Gazdaság

Fónagy János szerint jó szakemberek, akiket leváltottak, illetve nyugdíjaztak a MÁV-nál

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 9. 16:50

Lázár János igénye szerinte érthető, még akkor is, ha annak a megfogalmazása kissé „sprőd volt”.

Valóban olyan könnyű 30 milliárd forintot megtalálni a MÁV költségvetésében?

– tette fel a kérdést az RTL Híradó riportere Fónagy Jánosnak, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárának Kötcsén, azután, hogy napok óta hullanak a fejek a MÁV-nál. 

Mint ismert, Lázár János építési és közlekedési miniszter felmentette a vasúttársaság gazdasági vezérigazgató-helyettesét, a pályaműködtetésért felelős vezérhelyettes pedig nyugdíjba megy. Vitézy Dávid erről azt mondta: a tíz legjobb magyar vasúti szakemberből kilenc már távozott, mióta Lázár irányít.

Fónagy Kötcsén a Híradónak azt mondta: nem könnyű megtalálni a fentebb említett összeget, de meg kell találni. 

Úgy fogalmazott: „A miniszteri igény megfogalmazása, még hogyha az elég sprőd is volt, teljesen érthető, és egyébként a szakma előtt korábban is ismert volt. Meg kell találni rá a fedezetet, nem szükségszerűen a MÁV költségvetésében. 

A miniszter úrnak az az állítása, hogy egy 900 milliárdos cégnél lehet 30 milliárdot találni, igaz lehet, csak a MÁV-nak is megvannak a gazdálkodási szabályai, van egy elfogadott üzleti terve, költségvetése stb. Ennek a módosítása szigorú procedúra

– mondta Fónagy, aki maga is beszélt arról, hogy az elmúlt napokban többször, több helyen felmerült a téma.

A Híradó arról is megkérdezte az államtitkárt, egyetért-e azzal, hogy leváltották a MÁV-vezetőket, de Fónagy rögtön leszögezte, hogy egyikük, a pályaműködtetésért felelős vezérhelyettes nyugdíjba megy. Majd így folytatta:

Én mind a kettőt becsülöm szakmailag, a gazdasági vezérigazgató-helyettest is… Egy életpálya bizonyítja, hogy jó szakemberek voltak. Virág István az elmúlt évtizedek egyik legjobb pályása. De nyugdíjas lett. Kétségtelen, hogy a miniszter az sürgős intézkedést vár, érthető. Egyébként úgy tudom, hogy a MÁV többi vezetőjével szemben töretlen a bizalom.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

#Gazdaság#fónagy jános#lázár jános#máv#vasút#kirúgás#virág istván#Kötcse#kötcsei piknik#vasútvonal

Címlapról ajánljuk