RÁCZ JENŐ

6:59
Reggeli
2023. december 11. 13:46

Papp Gergő szerint Molnár Áronnak már a tekintetén is látszott, mennyire elszánt

Papp Gergő és Peller Mariann, a Reggeli házigazdái is követték a Sztárboxot és a vasárnapi döntő meccseit is megnézték. A műsorvezetők nemcsak azt vitatták meg, mit gondolnak a bajnokokról, hanem az is előkerült, miért lehetnek győztesek azok is, akik a meccset elvesztették. Rácz Jenő, Árpa Attila és Dobos Evelin is hatalmasat küzdöttek és emelt fővel viselték a vereséget, így nézők szemében nagy elismerést kaptak.
Sztárbox
2023. december 11. 0:16

Két kiütés és egy betonkemény női meccs: Árpa Attila és Rácz Jenő is padlót fogott a Sztárbox döntőjében

Őrületes pofonokkal zárták a 2023-as Sztárboxot a döntőbe jutott versenyzők: először Dobos Evelin mutatta meg Berki Mazsi ellen, hogy egy vírusfertőzés és egy rászámolás sem állíthatja meg, a színésznő hősiesen küzdött az utolsó gongszóig, a meccset irányító és nagy erővel rohamozó Berki Mazsi azonban így is magabiztosan nyerte meg a női döntőt. A nehézsúlyú mérkőzés papírforma szerint alakult, Brasch Bence ütései nyomán Árpa Attila a második menetben előbb a sarokba esett, majd a kötelek között kötött ki, így Brasch egy újabb KO-val hódíotta el a bajnoki címet. A legnagyobb meglepetést Molnár Áron tartogatta a végére: balosaival már az első menetben kétszer is leterítette Rácz Jenőt, másodjára a séf edzője bedobta a törölközőt. 
2:55
Sztárbox
2023. december 10. 23:06

Molnár Áron: Most ezt jobban akartam

Molnár Áron nem tudta, hogy ennyire rövid lesz a mérkőzés, csak abban volt biztos, hogy nyerni akar. Rácz Jenő szerinte bitang kemény ellenfél volt, de ő győzni jött, és most ezt jobban akarta. Nyolc hónapnyi kemény munka szakadt most fel belőle, a győzelem után óriási bulit ígért és kifejezte tiszteletét a profi sportolóknak, akiknek minden napjuk arról a küzdelemről szól, amit ő élt át a felkészülési időszakban.
6:45
Sztárbox
2023. december 10. 22:58

Molnár Áron az első menetben elsöpörte Rácz Jenőt a Sztárbox döntőjében

Bár a legkiegyensúlyozottabb mérkőzésnek ígérkezett, végül Molnár Áron és Rácz Jenő összecsapása ért véget a leggyorsabban a Sztárbox szuperdöntőjében. Molnár Áron rögtön a meccs elején megfogta a séfet egy balhoroggal, majd amikor másodszor találta el óriási erővel ugyanígy, Rácz a padlóra került. Ekkor még fel tudott állni, kisvártatva azonban Molnár Áron a testére is bevitt egy jókora balost. Jenő újra padlózott, majd a sarkából ugyanúgy repült az ő törölközője is, mint Frohner Fecóé és Józan Lacié az előző fordulókban. Így Brasch Bencéhez hasonlóan Molnár Áron is három KO-val hódította el a Sztárbox bajnoki címét.
3:19
Sztárbox
2023. december 10. 22:34

Rácz Jenő: Tudom garantálni, hogy semmilyen törölközőt nem fogunk bedobni, sőt, nem is viszünk

Rácz Jenő hiába nyert meg két mérkőzést, egyiknek sem tudott igazán örülni: Kabát Peti elleni drámai kiütése után napokig marcangolta magát, majd az Istenes Bencével vívott harc körüli feszültség viselte meg. A döntőben először lép örömmel a ringbe Molnár Áron ellen, akit erős ellenfélnek tart. Életének egyik legjobb történésének tartja a Sztárboxot, az élmény pedig egy életre el fogja kísérni.
Belföld
2023. december 9. 19:51

A Város Királynője, aki szerződésben tiltotta meg, hogy kritizálják a külsejét, és a nagymama, aki saját unokáját szülte meg

