SPORT

4:32
Fókusz
2024. június 26. 20:36

Erdei Zsolt a Hell Boxing Kingsről: Az ökölvívás végre régi fényében tündökölhet

Százezer dollár, vagyis harminchétmillió forint motiválja a versenyzőket a Hell Boxing Kings selejtezőjén. Kiütésekből már az első mérkőzéseken sem volt hiány. Erdei Zsolt szerint az ökölvívás végre régi fényében tündökölhet. Gelencsér Timi most még csak szurkolóként figyelte az eseményeket, de az őszi bokszgálán ő lesz a műsorvezető Árpa Attilával közösen, és a versenyzőkkel is sokszor fognak interjúzni. Hogy hogyan készül a megmérettetésre, kiderül a fenti riportból.
5:54
Fókusz
2024. június 26. 20:09

Decsi András: Sokként ért, hogy más fegyvernemek képviselői leszavazták az elképzelésemet

Szakmai vagy családi szempontok miatt mondhatott le a férfi kardozók vezetőedzője, Decsi András? És vajon befolyásolja a vívók teljesítményét az edzőváltás néhány héttel az olimpia előtt? Rabb Krisztán most vesz részt először az ötkarikás játékokon. Hogy hogyan készül élete legnagyobb megmérettetésére, az kiderül a fenti riportból. 
Sport
2024. június 26. 13:51

Benne volt a levegőben, hogy Marco Rossi lemond, ha pont és győzelem nélkül esik ki a válogatott – állítja a fia

Nehezen indult a magyar válogatott számára az Európa-bajnokság, hiszen a Svájctól, majd Németországtól elszenvedett vereség után nulla ponttal állt a csapat. Az utolsó csoportmeccsen sikerült három pontot gyűjteni, aminek köszönhetően akár a továbbjutás is összejöhet, de a rossz start nemcsak a játékosokat, hanem a szövetségi kapitányt is megviselte, amiről Marco Rossi fia, Simone is beszélt.
7:21
Reggeli
2024. június 26. 10:35

Élőben követhetik a kedvenc hajóikat a Kékszalag rajongói

Már 328 új hajót regisztráltak az idei Kékszalag versenyre, 2800 és 3000 között lehet majd a versenyzők száma – mondta Holczhauser András, az MVSZ főtitkára és a szervezőbizottság elnöke. A balatoni vitorlázó versenynek már 90 éves története van. Az 56. Kékszalagon minden hajót követhetnek majd az érdeklődők, olyan nyomkövetőrendszerrel szerelik fel a hajókat, amivel 48 órán keresztül nézhetik majd kedvenceiket. A közvetítés a Kékszalag live-on lesz, minden információt megtalálnak a Kékszalag honlapján. Az 56. Kékszalag július 18-án, 9 órakor rajtol el Balatonfüredről.
11:06
Reggeli
2024. június 26. 10:18

Edzői életjáradék: ha Milák Kristóf győz, Virth Balázs helyett erőnléti edzőjét nevezheti meg jogosultnak

Futótűzként terjedtek a pletykák a belgárdi úszó-világbajnokság Vb alatt, hogy Shane Tusup perelne az olimpiai járadékért. Ch. Gáll András, az Index főmunkatársa hétfőn ért haza Belgrádból, azt mondta, elképzelhető, hogy Hosszú Katinka volt edzőjének jár a 2 milliós havi életjáradék. Hosszú Katinka korábban nagyapját, Bakos Lászlót nevezte meg jogosult edzőként, aki a járadékot haláláig kapta, de másfél éve senkinek nem jár. Gáll a sportállamtitkárságot kérdezte Tusupról, ők azt írták, Shane részéről nem érkezett hozzájuk beadvány. A Magyar Olimpiai Bizottságot viszont megkereste Tusup. Gáll András Milák Kristófról is hozott híreket.
4:02
Fókusz
2024. június 25. 21:03

Varga Barnabás agya hirtelen elmozdult, és nekicsapódott a csontos falnak

Kézfogós kórházi fotóval tudatta hétfő este Varga Barnabás szerelme, hogy focista párját megműtötték a sérülése után. Vasárnap este óta két dolog tartja lázban az országot: vajon a pontszámítások alapján továbbjutunk-e, és hogy hogy van Varga Barnabás. Dr. Zacher Gáborral és Kocsis Andrással, a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájának igazgatóhelyettesével igyekszünk megválaszolni az utóbbi kérdést.
6:07
Fókusz
2024. június 25. 20:44

