Belföld

„Nem tudom, hogy mi lesz holnaptól” – kamera elé álltak a Karinthy Gimnázium kirúgott tanárai

rtl.hurtl.hu

2022. november 30. 17:54

Többen is a könnyeikkel küszködtek nyilatkozat közben.

A BP18 Facebook-oldalon élőben reagáltak a Belügyminisztérium által kirúgott karinthys tanárok. A hatperces élő adásban többször is a könnyeikkel küszködtek a polgári engedetlenség miatt elbocsájtott pedagógusok.


A középen álló Pfeiffer Norbert elmondta, szerettek volna tanítani, szerették volna jobbá tenni az oktatást, de erre a jövőben már nem lesz lehetőségük. Pfeiffer elmondása szerint nem tudja, mi lesz holnaptól, mint ahogy azt sem tudja, mi lesz a diákjaival.

Nem tudom, hogy ki fogja őket felkészíteni az érettségire, a továbbtanulásra, az életre, azt tudom csak, hogy nem hagyhattuk szó nélkül, hogy az ő jogaikat sárba tiporják.

– mondta.

A kirúgott tanárok között van egy pályakezdő is, Velényi Dóra, aki mindössze 22 éves. A videóban azt mondja, hogy a Karinthy Gimnáziumban kezdte el a pedagógusi pályát, de minden valószínűség szerint itt is fogja befejezni. Volt olyan is, aki a kirúgás ellenére sem adja fel, Rábai János magyar- és médiaszakos tanár például azt mondja, hogy nem fogja feladni, hanem kiáll a saját és a diákjai igazáért.

Mindenkit arra kérek, hogy ezt tegye meg, mert ez így nem mehet tovább.

– mondta Rábai János.

A tanárok egyebek mellett arról is beszéltek, amikor megtudták, hogy azonnali hatállyal felmondtak nekik, ők és a diákok is sírva fogadták a hírt.

Nyitókép: BP18 / Facebook

#Belföld#oktatás#belügyminisztérium#pintér sándor#kirúgás#Karinthy Frigyes#gimnázium

Címlapról ajánljuk