerint, ha a párunk a barátunk is egyben, nagyon valószínű, hogy életre szóló lesz a kapcsolatunk, és 70 százalékkal kisebb eséllyel fog válással végződni a házasságunk.