MÁV

 Kisiklott a Békés InterCity Gyománál, többen megsérültek

Kisiklott a Békés InterCity Gyománál, többen megsérültek

7:57
ReggeliTúlcsordult vécék és káosz a MÁV-nál – szakértő szerint a vezetés felelős a kritikus állapotért
2025. november 28. 13:28

Túlcsordult vécék és káosz a MÁV-nál – szakértő szerint a vezetés felelős a kritikus állapotért

Túlcsordult vécék, padlóra szivárgó szennyvíz és kényszer „pisi szünetek” – az elmúlt fél évben egymást érték a MÁV járatain a higiéniai botrányok. A fennakadások már a menetrendet is többször felborították, a késéseket pedig olykor még egy ittas forgalmista is tetézte. Szalma Botond közlekedésmérnök szerint mindez nem véletlen: szerinte a magyar vasút kritikus állapotáért elsősorban a vezetés felelős, és a helyzet Lázár János szakmai hozzá nem értését tükrözi. Úgy látja, a MÁV hosszú évek óta nem gondolkodik előre, a vagonjavítás megszűnt, és már Szlovákiába kell küldeni azt is, amit itthon is lehetne javítani. Botond szerint a működésképtelenséget nem lehet a vasutasokra kenni – ez vezetői döntések következménye.
6:46
ReggeliLázár kapta a kritikát a balatoni vonatstop után: „Menjen vissza úttörő vasutasnak”
2025. június 11. 12:03

Lázár kapta a kritikát a balatoni vonatstop után: „Menjen vissza úttörő vasutasnak”

Totális közlekedési káoszba fulladt a pünkösdi hosszú hétvége a Balatonnál: műszaki hibák és informatikai zavarok miatt leállt a vasúti közlekedés, ami több tízezer utast érintett. A MÁV vasárnap elnézést kért, és 300 buszt állított forgalomba, de ez sem tudta enyhíteni a feszültséget. A helyzet újabb kérdéseket vet fel a vasúttársaság válságkezelésével és felkészültségével kapcsolatban. Szalma Botond, a Mahart volt vezérigazgatója élesen bírálta a közlekedési tárcát: „Lázár Jánosnak vissza kellene mennie úttörő vasutasnak, és valami közlekedési szakembernek kellene a székében ülni” – fogalmazott. Szerinte nem a Siemens a hibás, ahogy a miniszter állította, hanem a karbantartás és a szakértelem hiánya vezetett az összeomláshoz.
2:36
HíradóRákosrendező: ki takarítson?
2025. február 4. 12:31

Rákosrendező: ki takarítson?

50 konténernyi szemetet szállíttatott el Rákosrendezőről a zuglói önkormányzat, a számlát pedig elküldik a MÁV-nak - mondta a kerület polgármestere az RTL Híradónak. Közben Lázár János miniszter a fővárostól várja, hogy elvitesse az állami területen összegyűlt 330 ezer köbméternyi hulladékot, pedig két éve még épp őt bízta meg ezzel a miniszterelnök. A kormány most sem árulta el, hogy a Mini-Dubaj építésére szerződött arab beruházó kifizette-e a vételár első részletét.
9:41
Házon kívülOrszágjárás a MÁV mosdóinál: kritikán aluli állapotokat talált a Házon kívül riportere
2025. január 21. 14:46

Országjárás a MÁV mosdóinál: kritikán aluli állapotokat talált a Házon kívül riportere

Ha késik a vonat, visszafizetik a jegy árának egy részét – az utasok közül többen kétkedve fogadják Lázár János miniszternek ezt az ígéretét. Mert ki téríti meg azt, ha a MÁV miatt késnek a munkából, vagy az ingyen utazó nyugdíjasnak, ha emiatt lemarad egy orvosi vizsgálatról és csak hónapok múlva mehet újra. Molnár Fruzsina vonatra ült, és megnézte több vasútállomás mosdóját is, amelyeknek a felújítását ugyancsak megígérte a miniszter.
2:29
HíradóA hó fennakadásokat okozott a MÁV-nál - ezt mondta a miniszter
2025. január 16. 10:26

A hó fennakadásokat okozott a MÁV-nál - ezt mondta a miniszter

Lázár János miniszter szerint néhány milliméter hó nem okozhat komoly gondot a vasúti közlekedésben, ennek ellenére azért voltak fennakadások a MÁV-nál. A Győr-Veszprém vonalon 40-60 perces késések is előfordultak, Kelenföldnél pedig váltóhiba okozott zavart. Kedden még nem havazott, de Tatabányára gyalog érkeztek meg egy reggeli vonat utasai: a sínek között sétáltak be az állomásra. Lázár János emiatt elnézést kért, és azt mondta „vállalják a felelősséget”.
1:54
HíradóJövőre már el is indulhatnak a vasútfejlesztési munkálatok
2024. december 17. 21:58

Jövőre már el is indulhatnak a vasútfejlesztési munkálatok

Jövőre már el is indulhatnak azok a vasútfejlesztési munkálatok, amelyeket még szeptemberben jelentett be Lázár János. Az RTL Híradó kérdésére az Európai Beruházási Bank elismerte: jóváhagyási szakaszban van az a 400 milliárd forintos hitel, amely a fejlesztéseket részben fedezné. Megkeresésünkre a tárca elárulta, hogy konkrétan mely szakaszokat érint a fejlesztés. Ilyen például a Szolnok és a budapesti Nyugati Pályaudvar közötti pálya.