BELÜGYMINISZTÉRIUM

13:29
Házon kívül„Most kapja meg a magyar egészségügy a kegyelemdöfést” – háziorvosok reagálnak az ügyeleti rendszer átalakítására
2023. március 8. 5:59

„Most kapja meg a magyar egészségügy a kegyelemdöfést” – háziorvosok reagálnak az ügyeleti rendszer átalakítására

Szabályos háború robbant ki az elmúlt időszakban a kormány és a Magyar Orvosi Kamara között, miután a kamara javaslatainak figyelembe vétele nélkül fogadták el az ügyeleti rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Három megyében már gyökeresen átalakult a betegellátás, a Házon kívül riportjában háziorvosok mondják el, hogy ez pontosan mivel jár.
2:31
Híradó„A tanárok magánélete nem ellenőrizhető”, sok minden más viszont igen – az új törvénytervezet szerint
2023. március 6. 18:51

„A tanárok magánélete nem ellenőrizhető”, sok minden más viszont igen – az új törvénytervezet szerint

A tanárok munkáját technikai eszközökkel figyelhetné meg, és akár a saját tulajdonú számítógépén tárolt adatokba is belenézhetne a munkáltató, vagyis az állam – ezt is tartalmazza a köznevelési jogszabálytervezet.  A Híradó érdeklődésére a Belügyminisztérium nem indokolta a megfigyelés szükségességét. A szakszervezet szerint a polgári engedetlenségi akcióktól szeretnék elriasztani a tanárokat.
2:14
Híradó„Hiába végzi mindenki jól a munkáját” – itt van az iskoláknak kiküldött teljesítményértékelési rendszer új tervezete
2023. március 2. 18:58

„Hiába végzi mindenki jól a munkáját” – itt van az iskoláknak kiküldött teljesítményértékelési rendszer új tervezete

A pedagógushiányt akarja leplezni a kormány az új teljesítményértékelési rendszerrel – állítja a Pedagógusok Szakszervezete. Azt mondják, az új rendszer arra akarja ösztönözni a tanárokat, hogy még több ingyenmunkát végezzenek. A Híradó szerkesztőségéhez a gimnáziumokat érintő rész jutott el, ebben az áll, hogy a pedagógusokat egy iskolán belül kategóriákba sorolják. Egy névtelenséget kérő pedagógus szerint ez a rendszer megalázó. A Belügyminisztérium azt ígéri, csak tesztelés után vezetik be a rendszert. Közben majdnem 250 tanár nem vesz részt az érettségi lebonyolításában, hogy így hívja fel a figyelmet az oktatás problémáira.
2:39
HíradóA semmi ágára került a Honvédkórházban dolgozók egy része, várják a helyzetük rendezését
2023. január 28. 19:17

A semmi ágára került a Honvédkórházban dolgozók egy része, várják a helyzetük rendezését

Emelés helyett csökkenhet a fizetése a dolgozók egy részének a Honvédkórházban, miután az intézmény részben átkerül a Belügyminisztériumhoz – írta a hvg.hu. A lap szerint az átszervezés káosszal jár, sokan felmondtak. Az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő azt mondta: más kórházakban is alacsonyabb fizetést kaphatnak a szakdolgozók, mivel a Kórházi Főigazgatóság több helyen még nem hagyta jóvá az idei pótlékok kifizetését.
0:40
HíradóVideó: A felújított műtőbe menekült az államtitkár a díszvendégekkel, nem beszélt az egészségügy átalakításáról
2022. december 20. 19:25

Videó: A felújított műtőbe menekült az államtitkár a díszvendégekkel, nem beszélt az egészségügy átalakításáról

A Kútvölgyi kórház felújított műtőjébe újságírókat nem, csak díszvendégeket engedtek be kedden. Takács Pétert, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárát hiába próbálta megszólaltatni a Híradó az ünnepélyes rendezvényen az egészségügy újabb átalakításáról, vendégeivel sürgősen a műtőbe kellett mennie, utána pedig várta „a jogalkotási hajrá”.
3:04
Híradó„Látható volt, hogy teljesen inkompetens miniszterünk van, aki maga is bevallotta, hogy az oktatáshoz nem ért”
2022. december 16. 18:21

„Látható volt, hogy teljesen inkompetens miniszterünk van, aki maga is bevallotta, hogy az oktatáshoz nem ért”

Órákon át tárgyalt zárt ajtók mögött közoktatási intézményvezetőkkel és tanárokkal Pintér Sándor. A belügyminiszter által összehívott, közoktatási fórumnak nevezett találkozón a Híradó által megkérdezett pedagógusok és érdekképviseleti vezetők szerint nem hagzott el új ajánlat a kormányzat részéről a közoktatás gondjainak megoldására. A tárca vezetői a találkozót követően nem nyilatkoztak.
2:13
HíradóIskolaigazgatókkal egyeztet a jövő héten a belügy, javaslatokat is várnak tőlük, maximum két oldalnyit
2022. december 9. 18:46

Iskolaigazgatókkal egyeztet a jövő héten a belügy, javaslatokat is várnak tőlük, maximum két oldalnyit

Egyeztetést kezdeményez az iskolaigazgatókkal a Belügyminisztérium a jövő hétre, tudta meg a hvg.hu. Ezt az RTL Híradónak is megerősítette a tárca és több intézményvezető is. Az igazgatóknak legfeljebb két oldalon kell összefoglalniuk, miben változtatnának. A Pedagógusok Szakszervezetét nem hívták az egyeztetésre, pedig szerintük nekik is ott kellene lenniük. A Momentum úgy látja, az egyeztetésnek akkor van értelme, ha a minisztérium hajlandó megfogadni a javaslatokat.
BelföldTöbb mint 10 milliárd forintnyi EU-s pénz jön az ukrajnai menekültek ellátására
2022. október 25. 7:00

Több mint 10 milliárd forintnyi EU-s pénz jön az ukrajnai menekültek ellátására

Bár korábban még azt hangoztatták kormánypárti politikusok, hogy Magyarországot nem segíti az EU, azt most már tudni lehet, hogy jelentős források érkeznek – azonban csak részben átlátható, hogy ezt pontosan mire költik. Az ellátásban részt vevő civil szervezetek egyelőre nem láttak semmit az uniós pénzből, de tolmácsokat például már fizettek belőle.
2:25
HíradóMár arra is kíváncsi a Belügyminisztérium, hogy mely iskolákat és óvodákat lehetne barnaszénnel fűteni
2022. október 20. 19:16

Már arra is kíváncsi a Belügyminisztérium, hogy mely iskolákat és óvodákat lehetne barnaszénnel fűteni

A fatüzelés mellett már azt is vizsgálja a Belügyminisztérium, hogy mely iskolákat és óvodákat lehetne barnaszénnel fűteni – erről a Telex írt elsőként. Hétfőig várják a választ az intézményektől. A minisztériumtól azt írták az RTL Híradónak, egyelőre az elvi lehetőségeket mérik fel. A Pedagógusok Szakszervezete szerint betarthatatlan dolgokat vár el a kormány a takarékoskodás miatt.