Megérkezett a Mikulás, és vele együtt az igazi tél is. A hó viszont nemcsak örömöt hozott, hanem áramkimaradást és vaskos késéseket is. Kiderült, hogy a KSH kreatív módszerrel számolja az inflációt, a nehéz sorsú gyerekek közül pedig egyre többen ételt kérnek karácsonyra. Megtudhattuk, hogy a város egyik királynője szerződést kötött a saját anyjával, de megmutattuk azt is, hogyan készülnek a Sztárbox döntősei az utolsó meccsükre. Ezek a hét videói.
Sztárbox
2023. december 8. 10:30

Több sztár bejelentkezett már, hogy szívesen indulna egy következő Sztárboxban – interjú Verebély Marcell senior kreatív producerrel

Csak a legvadabb álmaiban gondolta volna, hogy ekkora siker lesz a Sztárbox, az igazi eredménynek azonban azt tartja, hogy a műsor nemcsak vasárnap estéket pezsdíti fel, de két adás között is ez a téma az emberek között – mondja Verebély Marcell, aki májusban maga is bokszolni kezdett. A Sztárbox senior kreatív producerét megkérdeztük arról, hogy mi alapján választották ki a résztvevőket és döntöttek a meccsek párosításairól, hogy mi történt a háttérben Kabát Péter eszméletvesztése és az Istenes Bence-Rácz Jenő meccs körüli botrány alatt, hogy lesz-e jövőre is Sztárbox, de szóba került az is, miért tér vissza egy év szünet után az X-Faktor az RTL-re. 
Sztárbox
2023. december 7. 14:07

Kovács Kokó István: Molnár Áron meglepetés, Árpa Attila kiütéses győzelme viszont nem biztos, hogy az lenne

Berki Mazsit már az elején favoritnak gondolták, de nagyon szépen felnőtt mellé Dobos Evelin, aki az utolsó fél percben fordította meg a Nyári Dia elleni meccset Kovács Kokó István szerint. A Sztárbox szakmai supervisora az rtl.hu-nak elemezte az eddig látottakat, és elmondta azt is, miért nem olyan esélytelen Árpa Attila Brasch Bence ellen, mint azt sokan gondolják, illetve miért nagyon veszélyes Molnár Áron a nagyobb boksztudással rendelkező Rácz Jenőre a Sztárbox döntőjében.
5:51
Fókusz
2023. december 6. 20:06

Az elszánt színész és a rettenthetetlen séf csatája: így készül a nagy meccsre Rácz Jenő és Molnár Áron

Nem maradt más kérdés a Sztárbox szuperdöntőjében, mint hogy Rácz Jenő vagy Molnár Áron lesz-e a végső győztes, a középsúly királya, a nagybetűs bokszoló. Hosszú út áll mindkettőjük mögött, most a Fókusznak nemcsak azt mondták el, hogyan készülnek a nagy összecsapásra, hanem azt is elárulták, milyen tapasztalatokkal és érzésekkel teszik majd le a kesztyűt a vasárnapi döntő után.
Sztárbox
2023. december 5. 14:14

Molnár Áron: Rácz Jenő is baltafejű, mint én, lehet ütni, nem kell félteni

Molnár Áron úgy tekint a bokszringre, mintha leképezné az aktivizmussal töltött éveit. A Sztárbox középsúlyú döntőse mesélt az elmúlt hét hónap nehézségeiről, hogy hogyan „ették meg reggelire” az edzéseken elé állított ellenfelek, és a telepi gyerekkorról, ahol a mindennapok részei voltak a verések, így számára nem újdonság, ha földre kerül pofontól. Józan Lászlónak a világért sem akart sérülést okozni, ezért visszafogta az ütéseit, Rácz Jenő ellen azonban mindent belead majd a döntőben, a műsor eleje óta vár erre a küzdelemre. Csak azt sajnálja, hogy nem bunyózhatott a középsúly összes versenyzőjével, Istenes Bencével nagyon szeretne egyszer kesztyűzni, akár kamerák előtt, akár nélkülük.
Sztárbox
2023. december 4. 0:05

Összeállt a Sztárbox döntőjének mezőnye

A Sztárbox második elődöntőjében senki nem került padlóra, mégis nagy veréseket, hatalmas mennyiségű és erejű ütéseket láthatott a közönség. Józan Laci edzője már az első menetben bedobta a törölközőt Molnár Áron ellen, a Dobos Evelin–Nyári Dia és az Árpa Attila–Pintér Tenya meccsen pedig a végső gongszóig püfölték egymást a felek. Az este végére kiderült, kik csapnak össze a Sztárbox döntőjében: a férfi nehézsúlyban Brasch Bence és Árpa Attila, a női könnyűsúlyban Berki Mazsi és Dobos Evelin, a férfi könnyűsúlyban pedig Rácz Jenő és Molnár Áron mérkőznek meg a bajnoki címért december 10-én.
Belföld
2023. december 2. 19:51

