Gazdaság
2024. február 9. 11:24
Jelentős büntetéssel sújtották a magyarországi Lidlt
90 millió forintot kell fizetnie a Lidlnek, mert nem tudta a GVH által is elfogadott adatokkal alátámasztani, hogy a legolcsóbb üzletlánc.
1:47
Videó2024. február 9. 10:48
Négy éve robbant a Kaleta-bomba: gyermekpornográf felvételeket találtak a volt nagykövet laptopján
2020-ban ezen a napon robbant Kaleta Gábor, a volt perui magyar nagykövet ügye. A diplomatát Limában gyermekpornográfiával összefüggésben vádolták meg 2019-ben, a nagykövetet pedig még abban az évben felmentette az államfő a külügyminiszter javaslatára, de az ügy kirobbanásakor sem árulták el, hogy miért. Mint később kiderült, Kaleta Gábort az FBI buktatta le egy nemzetközi pedofilhálózatot felszámolása közben. Végül a diplomata bűnösnek vallotta magát az ügyben – egy év felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Laptopján és egyik adattárolóján 19 ezer pornográf videót és fényképet találtak gyerekekről.
Kultúra
2024. február 9. 10:33
A pornólegenda, akit a kínai maffia, egy gyilkos rituálé és a nemi betegségek sem tudtak földre vinni
A katalán Nacho Vidal ma szabad, teljes életet élő ember, bár mindent megtett azért az elmúlt évtizedekben, hogy ez ne így legyen. Hogyan szippantotta magába a pornózás, miközben mainstream produkciókba is bekerült? Hogyan kerülte el többször is a börtönt, és miért rázta meg az egész európai felnőttfilmes világot, amikor elterjedt róla, hogy HIV-fertőzött? A Nacho kalandos életét feldolgozó filmsorozat elérhető az RTL+ streamingfelületén.
0:40
Videó2024. február 9. 10:24
Videón a 8 évig épített, gyufaszál Eiffel-torony, ami mégis Guiness-rekord lett
A Guinness-féle világrekordok könyve korábban elutasította a 47 éves francia Richard Plaud munkáját a modell megépítéséhez használt gyufaszál típusa miatt. Ám csütörtökön hivatalosan is igazolták, hogy Plaud tornya a legmagasabb a maga nemében.
0:59
Videó2024. február 9. 9:59
Felkavaró videót tettek közzé arról, hogyan inzultáltak és ütöttek meg egy nőt gyerekek egy budapesti villamoson
Hiába szállt le a nő, addig nem hagyták békén, amíg le nem térdelt előttük.
Belföld
2024. február 9. 9:52
Pálinkás József a pedofilbotrányról: Rémületes a miniszterelnök bejelentése
Az Orbán-kormány egykori minisztere úgy véli, még súlyosabb a kormány felelőssége, ha Novák Katalin és Varga Judit külső nyomásra cselekedett. Ezt szerinte teljesen nem zárhatjuk ki.
1:03
Videó2024. február 9. 9:29
Videón a gigászi társasházi tűz Moszkvában – 4000 négyzetméter lángol
Mintegy négyezer négyzetméteren lángol egy lakóház Moszkva északi részén, az oltásra helikoptereket is bevetettek – közölték péntekre virradóra a mentőszolgálatok. Az 1956-ban épült lakóház 400 lakóját evakuálták. Előzetes értesülések szerint áldozatok nincsenek.
Gazdaság
2024. február 9. 9:08
A KSH szerint 3,8 százalékra csökkent az infláció januárban
Az élelmiszerek ára 12 hónap alatt 3,6 százalékkal nőtt, a cukorért például 38,2 százalékkal kell többet fizetni.
Baleset-bűnügy
2024. február 9. 8:46
Valójában nem ejtette túszul tanárait egy budapesti arab diák
A Ripost korábban azt írta, hogy egy arab diák ejtett túszul tanárokat, a rendőrség szerint viszont csupán pár percig nem engedett ki egy pedagógust a tanári szobából.
Tudomány-Tech
2024. február 9. 8:34
Új, nagyon menő funkciót kap a Google Térkép
Utazás közben hatalmas segítség lesz.
Külföld
2024. február 9. 8:22
Vlagyimir Putyin Tucker Carlsonnak: A kárpátaljai magyarok „visszavágynak az anyaországhoz”
Orbán Viktor kedvenc újságírója mindenféle kritika nélkül kérdezett alá Vlagyimir Putyinnak
Belföld
2024. február 9. 8:12
Katarba utazik Novák Katalin, katonai tiszteletadás fogadja majd
Az államfő tavaly augusztusban fogadta Katar emírjét Budapesten, aki meghívta őt.
