Rácz Jenő: Hálás vagyok az edzőmnek, hogy bedobta a törölközőt

Amikor interjút adtál a mérkőzés után, azt mondtad, már nem voltál ott fejben. Mi volt ennek az oka?

Nagyon megterhelt az előtte való két hónap, a versenyidőszak, amikor minden hétvégén kint voltunk a meccseken. Az ember mindig próbál fókuszált, céltudatos és kemény maradni, amiből nekem sajnos az utolsó megmérettetésre nem sok maradt. Az Istenes-meccsre tettem fel mindent egy lapra, ott az összes rakétámat begyújtottam és elégettem ahhoz, hogy nyerni tudjak. Igazából kizökkentem a versenyzésből a végére. Ez annak is betudható, hogy pár nappal előtte elvállaltam egy külföldi munkát, de amikor azt elvégeztem és eszembe jutott, hogy 48 óra múlva még bokszolnom kell, akkor úgy éreztem: talán ezt nem kellett volna. Abszolút nem volt bennem a versenyszellem, hogy újra ringbe akarok menni. Azt éreztem, hogy nincs bennem több.  

Pedig a kisfilmedben azt mondtad, most először lépsz örömmel a ringbe.

Én azt gondoltam, hogy végre lesz egy olyan meccs, ami kifejezetten a bokszról fog szólni. Felvázoltam magamban, hogy milyen lehet ez a meccs, de semmi nem úgy történt, ahogy elképzeltem: egy ilyen sokkos, bénult állapot lépett be nálam, mikor felmentem a ringbe. Eleve az egész napom nem úgy alakult, ahogy szokott. Volt egy rutinom a meccseket megelőzően, az edzőmnek, Dobrádi Zsoltnak két versenyzője is bokszolt a döntőben, Evelin és én, így Zsolttal én már csak este találkoztam az öltözőben. Picit szétesett az egész, amikor melegítettem, már éreztem, hogy minden egyes ütés teher volt már. 

Több ember is mondta, hogy látták rajtam: valahogy nem vagyok olyan, mint eddig voltam. Teljesen jogosan gondolták így. Amikor a ringsegédeim megkérdezték, hogy érzem magam, elmondtam, hogy nincs meg bennem az a fókusz, ami a mérkőzéshez kell, és ez látszott is. 

Az első 20 másodpercben bekaptam az első nagy ütést, a jobb szememet érte, Áron is látta, hogy nagyokat pislogok, és azt sem tudom, mi történik. Akkor már gondoltam, hogy ez ennyi volt. Visszagondolva hálás vagyok az edzőmnek, hogy bedobta a törölközőt, mert megmentett egy nagyobb sérüléstől.

Amikor az edződ bedobta a törölközőt, úgy tűnt, nem érted, mi történik. Mi zajlott le benned?

Nem fogok hősködni, ez egy kettős dolog. Meg voltam ütve, zavarodott voltam, ettől függetlenül én egy harcias ember vagyok, nem adom fel akkor sem, ha padlóra kerülök, ez az életben is így van. De ez így volt észszerű, az edzőm jól cselekedett. Abban a pillanatban nem értettem, hogy most akkor mi történik: vége van, vagy megy tovább és harcolnom kell? Nagyon kellett összpontosítanom, hogy ne legyen nagyobb probléma, mert éreztem, hogy baj van, és ez a meccs már elment.  

Milyen sérüléseid lettek?

Kaptam egy monoklit, ami nem újdonság, komolyabb sérüléseket szenvedtem el az edzéseket alatt, mint most. Nagy sérülést nem szereztem. Ami pedig meglepő számomra, hogy egy ilyen leütés általában inkább lelkileg hat az emberre, de szerencsére ez most nem viselt meg, nem kudarcként élem meg, inkább dicsőségként, hogy bementem utoljára is harcolni. Volt köztünk közel 8 kiló különbség Áronnal, amit nagyon lehetett érezni erőben is. Lehetett érezni, hogy nagyon erős keze van, nagyon felszívta magát, nagyon koncentrált volt, én viszont nem voltam az. Ez okozta a vesztemet is. De ahogy mondtam, nem kudarcként élem meg, nem akarom, hogy temessünk engem csak azért, mert a döntőben nem sikerült nyernem, van ez így.

Már említetted, hogy nem hagyod abba a bokszot. Hogyan folytatod tovább az edzéseket?

Hiányzik a mozgás, már gondoltam rá, hogy lemegyek edzeni, de megvárom, amíg a duzzanat lemegy a szememről, azért az pár napba beletelik.

Milyen érzések kavarognak benned két nappal a döntő után, hogyan tekintesz vissza a történtekre?

Mikor az öltözőben voltam, arra gondoltam, hogy ez az utolsó, és lesz ami lesz, de nem úgy mentem a ringbe, hogy nem kaphatok ki. Előtte pedig minden esetben nagyon határozott voltam, de a döntőre ez már hiányzott belőlem. Az elengedés gondolata fogalmazódott bennem, arra gondoltam, hogy ha kikapok, akkor sincs semmi baj. Nyolc hónapja nincs egy szabadnapom, nagyon fáradt vagyok. Pedig még a profi sportolók is kihagynak pár hónapot. Az Istenes Bencével való meccsig nagyon stabil voltam, akkor voltam a legstabilabb, csak sokat kivettek belőlem a körülmények, a médiafelhajtás. Már nem tudtam összpontosítani az utolsó megmérettetésre, és szerintem ez egy teljesen normális dolog, mert ember legyen a talpán, aki végigcsinálja ezt.

Istenes Bencével sikerült rendezni a konfliktust?

Persze, de félreértés ne essék: mi nem hatalmas cimborák lettünk. Voltak nézeteltéréseink és voltak ellenséges gondolatok, amiket sikerült megbeszélnünk. 

Ha a jövőben találkozunk valahol, nem az fog történni, hogy elkerüljük egymást. Nem ellenségek leszünk, hanem oda tudunk menni a másikhoz, egymás szemébe nézni, kezet fogni. 

Sikerült normalizálni a helyzetet, megértettük, hogy ebben a feszes tempóban, ebben az őrületben, amiben voltunk, valahol normális is, ami történt, de azért át is billent a határon. Meg tudtunk egymásnak bocsátani, és ez a legfontosabb.

Mik a terveid a következő évre?

Nekem ez az időszak sok volt, nem tudom eléggé hangsúlyozni. Amikor reggel-délben-este erre gondolsz, az ellenfeledre, vele alszol, vele kelsz, az nagyon megterhelő. Amikor erről beszélsz mindenkivel, és közben tele vagy kételyekkel, az nagyon le tud fárasztani. Egyelőre annak is örülök, hogy nem kell túl sokat gondolkoznom most, hanem felengedhetek.  Szeretnék egyet pihenni, nyaralni és utána összeteszem magamban, hogy mik a következő évi küldetések. Nekem a boksz is egy munka volt, amit elvállaltam, és mivel minden munkát szeretek 120 százalékkal teljesíteni, itt is odatettem magam. De azt mindig elmondtam, hogy meglátjuk, hogy mire elég. Ha van nálam egy jobb, akkor van nálam egy jobb, az nem egy kudarc. Gratulálok Áronnak! Mi Áronnal megmutattuk, hogy mi a sportszerűség, miről szól ez a sport, megmutattam az erősségeimet és a gyengeségeimet is. Szerinem ez így jó, ahogy történt.