Reggeli

Megszólalt az egyik pontozóbíró, aki Rácz Jenőt hozta ki győztesnek Istenes Bence ellen

rtl.hurtl.hu

2023. november 28. 7:29

Azt is elárulta, szerinte ki volt a szabálytalanabb és ez miért nem számított semmit.

Ő az első menetet adta Istenes Bencének, a többiben szerinte Rácz Jenő volt a jobb, erről beszélt Béki Piroska, aki az Istenes Bence és Rácz Jenő közötti összecsapás egyik pontozóbírója volt. Béki civilben egyetemi adjunktus az ELTÉ-n, számos publikációja jelent már meg, egyebek közt az ökölvívók tudatos pályaválasztását is kutatta.

Most arról beszélt a Reggeliben, hogy két nagyon felkészült bokszolót lehetett látni, akik mind az erősségeikre építette, de mint minden versenyen, itt is győztest kell hirdetni, döntetlen ugyanis nincs. A pontozás szabályairól egyebek közt Kovács Kokó István is beszélt.

A bírók mindegyike 39-37 arányban Rácz Jenőt látta jobbnak, ami azt jelenti, hogy egy menetet Istenes Bence, hármat pedig Rácz Jenő húzott be a pontozóbírók szerint. Ő az első menetben ítélte jobbnak Bencét.

Béki Piroska elárulta, önállóan pontoznak, nem tudják, hogy a másik hogyan ítéli meg a mérkőzést, csak a végeredmény ismertetésekor szembesülnek a többiek pontszámaival.

Azt is elárulta, bár nem számolják, hogy ki volt a szabálytalanabb, és ezért most pontlevonás sem járt, szerinte Bence volt kevésbé szabálykövető.

A sértegetés viszont nem sportszerű a ringben Béki Gabriella szerint, aki hozzátette, a sportolók még csak nem is beszélhetnek egymással, és hátat sem fordíthatnak. Ha valaki mégis beszól a másiknak, akkor arra nem szabad reagálni. Ő egyébként a hangzavarban nem hallotta, hogy Rácz Jenő beszólt-e Istenes Bencének.

A fenti videóra kattintva Béki Gabriella további érdekességeket árul el a pontozásról.

A parázs hangulatú mérkőzést pedig az alábbi videóra kattintva nézhetik vissza. 


Nyitókép: RTL Sajtóklub

#Reggeli#Videó#rácz jenő#Sztárbox#istenes bence#béki piroska#szabályok#box#meccs#menet

Címlapról ajánljuk