Sztárbox

Összeállt a Sztárbox döntőjének mezőnye

rtl.hurtl.hu

2023. december 4. 0:05

A Sztárbox második elődöntőjében senki nem került padlóra, mégis nagy veréseket, hatalmas mennyiségű és erejű ütéseket láthatott a közönség. Józan Laci edzője már az első menetben bedobta a törölközőt Molnár Áron ellen, a Dobos Evelin–Nyári Dia és az Árpa Attila–Pintér Tenya meccsen pedig a végső gongszóig püfölték egymást a felek. Az este végére kiderült, kik csapnak össze a Sztárbox döntőjében: a férfi nehézsúlyban Brasch Bence és Árpa Attila, a női könnyűsúlyban Berki Mazsi és Dobos Evelin, a férfi könnyűsúlyban pedig Rácz Jenő és Molnár Áron mérkőznek meg a bajnoki címért december 10-én.

Józan László edzője az első menetben bedobta a törölközőt Molnár Áron ellen


Érvényesült a papírforma Molnár Áron és Józan László Sztárbox-elődöntőjében. A két jó barát nagyon sportszerűen viselkedett a meccset megelőzően, végig elismerően és zeretettel nyilatkoztak egymásról, és a bevonulás után kétszer is megölelték egymást a ringben. A gongszó után azonban muszáj volt félretenni a barátságot, Molnár Áron fölénye pedig szinte azonnal kidomborodott. Józan ugyan próbálta balegyeneseivel feltartóztatni, ám amint Molnárnak sikerült közel kerülnie hozzá, úgy eltalálta egy bal csapottal, hogy azonnal számolni kellett a Keresztanyu színészére. A jelenet aztán kisvártatva megismétlődött, Molnár újra keményen fültövön ütötte egykori vígszínházas kollégáját, aki bár nem került padlóra, a bíró ismét rászámolt. Józan Laci edzője ekkor döntött úgy, hogy bedobja a törölközőt. Tanítványát ugyan nem ütötték ki, de annyira egyértelműnek tűntek az erőviszonyok, hogy felesleges lett volna kitenni egy nagyobb verésnek. Molnár Áron tehát az első menetben győzött, a középsúly döntőjében pedig Rácz Jenővel fog megküzdeni a bajnoki címért.

Molnár Áron: Rácz Jenő egy igazi harcos, kőkemény bunyó lesz


Molnár Áron úgy érzi, hogy edzőitől a legbrutálisabb kiképzést kapta, és miután gratulált ellenfelének, Józan Lászlónak, Rácz Jenő hirtelen felpattant a ringbe, és farkasszemet nézett a színésszel. Molnár ezúttal is dedikálta a győzelmét, mindazoknak, akik nélkül szerinte nem működne ez az ország. 

Józan László: Ne haragudj, Jenő, ez az én egy percem még


Bár Józan László kikapott Molnár Árontól, cseppet sem szomorkodott, hiszen az volt az egyetlen vágya, hogy egy meccset megnyerjen a Sztárboxban.

Harmadikok vagyunk Istenes Bencével

– lelkendezett Laci, aki elnézést kért Rácz Jenőtől, és megígérte, hogy a helyszínen fog szurkolni Áronnak a döntőben.

Izzott a levegő Dobos Evelin és Nyári Dia bokszmeccsén


A Sztárbox második elődöntőjében Dobos Evelin és Nyári Dia küzdött meg azért, hogy döntőben találkozhasson Berki Mazsival a női bajnoki címért. A felek első meccsei alapján parázs csatára lehetett számítani, de a valóság felülmúlta a várakozásokat: taktikázásról szó sem volt, a két színésznő négy meneten keresztül csépelte egymást. Az első menetben Dobos Evelin akarata érvényesült, a másodikban Nyári Dia ritmust váltott, és ő tűnt a dominánsabbnak. A harmadik Kovács Kokó István szerint nagyon szoros volt, a negyedik pedig már leginkább egy Rocky-film végjátékára hasonlított, Evelin és Dia az utolsó erejükkel, a védekezéssel már mit sem foglalkozva folyamatosan ütötték egymást. A bírók döntése szerint Dobos Evelin hatékonyabban tette ezt: az egyik pontozó ugyan döntetlennek látta a meccset, a másik kettő 39-37-es pontozással neki ítélte a győzelmet.

Nyári Dia: Még soha nem örültem ennyire, hogy valaki összetörte az orromat


Nagyon jó a nő, ez van, ha a jobb nyer, azzal nincsen semmi gond

– mondta a Sztárbox ringjében Nyári Dia, aki cseppet sem búslakodott a Dobos Evelintől elszenvedett veresége után. Még az sem zavarta, hogy az ellenfele ütései miatt eleredt az orra vére.

Ha valaki malomba megy, akkor lisztes lesz

– idézte edzője bölcsességét. 

Dobos Evelin: Dia, sokkal jobb volt veled, mint gondoltam


Leírhatatlan, ez a világ egyik legcsodásabb érzése

– lelkendezett Dobos Evelin a Nyári Diával vívott meccsük után, majd igazán szép szavakat intézett ellenfeléhez is.

Benne volt a levegőben a kiütés, de végigment Árpa Attila és Pintér Tibor meccse


A második elődöntőig nem volt nehézsúlyú meccs a 2023-as Sztárboxban, ahol végigment volna a négy menet, és ami azt illeti Árpa Attila és Pintér Tibor meccsén is lehetett számítani a kiütésre. Az első menet csak ráerősített erre az érzésünkre, ahogy Horti Gábor kommentátor mondta, egyik versenyző sem fárasztotta magát felesleges lábmunkával, de óriási erejű ütések indultak útnak, még ha az igazán pontos találatok várattak is magukra. A második menetben tovább zuhogtak a pörölycsapások, és a jobban védekező Árpa Attila fokozatosan fölénybe került, miközben szemmel láthatóan mindkét versenyzőnek rohamosan fogyott az energiája. A harmadik menetben alakult ki a legnagyobb különbség, Árpa többször is megfogta Tenyát, akire egy kemény sorozat végén rá is számolt a bíró, igazi megváltás volt a gongszó az ország legismertebb lovas színésze számára. A negyedik menetre meglehetősen kifogytak a szuflából a küzdő felek, Tenya olykor teljesen leengedte a kezét, de szerencséjére Árpa Attila sem volt már olyan állapotban, hogy nagy rohamokat indítson. Pontozásos győzelme így is egyértelmű volt, így az 52 éves producer-színész lesz Brasch Bence ellenfele a jövő vasárnapi nehézsúlyú döntőben.

Pintér Tenya: Ilyen 52 éves embert, mint Árpa, életemben nem láttam


Pintér Tenya a veresége után elárulta, azt hitte, hogy erősebb Árpa Attilánál, és a köztük lévő három év miatt is úgy érezte, ő kerül be a Sztárbox döntőjébe. A meccs közben többször is azt érezte, hogy itt vége, majd egy szerepet is ajánlott Árpának a Lovas Színházban.

Árpa Attila: Nem tartom annyira elegánsnak a meccs után ebbe a mikrofonba okoskodni vagy panaszkodni



Semmi bajom.. de ezt csak azért mondom, mert Brasch Bence is itt van valahol

– mondta Pintér Tibor legyőzése után Árpa Attila, aki mindkettőjük szurkolóinak köszönetet mondott, majd a közönségből üzent valakinek, aki nagyon fontos a számára.

#Sztárbox#rtl#rácz jenő#döntő#brasch bence#árpa attila#Berki Mazsi#dobos evelin#molnár áron