Külföld
2024. február 9. 8:01
Túszejtés egy svájci vonaton, a rendőrség agyonlőtte az elkövetőt
Négy órán keresztül tartott a rémálom, az utasok közül nem sérült meg senki. A túszejtővel WhatsAppon keresztül is kommunikáltak.
Bulvár
2024. február 9. 7:53
Kiderült, ki lesz Balázséknál a harmadik állandó műsorvezető Vadon Jani helyett
Péntek reggel 7 óra után Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri megtette a várva várt bejelentést.
Belföld
2024. február 9. 7:08
„Alkotmányt módosítani kevés” – csalódott Orbán Viktor lépése miatt a pedofil igazgató áldozata
Pop Mert Julián szerint az alkotmánymódosítás fontos lépés, de kevés. „A szavak ideje lejárt. Azonnali cselekvésre van szükség” – fogalmazott.
Belföld
2024. február 9. 6:55
Lackfi János nem szeretné tovább állni a „gyűlölet-vihart” – ő is kilép Novák Katalin tanácsadó testületéből
Lackfi János költő-író szerint aljas dolog, hogy a kegyelmi botrányt trollok, politikusok használják ki. Tisztázott néhány dolgot a testületről is, amelynek tagja volt.
Külföld
2024. február 9. 6:38
Az ügyész szerint Joe Bidennek rossz a szellemi állapota, nem javasol vádemelést az amerikai elnök ellen
Fájdalmasan lassú beszélgetések, akadozó gondolatmenet és rossz memória – így jellemezte Joe Bident egy jelentés. Az amerikai elnök szerint viszont nincs semmi gond a szellemi képességeivel.
5:10
Videó2024. február 9. 6:07
Így szabadult meg összesen 69 kilótól Szabó Zsófi, Tolvai Reni, Fluor Tomi és Király Linda
Tolvai Reni többször nekifutott már az életmódváltásnak, de igazán csak a koronavírus hozta leállásban lett elég ideje és motivációja ahhoz, hogy megszabaduljon 17 kiló feleslegtől – erről 2021-ben ezen a napon számolt be a Fókusz. A bezártság nem csak az énekesnőnek hozta meg a sikert: Fluor Tominak 10 kilótól sikerült megszabadulnia, Király Lindának pedig összesen 30 kilótól. Szabó Zsófit is a bezártság ébresztette rá, mennyire jó mozogni, egyre hosszabb futásaival összesen 12 kilóval lett könnyebb.
Európa
2024. február 9. 5:53
Orbán „megszelídítésével” Giorgia Meloni belépett a nagy európai vezetők közé
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Orbán Viktor meggyőzésével lépett be a legbefolyásosabb európai politikusok közé. Az olasz politikus mindezt kevesebb mint két év alatt vitte keresztül, és még az is lehet, hogy ő lesz a királycsináló az európai parlamenti választások után – kérdés, hogy Orbánnal vagy nélküle. Hogyan lett Meloni EU-ellenes ideológusból pragmatikus, EU-párti vezető, és milyen hatással van mindez a Fidesz sorsára?
Bulvár
2024. február 8. 21:28
Várkonyi Andrea milliós szettben ment el megnézni a vadászati kiállítást
Várkonyi Andrea szoknyája és blézere is egymillió forint feletti áron kapható.
Belföld
2024. február 8. 21:01
Már meg is jelent a Parlament oldalán Orbán alkotmánymódosító javaslata
Az Alaptörvény 13. módosítását tették közzé a parlament oldalán, amit Novák Katalin kegyelmi gyakorlata miatt kezdeményezett Orbán.
Bulvár
2024. február 8. 20:55
Kamilla: Károly a körülményekhez képest nagyon jól van
III. Károly állapotáról Kamilla királyné közölt új információt.
Belföld
2024. február 8. 20:42
NAIH: Nem jogsértőek a kormány a propaganda-hírlevelei
A NAIH vezetője szerint nem találtak adatvédelmi jogsértést a vakcinainfós hírlevélre feliratkozóknak küldött kormánypropaganda kapcsán.