Váratlan fordulat Istenes Bence és Rácz Jenő kapcsolatában és Karsai Dániel drámai vallomása – a hét videói

Nem kis ívet járt be Istenes Bence és Rácz Jenő a héten, de az adok-kapok boldog véget ért, pénteken békét kötöttek. Az igazi küzdelem viszont csak most kezdődik Karsai Dánielnek, legalábbis jogi szinten. Az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász Strasbourgban próbálja elérni, hogy dönthessen a saját méltó haláláról. Megszólalt a magyar származású anya, kinek lányait a héten – 51 nap után – engedték el a Hamász terroristái, és Molnár Gusztáv is interjút adott miután új életet kezdett a rehab után. A hét legfontosabb videóiból válogattunk.  
Sztárbox
2023. december 2. 15:51

Ezekre a zenékre vonultak a ringbe a Sztárbox hírességei

A Sztárbox elsősorban az ökölvívásról szól, és persze azért a show-ról is, aminek fontos eleme a résztvevők bevonulása, illetve az azt aláfestő zene. Mint Verebély Marcell, a műsor senior kreatív producere elmondta, a ringbe lépő sztárok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy milyen zenét válasszanak maguknak, hiszen az nemcsak az alaphangulatot határozza meg, de kifejezi a bokszoló személyiségét és stílusát. Összeállításunkban megmutatjuk mind a 24 versenyző bevonulását, alattuk pedig a számok eredetijét is meg lehet hallgatni. 
1:12
Kanapéhuszárok
2023. december 1. 22:15

Azahriah, Győzike, Az Árulók és Sztárbox – így telt a kanapéhuszárok előző hete

Újdonságok és régi ismerősök egyaránt a TV elé szegezték a kanapéhuszárokat a múlt héten. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első hete szinte mindenkit lehengerelt. Mindeközben Azahriah személye és jelensége még egy vele készült interjú kapcsán is megosztotta a nézőket, Istenes Bence és Rácz Jenő Sztárbox mérkőzése pedig nemvárt indulatokat váltott ki egyesekből.
Bulvár
2023. november 30. 15:29

„Sosem akartam budai elit lenni” – Sárközi Ákos egy kőbányai lakótelepről indult, és Magyarország egyik legsikeresebb séfje lett

Sárközi Ákos egy négyemeletes panellakásból indult útnak, hogy fotográfus legyen, idő közben azonban ráeszmélt, hogy más utat és szenvedélyt szánt neki az élet. Pályakezdőként, nulla nyelvtudással Portugáliában is dolgozott, ahol annyi inspirációt szerzett, hogy szinte az egész világot felfalta volna. A Michelin-csillagos séf szakmája kihívásairól, karrierje kezdetéről, Rácz Jenővel való kapcsolatáról és arról is beszélt az rtl.hu-nak adott interjújában, hogy vannak mélypontjai, amikor legszívesebben elbújna a főzés elől.
4:59
Fókusz
2023. november 29. 19:23

A bokszban nem létezik döntetlen, a szorítóban mindenképpen győztest avatnak a végén

Az elmúlt hetekben akadtak meccsek bőven, amik KO-val végződtek a Sztárboxban, és persze voltak szép számmal olyan mérkőzések is, amik nagyon szoros pontozással értek véget. Viszont azok, akik nem jártasak a bokszban, nem feltétlenül érthetik, mi alapján értékelik a bírók az összecsapásokat. Hogyan működik a pontozás a bokszmérkőzéseken, és mit vesznek figyelembe a bírók vasárnaponként? A Fókusz összefoglalta szakértők és pontozóbírók segítségével.
7:43
Reggeli
2023. november 29. 11:47

„Egy pontozásos versenynél az egyik fél mindig igazságtalannak fogja érezni a döntést” – Szabó Zsófi és Miller Dávid is megszólalt Istenes Bence és Rácz Jenő meccséről

Az egész ország Sztárbox-lázban ég. Szabó Zsófi és Miller Dávid is alaposan kivesézték a meccseket és azok eredményeit a hétfői Reggeliben. Zsófi elárulta, hogy még kisfia és anyukája és végignézte vele Istenes Bence és Rácz Jenő összecsapását. Miller Dávid pedig elárulta, részt venne-e ő is a Sztárboxban.
Sztárbox
2023. november 28. 20:09

