A pályán maradás is lehet az ellenállás egyik módja – magyar tanársorsokat mutat be egy rendhagyó előadás

A Miután felmondtamoldalon pályaelhagyó pedagógusok történetei olvashatók. Amikor a Facebook-oldalukra kikerült a Miután felmondtam / Miután maradtam című előadásotok híre, egy kommentelő megkérdezte, mire lehet számítani, drámára vagy vígjátékra.

Rég nem gondolkoztam ezekben a kategóriákban, de minden előadásunkban van humor, miközben fontos, mindannyiunkat érintő, húsba vágó témákat járunk körül. Olyan témákat, amelyek a jelenünkre és a jövőnkre is hatással vannak. Ilyen előadásokat próbálok készíteni.

Mi alapján válogattátok össze az előadásba bekerült pedagógustörténeteket?

Eredetileg a Miután felmondtam blog gyűjtéséből indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy emellett meg kell mutatnunk a másik oldalt is. Azoknak az embereknek a túlélési stratégiáit, körülményeit, indokait, akik úgy döntöttek, hogy a pályán maradnak, minden rendszerkritikusságuk ellenére is. A maradás sok esetben legalább annyira bátor döntés, mint a pályaelhagyás. Ez is lehet az ellenállás egyik módja.

A pályaelhagyók történetei közül hogyan válogattatok?

Fontos volt, hogy legyen köztük fiatal, pályakezdő pedagógus és olyan szakember, aki évtizedeket töltött már a pályán. És legyen budapesti és a fővároson kívüli, sőt lehetőleg falusi történet is. A közoktatás minél nagyobb ívét akartuk bemutatni, az óvodától a középiskola végéig. 

Az volt a cél, hogy a rendszerszintű problémákra mutassunk rá, amiben egyfajta mozaikként szolgálnak az egyes történetek. 

Szó lesz a tanárhiányról, a megélhetési válságról, az eszköz- és forráshiányról, a tananyag és a módszertan problémáiról, a szegregációról, az adminisztrációs terhekről, szóval a válság különböző szeleteiről.

Politikus előadás lesz?

Persze, mivel a társadalomról és a jövőnkről szól. 

Viszont nem egy demagóg politikai dekrétum lesz, és nem is szakmai elemzés. Nagyon is személyes, érzelmekkel teli történeteken keresztül mutatjuk be a fennálló helyzetet.

2022 végén a pedagógus-ellenállásról szólt a közélet, mára jócskán háttérbe szorult ez a téma. Vagy te másképp látod?

Minden mozgalomnak megvannak a maga hullámai, van, amikor a belső építkezés, az egyéni elszámolások, a stratégiaalkotás ideje jön el. Sok tanártól hallom, hogy most a menni vagy maradni, a menni vagy kivárni dilemmája van napirenden, annak eldöntése, hogy melyik stratégia a hasznosabb. Oké, most ez a rendszer, ezt szabták ránk, hogyan lehet, lehet-e ebben működni? Úgy látom, ez a kérdés foglalkoztat most sokakat. Lehet, hogy most nem a tüntetések ideje van, hanem az alternatív módszertanok vagy az összefogás új módjainak a kiépítése a teendő.

Van, aki maradt, van, aki távozott, és vannak, akiket a tankerületek menesztettek tanári állásukból, mert a polgári engedetlenséget választották. Az ellenállás miatt menesztett tanárok azóta pert is indítottak. Valamilyen módon azok is megjelennek az előadásban, akik kirúgták a tanárokat?

Az előadás első felében mindenki maga meséli el a személyes történeteit, vagy élőben, vagy felvételről. A második rész viszont egy rendhagyó, fiktív évzáró lesz, ahol szándékosan nem jelennek meg a vezetők, sem az igazgató, sem a tankerület vezetője. Pont az ő hiányukról szól ez a jelenet. Magunkra vagyunk hagyva, nekünk, nézőknek kell állításokat, ígéreteket, vállalásokat megfogalmaznunk, pozitív vagy negatív értékítéleteket tennünk az igazgató vagy a tankerületi vezető helyett. Ezzel a fiktív kerettel ágyazunk meg annak a részvételi fórumnak, ami az előadás másik felét teszi ki.

Említetted, hogy a maradás sok esetben legalább annyira bátor döntés, mint a pályaelhagyás. Emlékszem egy interjúra, egy sokat tüntető és tüntetéseket is szervező tanár beszélt arról, hogy mivel a maradást választotta, megkapta, hogy áruló.

Ez is egy létező feszültség. Sokszor abba a hibába esünk, hogy egymást kezdjük hibáztatni olyan dolgokért, amiért nem az egyén, hanem a hatalom a felelős. 

Az előadásban szó esik arról is, hogy nem ott húzódik a törésvonal, hogy valaki marad-e vagy elhagyja a pályát, hanem ott, hogy ki hogyan számol el a saját lelkiismeretével, és hogyan áll ki a gyerekek, a kollégák és a közös ügyek mellett. 

Nagyon fontos, hogy ez az előadás nem tör pálcát senki felett, nem helyezi egyik csoportot sem a másik fölé. Nagyon-nagyon sok tisztességes ember dolgozik hősiesen, magára hagyva ezen a pályán.

Volt, aki nem vállalta az előadásban való részvételt, mert tartott a retorziótól?

Nem volt ilyen. Az előadásban szereplő, pályán maradó pedagógusok a tágabb ismeretségi körünkből kerültek ki, olyan embereket kerestünk, akik a saját kollégáik és az igazgatójuk előtt is szokták vállalni a véleményüket. Ők nem tartanak a retorzióktól. A pályaelhagyó történetek mesélői is mind maguk döntöttek úgy, hogy vállalják a nevüket a részvétellel együtt.

A Belügyminisztériumnak küldtök meghívót?

Feltétlenül megkeressük a döntéshozókat is, bár a korábbi tapasztalataink szerint ez inkább csak egy szimbolikus gesztus, ezek a megkeresések általában válasz nélkül maradnak.

A Wesley János Általános Iskolában tartjátok az előadást. Miért ezt a helyszínt választottátok?

Az fel se merült, hogy egy állami tankerülethez tartozó iskolánál kopogtassunk ezzel a programmal. Maradtak az alternatív és egyházi kézben lévő intézmények. Nem akartunk elitiskolát választani. A Wesleyben nagyon nyitottan, lelkesen fogadtak minket, és az is fontos szemponttá vált, hogy a diákjaik közt sok a nehezebb sorsú gyerek, akik ebben az iskolában egy megtartó, szeretetteljes közegben találnak második otthonra. Ez a légkör a szerény körülmények ellenére is nyilvánvaló.

A Miután felmondtam / Miután maradtam című előadás május 7-én és május 8-án látható a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Wesley János Általános Iskolában.

Nyitókép: Bartha Máté