LÁZÁR JÁNOS

2:25
HíradóLázár János szerint jót tehet a dugódíj, Karácsony Gergely szerint még hiányoznak a feltételei a bevezetésnek
2023. november 12. 17:14

Lázár János szerint jót tehet a dugódíj, Karácsony Gergely szerint még hiányoznak a feltételei a bevezetésnek

Javítana a főváros helyzetén a dugódíj bevezetése Lázár János szerint. A főpolgármester az RTL Híradónak erre úgy reagált, akkor lehet szó a dugódíjról, ha ennek meglesznek a feltételei. Az egyik közlekedési egyesület vezetője úgy látja, először egy olyan közlekedési koncepcióra lenne szükség, amit a kormány és a főváros közösen dolgoznak ki.
1:58
HíradóLázár János rendet csinálni érkezett a Magyar Tenisz Szövetség élére, most milliókat fizethetnek a volt főtitkárnak
2023. november 10. 18:59

Lázár János rendet csinálni érkezett a Magyar Tenisz Szövetség élére, most milliókat fizethetnek a volt főtitkárnak

A Lázár János vezette Magyar Tenisz Szövetség 250 millió forintot követelt volt főtitkárától, mégis nekik kell 16 milliót fizetniük. A szövetség azért fogta perbe volt főtitkárát, mert állításuk szerint egy személyben döntött egy nemzetközi verseny lefújásáról, ezzel 250 milliós kárt okozva. Csakhogy a perben elhangzott tanúvallomások szerint Szűcs Lajos fideszes képviselő, a szövetség korábbi elnöke is jóváhagyta a döntést, arra hivatkozva, hogy ezt a kormányban is támogatták.
BelföldLázárék negyedmilliárdos kártérítésre perelték a teniszszövetség volt főtitkárát, de végül ő kaphat 16 milliót
2023. november 10. 6:08

Lázárék negyedmilliárdos kártérítésre perelték a teniszszövetség volt főtitkárát, de végül ő kaphat 16 milliót

A Lázár János vezette Magyar Tenisz Szövetség elsőfokon elveszítette azt a több mint 250 millió forintos kártérítési pert, amelyet az előző főtitkár, Richter Attila ellen indított. Az rtl.hu információi szerint a Kecskeméti Törvényszék részítélete alapján a szövetségnek még fizetnie is kellene 16 havi munkabérnek megfelelő összeget, azaz csaknem 16 millió forintot Richternek. A döntés nem jogerős, mert a szövetség fellebbezett, az elsőfokú ítélet azonban így is figyelemreméltó: ennek alapján ugyanis hiába állították a volt főtitkárról, hogy kárt okozott, amikor aláírt egy torna rendezéséről szóló szerződést, a bíróság szerint nem járt el gondatlanul, a döntéseket pedig valójában nem is ő hozta.
2:16
HíradóLázár János bejelentette: A kormány jövőre belekezd a legfontosabb vasúti hálózatok újjáépítésébe
2023. november 7. 18:54

Lázár János bejelentette: A kormány jövőre belekezd a legfontosabb vasúti hálózatok újjáépítésébe

Lázár János megígérte, hogy a kormány jövőre belekezd a legfontosabb vasúti hálózatok újjáépítésébe, illetve a járműpark megújításába. Hozzátette: még a legsürgetőbb munkák elvégzéséhez is évekre lesz szükség. A miniszter azt is megígérte, hogy a teljes budapesti HÉV-hálózatot is felújítják a következő években.
1:26
HíradóLázár János az RTL Híradónak: Vonattal a nyáron utaztam legutóbb
2023. november 7. 17:09

Lázár János az RTL Híradónak: Vonattal a nyáron utaztam legutóbb

A kormány jövőre belekezd a legfontosabb vasúti hálózatok újjáépítésébe, illetve a járműpark felújítását is megindítja – ezt Lázár János építési és közlekedési miniszter mondta az RTL Híradónak. Hozzátette: még a legsürgetőbb újjáépítések elvégzéséhez is évekre lesz szükség. A fenti videóban a miniszter azt is megígérte, hogy a teljes budapesti HÉV-hálózatot is felújítják a következő években. 
BelföldEzt sem állíttatta le Lázár János: 205 milliós parkolót kap a ménesbirtok
2023. november 2. 6:21

Ezt sem állíttatta le Lázár János: 205 milliós parkolót kap a ménesbirtok

Bár a főváros esetében szigorúan járt el Lázár János, a ménesbirtok esetében mehet tovább a fejlesztés, ezúttal parkolókkal. Hogy miért szükségesek, most hogyan oldják meg a parkolást, arról a tízmilliárdnyi közpénzzel kisegített szervezet mélyen hallgat. Nagy forgalomra számíthatnak, 96 új várakozóhelyet építtetnek egy olyan vállalkozással, ami eddig is milliárdos tételben dolgozott a ménesbirtoknak.
2:26
VideóA felvidéki magyarok hat éve nem kértek Horthyból, akit manapság Orbán és Lázár is méltat
2023. október 31. 12:25

A felvidéki magyarok hat éve nem kértek Horthyból, akit manapság Orbán és Lázár is méltat