Így írt sporttörténelmet Hámori Luca – Párizsban szurkolhatunk majd neki

A női ökölvívás 2012 óta szerepel az olimpián, de eddig még nem volt magyar versenyző a világ legfontosabb sporteseményén. Hámori Luca, kőszegi származású bokszoló most sporttörténelmet írt, és ott lehet Párizsban. A női ökölvívás megítélése sokat változott az elmúlt években, a kétezres évek elején az Oscar-díjas film, a Millió dolláros bébi széles körben ismertté tette a szakágat. Itthon Csábi Bettina és Miló Viktória profi győzelmei tették népszerűvé a profi női ökölvívást.
1:37
Híradó
2024. június 25. 20:29

Amikor nincs Európa-bajnokság, lagzikban, egyházi rendezvényeken játszik az Eb szaxisa

A németországi Európa-bajnokságon nemcsak a focicsapatok, hanem a szurkolótáborok is új sztárokat nevelnek ki. A hazai drukkerek első számú közönségkedvence minden meccsen szaxofonjátékával izzítja a hangulatot. Sikeréhez jelentősen hozzájárul, hogy képzett zenészként bármelyik közismert slágert kívülről fújja, és egy pillanat alatt táncra perdíti a tömeget.
6:40
Fókusz
2024. június 25. 20:00

Megszólalt Csoboth Kevin gólja után az édesapja: Amikor a kapufát eltalálta, nagyon mérges voltam

„Most nincs kritizálás, most boldogság van” – mondta a Fókusznak Csoboth Róbert, aki saját bevallása szerint szigorú apa. Fia, Kevin egyből berobbant a köztudatba, amikor a drámai véghajrában győztes gólt rúgott a skótok ellen a foci-Eb-n. A fiatal gólkirály édesapjával Siklóson, a család birtokán találkozunk. Büszkén vezetett körbe minket a mediterrán stílusú villában, de amire még ennél is büszkébb, az a fia. Két napja csak a győztes gól jár a fejében.
2:08
Híradó
2024. június 25. 18:44

Megszólalt Varga Barnabás sérüléséről a traumatológus: ekkor térhet vissza a pályára

A körülményekhez képest jól van Varga Barnabás. A válogatott csatárt hétfőn megműtötték, szerdán már ki is engedik a kórházból a tervek szerint. A játékos vasárnap este szenvedett többszörös arccsonttörést, amikor letarolta a skótok kapusa. Rövid időre az eszméletét is elvesztette. Kedden már látogatókat is fogadott a stuttgarti kórházban, mások mellett Marco Rossi szövetségi kapitány is bement hozzá. Az RTL Híradó által megkérdezett traumatológus szakember azt mondja: a csatár jó eséllyel teljesen meggyógyul, de legalább másfél hónapos kihagyás vár rá.
Sport
2024. június 25. 12:55

Szoboszlai Zsolt: Nem reális a nyolc vagy a négy közé jutásról beszélni

Szoboszlai Zsolt számára nemcsak azért különleges ez az időszak, mert láthatja a fiát a magyar válogatott csapatkapitányaként játszani az Európa-bajnokságon, hanem azért is, mert két korábbi tanítványa, Csoboth Kevin és Bolla Bendegúz is ott van a keretben. Az utánpótlásban tevékenykedő szakember a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a magyar csapat eddigi teljesítményéről, lehetséges jövőjéről és arról, hogy a fia könnyebben elérzékenyül, mint ő.
4:05
Fókusz
2024. június 24. 20:05

Budapesten rendezték az utolsó nagy kvalifikációs eseményt a párizsi olimpiára: megnéztük a breaktáncosokat és falmászókat

Breaktáncosok, gördeszkások, bringások és falmászók lepték el Budapestet. Nálunk rendezték az utolsó nagy kvalifikációs eseményt a párizsi ötkarikás játékokra és magyar sportolókért is szurkolhattunk. Az utcai táncművészet idén debütál a világversenyen és most Budapesten párbajoztak a parkett legjobbjai. Szarvák Csenge néhány éve még nem gondolta, hogy breaktáncosként valaha esélye lesz kijutni egy olimpiára. Most ő is és a falmászó Tusnády Nimród is nyilatkoztak a Fókusznak.