„Bence többször volt szabálytalan, a tisztább bunyót Jenőnél láttam” – interjú a Rácz-Istenes meccs ringbírójával

Gábris Bulcsú volt a mérkőzésvezető Istenes Bence és Rácz Jenő indulatoktól fűtött csatáján, ahol az első pillanattól fogja lehetett érezni a feszültséget. A bíróval végigvettük az összecsapás vitatott momentumait, elárulta, mit hallott azokból a káromkodásokból, amit Rácz mondott Bencének a műsorvezető szerint, és miért nem foglalkozott meccs közben Istenes panaszaival.  
Sztárbox
2023. november 28. 15:03

Berki Mazsi: Példát akarok mutatni

Berki Mazsi tisztában van vele, hogy korábban megosztó személyiségével hívta fel magára a figyelmet, és szokatlan dolgok történtek körülötte. Most azonban úgy érzi, amit a Sztárboxban letett az asztalra, arra fel lehet nézni. Azt mondja, a helyszínen olyan brutális feszültség volt Istenes Bence és Rácz Jenő között, hogy szinte tapintani lehetett, a következő nehézsúlyú elődöntőben pedig reméli, hogy Pintér Tenya nem csak a parasztlengőit fogja bevetni. Interjúnkból kiderül az is, hogy párja nevelt fia az ő hatására kezdett el bokszolni.
8:11
Reggeli
2023. november 28. 10:18

Istenes Bence: Én adtam a kést a kezébe

Az Instagram-sztoritól a pontozással elveszített meccsig bezárólag próbálja megérteni Istenes Bence, hogy miért történtek így a dolgok. Bence abban hisz, hogy mindennek oka van. Én adtam a kést a kezébe, hogy az Instagram-sztori kikerült, csak magamra haragudhatok – mondta Istenes Bence Rácz Jenővel vívott bokszmeccsére utalva. Szerinte azzal, hogy a rasszista komment kikerült, aláírta a halálos ítéletét, onanntól ő már szerinte nem nyerhetett. Összességében Bence nem szomorkodik, de nagyon sok gondolat van a fejében, amiről csinálni fog egy podcast epizódot.
Sztárbox
2023. november 28. 10:09

Istenes Bence edzője: Ez a meccs nem a bokszról szólt

Tóth Tamás szerint kettős mérce szerint ítélik meg az emberek Istenes Bencét, aki belátta, ha hibázott, bocsánatot is kért, mégis meg van hurcolva. A bokszberkekben Barbár néven ismert szakember már többször végignézte a vasárnap esti meccset, és ugyanazt látja, amit a ring mellől: szerinte Istenesnek több tiszta találata volt, mint Rácz Jenőnek. Tóth Tamás úgy érzi, valami olyan dolgot vittek be a szorítóba az elődöntő alatt, aminek semmi keresnivalója nincs a ringben. 
7:04
Reggeli
2023. november 28. 8:30

Istenes Bence és Rácz Jenő túltolták a trash talk-ot

Tapintani lehetett a feszültséget Istenes Bence és Rácz Jenő között a vasárnapi Sztárbox meccsen. Nem oldotta a helyzetet az sem, hogy Bence szünet nélküli mosolygott fogvédője alatt. Többen azt is észrevették, hogy az ellenfelek folyamatosan beszéltek egymáshoz. Mindig van az ökölvívásnál flexelés, mondta Tőrös Balázs, NBA-szakértő, tartalomgyártó. Hogy mi az a trash talk és milyen hatása van a verseny alatti üzengetésnek, azt Balázs magyarázta el.
Sztárbox
2023. november 28. 5:55

Rácz Jenő: Mindjárt elkezdek sírni

Rácz Jenő élete egyik legnehezebb időszakát élte át az elmúlt héten: előbb Kabát Péter megrázó KO-ját kellett feldolgoznia, miközben egyre nagyobb nyomást helyezett rá a kommentháború Istenes Bencével, amiről eleinte azt hitte, hogy csak vicc és médiafogás. Korábban kifejezetten büszke volt arra, hogy ismeri a műsorvezetőt, később azonban éppen az ő beszólása adott célt a felkészülésének. Akkor már úgy érezte, Kabátot is azért kell legyőznie, hogy szembekerülhessen Istenessel. A séf elmondta azt is, szerinte mi hangzott el a ringben két ütés között, és ki kezdte valójában az üzengetést. 
Sztárbox
2023. november 27. 16:28

Brasch Bence elmondta, mit vár a döntőben, és milyennek látta Rácz Jenő és Istenes Bence meccsét

