A németek fizették az utat az elszegényített magyar tanárszakszervezetnek
2024. július 31. 9:57
Az állami szabályozás miatt a PDSZ-nek nem volt pénze, hogy részt vegyen a nemzetközi konferencián.
A német tanárszakszervezet anyagi támogatásával vehet részt a magyarországi küldött az Oktatási Világszervezet (Education International) tizedik nemzetközi kongresszusán, amelyet idén Argentínában tartanak július 29. és augusztus 2. között, írja a Népszava.
A kongresszuson Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője képviseli Magyarországot, aki a lapnak elmondta:
Eredetileg nem vett volna részt az eseményen, az utazás költségeit sem ő, sem a PDSZ nem tudta volna kifizetni, különösen, miután a tagdíjbevételeik is jelentősen csökkentek az Orbán-kormány által bevezetett, az érdekvédők szerint kifejezetten a közszféra szakszervezeteinek kivéreztetését célzó új szabályozások miatt.
„Sok tagunkat nem sikerült elérni, és még mindig nem tudják, hogy a tagdíjakat már nem vonja le automatikusan a munkáltató, az utalást mindenkinek magának kell intéznie. Emiatt havonta egy-másfél millió forinttal kevesebb a bevételünk, mint korábban” – közölte Nagy Erzsébet.
A számos ország több mint 1200 szakszervezeti vezetőjének részvételével megrendezett világkongresszusról is lemondtak, ám a német tanárszakszervezet, a GEW nem nézte jó szemmel, hogy Magyarországot senki ne képviselje, ezért a PDSZ delegáltjának kifizették az utazás költségeit, írja a lap.
Nyitókép: Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja beszédet mond a státusztörvénye ellen tartott tüntetésen 2023. április 24-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd