PINTÉR SÁNDOR

Árvízvédelem: Pintér Sándor a saját pénztárcájából adott 60 ezer forintot pálinkára

Árvízvédelem: Pintér Sándor a saját pénztárcájából adott 60 ezer forintot pálinkára

1:30
VideóA nap, amikor Pintér Sándort felmentették az okirathamisítás vádja alól
2024. június 26. 6:00

A nap, amikor Pintér Sándort felmentették az okirathamisítás vádja alól

A bíróság 1998-ban ezen a napon felmentette Pintér Sándor leendő belügyminisztert az okirathamisítás vádja alól Zemplényi György úszómenedzser hazahozatala kapcsán. Az ügyészég korábban okirathamisítással vádolta Pintér Sándort, amiért a körözött úszómenedzsert más nevére kiállott papírokkal hozatta vissza Magyarországra. A volt főkapitány tagadta a vádat, és kiállt mellette egykori beosztottja, Kacziba Antal, akkori bűnügyi főigazgató is. Azzal érveltek, hogy csak így tudták hazahozni Zemplényt Koppenhágából. A Híradó archív riportjában feltűnik Pintér akkori alázatos híve is.
KultúraA pályán maradás is lehet az ellenállás egyik módja – magyar tanársorsokat mutat be egy rendhagyó előadás
2024. május 3. 10:05

A pályán maradás is lehet az ellenállás egyik módja – magyar tanársorsokat mutat be egy rendhagyó előadás

A Stereo Akt csapata egy fiktív évzáró keretében pályaelhagyó és pályán maradó tanárok történetein keresztül mutatja meg a mai magyar pedagóguslét megannyi buktatóját. A Miután felmondtam / Miután maradtam című előadás helyszíne egy működő iskola. A kortárs színházi alkotócsoport művészeti vezetőjével, Boross Martinnal beszélgettünk. 
2:44
HíradóPintér Sándor a bicskei áldozatokról: Mi nem bocsánatokat kérünk, hanem intézkedünk
2024. április 8. 19:44

Pintér Sándor a bicskei áldozatokról: Mi nem bocsánatokat kérünk, hanem intézkedünk

Visszautasította Orbán Viktor, hogy mindenben ő döntene – a miniszterelnököt a parlamentben kérdezték a kegyelmi botrányról. A DK-s Arató Gergely felelősségre vonatkozó kérdését azzal utasította el, hogy a kormány nem tárgyal kegyelmi ügyeket. A momentumos Orosz Anna azt kérdezte, miért nem kértek bocsánatot a bicskei áldozatoktól. Erre Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, ők nem bocsánatot kérnek, hanem intézkednek.
1:55
HíradóHamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Budapesten
2024. március 8. 18:34

Hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Budapesten

Kínai rendőrök járőrözhetnek hamarosan a magyar utcákon. A Belügyminisztérium szerint erre azért van szükség, mert az utóbbi években egyre több a kínai turista, és ez növelné a biztonságérzetüket a sűrűn látogatott helyeken. A Momentumnál attól tartanak, a Kínai Kommunista Párt meghosszabbított kémszervezeteként tevékenykednek majd itt a rendőrök, és megfigyelhetik az itt élő kínaiakat.
2:24
HíradóPintér Sándor nem ment el az ülésre, a kormánypártiak amúgy is levették a napirendről a bicskei ügyet
2024. március 5. 19:31

Pintér Sándor nem ment el az ülésre, a kormánypártiak amúgy is levették a napirendről a bicskei ügyet

Kedden sem ment el Pintér Sándor a népjóléti bizottság ülésére, ahol a bicskei ügy kapcsán hallgatták volna meg a belügyminisztert. A kormánypárti képviselők az ülés előtt úgy módosították a napirendet, hogy gyermekvédelmi témáról szó sem eshetett. A főváros szintén a bicskei ügy miatt alakult eseti bizottságának hétfői ülésén az derült ki, hogy már 2006-ban volt panasz a gyermekotthon később pedofília miatt elítélt igazgatójára, de hogy mi, azt nem tudni. Az irat ugyanis eltűnt.
2:21
HíradóSem a kormánypárti képviselők, sem Pintér Sándor nem ment el a népjóléti bizottság rendkívüli ülésére
2024. február 20. 18:02

Sem a kormánypárti képviselők, sem Pintér Sándor nem ment el a népjóléti bizottság rendkívüli ülésére

Sem a kormánypárti képviselők, sem Pintér Sándor nem ment el a parlament népjóléti bizottságának rendkívüli ülésére, amelyen a gyermekvédelmi intézmények és a gyermekotthonok helyzetéről kértek volna tájékoztatást a képviselők. A belügyminiszter maga helyett két államtitkárát küldte, akik azonban a határozatképtelenség miatt fel sem szólalhattak, és a sajtónak sem nyilatkoztak. A bizottság DK-s elnöke szerint a belügyminiszternek rendszerszintű problémákra kellett volna válaszokat adnia. A kormánypárti politikusok nem indokolták távolmaradásukat.
4:15
HíradóHipnotizálták Pintér Sándort, majd szirénázással próbálták elkergetni – ismét tüntettek az oktatásért
2024. január 13. 16:10

Hipnotizálták Pintér Sándort, majd szirénázással próbálták elkergetni – ismét tüntettek az oktatásért

Demonstrációt tartott szombat délután az Egységes Diákfront a Belügyminisztérium előtt. A tüntetésen közös eredményként értékelték a pedagógusok 32,2 százalékos béremelését, de az is elhangzott, hogy ez csak mézes madzag, szemfényvesztés lehet. Az emberek megélhetésével nem lehet játszani, szórakozni a négy fal között kell, nem az országgal és a tanárokkal – mondták egyebek mellett a felszólalók. Azonban a követelések nem csak a béremelésről szólnak, hívták fel a figyelmet, korszerű, modern oktatást akarnak. A diákok felszólalásakor előkerült Pintér Sándor karton alakja is, akit hipnotizáltak, mert a rendőrség nem engedte, hogy megdobálják, ledöntsék. Juhász Péter pedig szirénázással próbálta a belügyminisztert elkergetni. Videón a szombati tüntetés hangulata.
2:22
Híradó„Ez nem kívánságműsor” – nem lehetett mérlegelni, hogy sziréna nélkül menjenek a belügyhöz
2023. november 11. 17:22

„Ez nem kívánságműsor” – nem lehetett mérlegelni, hogy sziréna nélkül menjenek a belügyhöz

Nem akarták, hogy megzavarja Pintér Sándort a sziréna, ezért azt kérték a katasztrófavédőktől, hogy anélkül vonuljanak ki a Belügyminisztériumhoz, egy viharkárhoz pénteken. Erről egy momentumos képviselő posztolt a Facebookon. A szél megbontotta a tárca épületét, és egy lógó ablaktokot kellett eltávolítani. A tűzoltók végül fény- és hangjelzést is használtak, amikor a helyszínre értek. 
6:51
Reggeli„Szóban történnek az utasítások, amit nehéz bizonyítani” – így fedhetik el a tanárhiányt
2023. november 10. 10:06

„Szóban történnek az utasítások, amit nehéz bizonyítani” – így fedhetik el a tanárhiányt

Eiplné Pál Alexandra, gimnáziumi tanár volt a Reggeli vendége, aki elmondta, Pintér Sándor július 15-ig meghosszabbítaná az idei tanévet, ha nem lesz meg a megfelelő tanítási nap. A tanár azt is hozzátette, fenyegetések érkeznek, ha nem sikerül elfedni a szakos tanárhiányt, amit úgy próbálnak megoldani intézményen belül egy nem szakos kolléga esetében, hogy gyakorlásnak írják be a nem szakos helyettesítést, amit hivatalosan csak felügyeletként lehetne feltüntetni. 
2:24
HíradóSorban érkeztek a gyászolók: még Pintér Sándor is ott volt az esztergomi robbantásban hősi halált halt TEK-es temetésén
2023. október 20. 18:26

Sorban érkeztek a gyászolók: még Pintér Sándor is ott volt az esztergomi robbantásban hősi halált halt TEK-es temetésén

Eltemették az esztergomi házrobbantásban meghalt terrorelhárítót. Kónya Gábor Lajostól Nyíregyházán vettek végső búcsút szerettei és kollégái. A szertartásra az egész országból érkeztek a rendőrök, a temetésen Pintér Sándor belügyminiszter is részt vett. A hősi halált halt kommandós és társai szeptember végén épp be akartak hatolni egy fenyegetőző férfi esztergomi házába, amikor a tulajdonos felrobbantotta a bent lévő gázpalackokat. A robbantó és Kónya Gábor Lajos meghaltak, több TEK-es és tűzoltó megsérült. 
BelföldOrosz Balázs, a legendás ügyvéd, aki fél életét a halál társaságában töltötte
2023. október 7. 14:18

Orosz Balázs, a legendás ügyvéd, aki fél életét a halál társaságában töltötte

Bár Tocsik Mártát, Pintér Sándort és Juszt Lászlót is védte, Dr. Orosz Balázs nevéről nem csak a kilencvenes évek rizikós perei juthatnak eszünkbe. Kirendelt védőként sokszor többszörös gyilkosokat védett, és bár a leghírhedtebb emberölési ügyében a közvélemény szerint az ő számlájára írható, hogy felmentettek egy gyermekgyilkost, több védencét is kivégezték. Saját bőrén tapasztalta, hogy azt sem feltétlenül kell elhinni, ha valaki gyilkosnak vallja magát.