Berki Mazsit a Sztárbox egyik legnagyobb meglepetésének tartja Brasch Bence, akit arról is kérdeztük: mire számít, kivel meccsel majd a döntőben két hét múlva? A színész életét teljesen átitatta az ökölvívás, a felkészüléshez pedig erős hátországot kapott a Vígszínház társulatától, akik még előadás közben is az ő meccsét nézték.
Sztárbox
2023. november 27. 14:42

Istenes Bence nem hiszi, hogy beszélni fog Rácz Jenővel

Istenes Bence úgy érzi, szoros meccset vívott Rácz Jenővel a Sztárboxban, de szerinte egyértelműen az ő javára billent a mérleg, és a csapata is igazságtalannak érezte a pontozók döntését. A műsorvezető csak az edzői miatt szomorú, szerinte ők nem ezt érdemelték volna, ezzel együtt nem bánja, hogy számára véget ért ez a verseny. Nem volt baja azzal sem, hogy Rácz Jenővel olykor szabálytalanul összegabalyodtak a ringben, a séf állítólagos káromkodását viszont zokon vette meccs közben. Ennek ellenére úgy véli, kettőjük párharcában benne van akár egy trilógia lehetősége is.
6:24
Reggeli
2023. november 27. 12:09

Nagy Zsolt: Szerintem nem tudta viselni tegnap az Istenes ezt a vereséget

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban az egyik legnépszerűbb műsor lett rövid idő alatt. A játék feléhez ért, a Reggeliben pedig a legsikeresebb gyilkos, Nagy Zsolt mesélte el, milyen volt a kastélyban lenni. Szerinte nagyon jó, hogy olyan szerepeket is kipróbálhatnak a játékosok, amiket a való életben kerülnek: hazugságok, konspirációk. Azt is elárulta, szerinte a játék hasonlít a Sztárbox meccseire is, hiszen ott is fel kell készülni arra, hogy kikaphat az ember. De mit gondol pontosan Istenes Bence és Rácz Jenő vasárnapi meccséről? Kiderül a videóból. 
Sztárbox
2023. november 27. 11:09

Itt vannak a Sztárbox legütősebb képei egyenesen a ringből és a nézőtérről!

A Sztárbox első elődöntőjét vasárnap a nők összecsapása nyitotta meg, ahol Janicsák Veca és Berki Mazsi lépett a ringbe. Berki Mazsi négy menetben, egyhangú pontozással nyert. Nehézsúlyban a Vámpír és a Medve, azaz Szegedi Fecsó és Brasch Bence nézett egymással szembe. Brasch Bence kiütéssel győzött és jutott tovább. Az elmúlt napok kommentháborúja után az este leginkább várt mérkőzése Istenes Bence ás Rácz Jenő között zajlott. Rácz Jenő négy menetben egyhangú pontozással győzedelmeskedett Istenes Bence felett. 
Sztárbox
2023. november 27. 9:40

Rácz Jenő elárulta, mivel húzta fel Istenes Bencét a ringben

Nem csak a felvezetés és maga összecsapás volt meglehetősen feszült Rácz Jenő és Istenes Bence Sztárbox-elődöntőjében, a meccs után sem csitultak az indulatok. Istenes ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a séf ordenáré dolgokat ordított neki bunyó közben, ezért nem érdemelte volna meg, hogy kezet fogjon vele. Rácz Jenő a Balázsék című rádióműsorban elmondta, mit hallhatott tőle a ringben a műsorvezető.
Sztárbox
2023. november 27. 0:53

A meccs után sem csitult Istenes Bence és Rácz Jenő ellentéte, Brasch Bence újabb kiütéssel menetelt a Sztárbox döntőjébe

A női mérkőzéssel indult a Sztárbox első elődöntője: Berki Mazsi és Janicsák Veca színvonalas bunyót mutatott be és rendkívül sportszerűen nyilatkoztak egymásról a Mazsi győzelmével zárult meccs után. Ez a hangulat azonban nem maradt meg a gála végéig: Istenes Bence és Rácz Jenő parázs összecsapása a győztes séf szavai szerint kicsit mocskosra sikerült, Istenes pedig a meccs után azt mondta: Rácz ordenáré dolgokat ordított neki küzdelem közben, ezért először nem akart vele kezet fogni. Nehézsúlyban Brasch Bence hozta a papírformát: hiába rontott neki Szegedi Fecsó az első menetben, a színész a második menetben kiütötte az üzletembert.