Hat évvel ezelőtt hangosan tiltakoztak a helyiek a szlovákiai Nemeshódoson, amikor a Magyarországról érkezett vendégek szerettek volna Horthy szobrot avatni a helyi református templom udvarán. A síppal, dobbal, füttyel tiltakozó helyiek és a szoborpártiak között parázs vita alakult ki. A vendégek azzal vágtak vissza, hogy a felvidékiek nem is magyarok, csak magyarul beszélnek. Bár Gulyás Gergely akkor azt mondta, a kormány nem támogatja a szoboravatást azokról, akik 1944. március 19. és 1990. május 2-i közötti időszakban viseltek magasrangú állami hivatalt, Orbán Viktor az eset előtt néhány hónappal még kivételes államférfiúnak nevezte Horthy Miklóst. Idén szeptemberben pedig Lázár János méltatta Horthyt szinte ugyanazokkal a szavakkal. „Kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katonaként” jellemezte az egykori kormányzót.
2:22
HíradóA Közlekedő Tömeg szerint Lázár János törvényt sértett a vasúti mellékvonalakkal
2023. október 12. 19:17

A Közlekedő Tömeg szerint Lázár János törvényt sértett a vasúti mellékvonalakkal

Áthághatta a jogszabályt a közlekedési miniszter, amikor elrendelte tíz vasúti mellékvonalon a személyszállítás szüneteltetését augusztus elejétől – ezt állítja a Közlekedő Tömeg Egyesület. A MÁV-Start elismerte, hogy nem készült hatástanulmány, de szerintük erre nem volt szükség, mert a szárnyvonalakat nem zárták be, csak a személyszállítás szünetel azokon. A minisztérium szerint betartották a törvényt.
12:19
Házon kívül„41 perc késéssel sikerült elindulni, de jelentem: a klíma működik” – videón az RTL Híradó riporterének nyári kálváriája a MÁV vonatain
2023. október 11. 6:19

„41 perc késéssel sikerült elindulni, de jelentem: a klíma működik” – videón az RTL Híradó riporterének nyári kálváriája a MÁV vonatain

Tárkányi Zsolt, az RTL Híradó riportere nyolc éve ingázik hétről hétre Budapest és Debrecen között. Legtöbbször családdal, kisgyerekkel, ami a vonatok meghibásodása, késése esetén fokozott kellemetlenséget tud okozni. A Házon kívülnek videónaplót készített az augusztus és szeptember közötti utazásairól. Ahogy ő fogalmazott, minden útja szinte mindig egy „élmény”. Egy alkalommal például harmadfokú hőségriadóban vonatozott klíma nélküli InterCity-kocsiban. 
2:10
HíradóKét volt közlekedési államtitkár is bírálta Lázár János minisztériumának vasúti politikáját
2023. szeptember 9. 19:23

Két volt közlekedési államtitkár is bírálta Lázár János minisztériumának vasúti politikáját

Fónagy János Kötcsén újságíróknak azt mondta: jó szakembereknek tartja az elbocsátott MÁV-vezetőket, Vitézy Dávid pedig a G7-nek adott interjúban fogalmazott úgy, hogy a legjobb vasútfejlesztési szakemberek 90 százaléka távozott az állami szférából az elmúlt egy évben. A Közlekedési Minisztérium úgy reagált: Vitézy Dávid nem mond igazat.
2:45
Híradó„Horthy Miklósban egy kivételes államférfit tisztelhetünk” – többen aggodalmukat fejezték ki Lázár János szavai miatt
2023. szeptember 6. 19:30

„Horthy Miklósban egy kivételes államférfit tisztelhetünk” – többen aggodalmukat fejezték ki Lázár János szavai miatt

Lázár János miniszter szerint főhajtás jár Horthy Miklósnak, mert kivételes államférfi, katona és hazafi volt. A Fidesz politikusa erről még vasárnap beszélt Kenderesen. A magyarországi zsidó hitközségek aggodalmukat fejezték ki, szerintük Horthyt felelősség terheli a magyarság több mint hat százalékának elpusztításáért, és aki ezt elhallgatja, az semmibe veszi az áldozatok emlékét. 
1:05
VideóLázár János már három évvel ezelőtt elbüszkélkedett a mezőhegyesi tehenek vízágyával
2023. augusztus 24. 15:55

Lázár János már három évvel ezelőtt elbüszkélkedett a mezőhegyesi tehenek vízágyával

Vízágy, fejőrobotok és GPS-nyomkövetés – 2,7 milliárd forintból épült új csarnok az (akkor még) állami mezőhegyesi ménesgazdaságban. A számítógép vezérelt csarnokban az állatok maguk választhatják meg a fejés idejét – büszkélkedett el a fejlesztéssel Lázár János, aki arról is beszélt, hogy a fejlesztésekkel a fiataloknak vonzóbbá válhat majd a vidéki életet.
2:27
Híradó„Akkor menjen vonattal, ha ráér” – Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV
2023. augusztus 3. 18:49

„Akkor menjen vonattal, ha ráér” – Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV

Már hatezer milliárd forintos vasútfejlesztési programról beszél Lázár János építési és közlekedési miniszter, bár három hete azt mondta, hogy egyelőre az 1200 milliárdos járműbeszerzési koncepciónak sincs meg a forrása. Közben Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV – erről a G7 írt. A 24.hu-nak pedig elismerte az állami cég, hogy a járművek átlagéletkora rendkívül magas, a vonatok többségében pedig nincs klíma.