2:57
Videó2024. február 8. 20:32
Sárkány ellen sárkányfű? – Nem akkor, nem ott és nem azokról készült képpel igyekezett Németh Szilárd bizonyítani, milyen rosszak az álhírek
2020-ban ezen a napon szemléltette Németh Szilárd a menekültek egyik kelebiai, békés tüntetését egy teljesen máshonnan vett erőszakos képpel. Nem elég, hogy a felvétel nem a tüntetésen készült, évekkel korábbi állapotokat mutat be Görögországban. És ha még ez sem lenne elég Németh Szilárd Facebook bejegyzésében éppen arról írt, milyen veszélyes, ha álhírekkel vezetik félre a menekülteket. Minderre Nacsa Lőrinc, a KDNP képviselője a Híradónak azt mondta: igaz, hogy a Németh Szilárd által közzétett képek nem akkor, nem ott és nem azokról készültek, mint amiről írt, de szerinte álhíreket a menekülteket segítő szervezetek terjesztenek. Azt mondta, a fake news nem ez, hanem a megphotosopolt képek.
Bulvár
2024. február 8. 20:07
Így köszöntötte Curtis és Kabát Peti az Újpest új edzőjét
Közös fotóval köszöntötte Kabát Peti és Curtis Mészöly Gézát Újpesten.
Sport
2024. február 8. 19:52
Ismét megkaptuk a németeket a Nemzetek Ligájában
A németek mellett Hollandiával és Bosznia-Hercegovinával került a magyar válogatott egy csoportba a Nemzetek Ligájában.
Külföld
2024. február 8. 19:50
Megbüdösödött a Mount Everest, büntetni fogják az odapiszkító mászókat
A mászóknak ezentúl magukkal kell vinniük az ürüléküket.
Belföld
2024. február 8. 19:20
Az Alkotmánybírósághoz fordult a FreeSZFE-maszkos nőt megkéselő férfi, elutasították a panaszát
Azzal védekezett a beadványban, hogy megsértették a véleménynyilvánítási jogát.
Életmód
2024. február 8. 19:13
Károly király daganatos betegségét időben felismerték, alattvalóinak azonban nincs ilyen szerencséjük
Alig egy évvel királlyá koronázása után III. Károlynál rákot diagnosztizáltak. Az Egyesült Királyságban a közbeszéd egyik fő témája, hogy az alattvalóknak gyakran hónapokat kell várniuk onkológiai vizsgálatokra.
Külföld
2024. február 8. 18:43
WC-papírt készítenek az exek szerelmes leveleiből Valentin-napra
„A legjobb módszer egy sz.r kapcsolat lezárására”.
Európa
2024. február 8. 18:31
Egyelőre nem tervez az EU szankciókat a Putyinnal interjúzó Tucker Carlson ellen
Akár még köszönetet is mondanának érte, ha az orosz elnök elismeri benne, hogy kudarcot vallott.
Belföld
2024. február 8. 18:13
Telefonon mérik, hogy le kell-e mondania Novák Katalinnak
Novák Katalin és Varga Judit felelősségére is rákérdeztek a bicskei pedofilügy résztvevőjének adott kegyelem ügyében.
Külföld
2024. február 8. 18:02
Megtörtént: kirúgta Zelenszkij a hadsereg főparancsnokát
Megtörtént, amiről hetek óta szóltak a találgatások, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy leváltotta Valerij Zaluzsnij tábornokot az ukrán hadsereg éléről.
52:32
Belföld2024. február 8. 17:27
„Nem kellett ez a púp a hátunkra” – megszólalt Sóskút polgármestere az akkumulátorbontóról
„Bármennyi gyár idejöhet, ha a kormány úgy dönt.” König Ferenc, Sóskút polgármestere szerint akárhogy tiltakoznak a helyi lakosok és az ellenzéki pártok, a kormány már eldöntötte, hogy lesz akkumulátorbontó, és kész. Még akkor is, ha a településnek nincs szüksége rá, mert az ipari park így is kellő adóbevételt termel, és munkahelyeket teremt. Hogyan tájékoztatták a polgármestert a beruházásról, és milyen retorziótól tartana, ha keresztbe feküdnének az akkumulátorbontónak?
Sport
2024. február 8. 17:24
Két nappal a tulajdonosváltás után elküldték az Újpest edzőjét
Menesztették az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Nebojsa Vignjevicet.
Belföld
2024. február 8. 17:13
Gundel Takács Gábor távozik Novák Katalin tanácsadó testületéből
Gundel Takács Gábor a Facebookon jelentette be, hogy nem kíván a továbbiakban Novák Katalin tanácsadó testületében dolgozni.
Belföld
2024. február 8. 17:02
Donáth Anna: Orbán kimondta, Novák egy pedofilsegítőnek adott kegyelmet
A Momentum és a DK szerint is kevés Orbán bejelentése, Novák Katalinnak le kellene mondania.
Európa
2024. február 8. 16:45
Büntethetővé tenné az EU a kéretlen péniszfotókat és az online zaklatást
Büntethető lehet az online zaklatás, a deepfake-ek és a privát fotók nyilvánosságra hozatala is.
2:26
Videó2024. február 8. 16:40
Cuki kutyakölykök árasztották el a focipályát
20. alkalommal rendezik meg a Puppy Bowlt, a Super Bowl kutyakölykökkel tarkított változatát.
Belföld
2024. február 8. 16:26
Nem tartóztatták le a hét évre ítélt Gyárfás Tamást
Sem házi őrizet elrendelését, sem nyomkövető használatát nem kérte a bíró, mert úgy találta, nem áll fenn Gyárfás Tamás szökésének veszélye.
Bulvár
2024. február 8. 16:24
Taylor Swift eladta az egyik magángépét, miközben kitört a botrány
Maradt még így is egy magánrepülőgépe Taylor Swiftnek.
Belföld
2024. február 8. 16:20
Nyáry Krisztián: Vesszőhiba miatt érvénytelen a Lírára kiszabott 12 millió forintos büntetés
Jogerősen megnyerte a Líra Kiskereskedelmi Kft. azt a pert, amit a könyvkereskedő cég a Fővárosi Kormányhivatal ellen indított a 12 millió forintos büntetés ügyében.
2:58
Belföld2024. február 8. 16:10
Alkotmányt módosítana Orbán a bicskei pedofilügy miatt
Az alkotmánymódosítással azt akarják elérni, hogy lehetetlen legyen kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén kegyelmet gyakorolni.
Bulvár
2024. február 8. 15:40
Kiderült, hogy van-e harag Kabát Peti és Rácz Jenő között
Nem találkozott a sztárboxos összecsapás óta Kabát Peti és Rácz Jenő.
0:36
Kultúra2024. február 8. 15:23
Tom Holland ezúttal nem Pókemberként, hanem Rómeóként hódítja meg a szíveket
Tom Holland bejelentette, hogy 2024-ben visszatér a színházba, egészen pontosan a West End színpadára a Rómeó és Júlia új produkciójában. A színész a főszereplő Rómeót alakítja a Jamie Lloyd által rendezett darabban. Hollandnak ez az első nagy színházi szerepe, mióta gyerekként debütált Billy Elliotként a londoni Victoria Palace Theatre-ben. A Rómeó és Júlia májustól 12 héten keresztül lesz látható a londoni Duke of York színházban. Holland mellett egyébként olyan nagy hollywoodi sztárok játszanak színházban, mint Emma Stone, Emma Thompson, Cate Blanchett vagy Meryl Streep.
Belföld
2024. február 8. 15:21
Pert nyert a Líra, jogszerűtlenül büntették meg őket a melegellenes törvényre hivatkozva
Nyáry Krisztián a Facebookon jelentette be, hogy a Líra pert nyert a kormányhivatal ellen a 12 milliós bírság ügyében.
Külföld
2024. február 8. 15:16
A férfiakat szexszel ösztönzik, a gyengéket nyilvánosan megszégyenítik Kína észak-koreai vezetésű gyáraiban
Fellázadtak Kínában dolgozó észak-koreai munkások, miután kiderült, hogy fizetésük egy háborús alapba került. Beszámolók szerint a munkásokat elzárva, rossz körülmények között, rabszolgaként zsákmányolják ki. A rezsimnek pedig már olyan anyagi gondjai vannak, hogy saját munkásait is meglopja.
Bulvár
2024. február 8. 15:05
Titokban megnősült az Agymenők sztárja és már egy kislányuk is született
Akkor derült ki, hogy Johnny Galecki megnősült, amikor az otthonát mutatta meg egy magazin újságírójának.
Belföld
2024. február 8. 14:28
A népegészségügyi központ szerint csak a betegszállítók hibáztak, amikor otthagyták Curtis édesanyját a lakása előtt
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint se a kórház, se az Országos Mentőszolgálat nem hibázott. Ellenben a betegszállítók igen.
1:20
Videó2024. február 8. 14:04
Hercegnőnek öltözve buliztak a rácsok mögött a rabok Németországban
Rózsaszín hercegnőnek öltözve és más színes jelmezekben ünnepeltek a kölni Ossendorf börtön női fogvatartottjai a farsang alkalmából. Köln karneválszervező bizottságának elnöke elmondta, milyen fontosnak tartja, hogy a börtönben is lehetőséget kapjanak az emberek, hogy pár órán át önfeledten szórakozhassanak.



