MÁV

BelföldKalandparkban felrúgott kisfiú, klímakáosz a kórházakban és merénylet Trump ellen
2024. július 20. 18:27

Kalandparkban felrúgott kisfiú, klímakáosz a kórházakban és merénylet Trump ellen

Olyan sűrű volt az elmúlt hét, hogy majdnem elfelejtettük: nyári uborkaszezon van, de az időjárás azért tett róla, hogy tudjuk, milyen évszakban járunk. A hőség a kórházakban is gondot okoz: 32 Celsius-fokos steril boxokban voltak a beteg gyerekek a Szent László Kórházban, a Debreceni Gyermekklinika kórtermébe pedig a szülők saját ventilátorokat vittek. Beszámoltunk annak a nőnek az esetéről, aki szavai szerint egy sötét és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát a Semmelweis Egyetem női klinikáján. Követtük a szolnoki kalandparkban egy karateedző által felrúgott kisfiú ügyét, megszólaltak a férfi korábbi tanítványai és a gyerek anyja is. Meglőtték Donald Trumpot, a volt amerikai elnök élete centiken múlhatott. Ezek a hét videói.
2:33
HíradóCsaknem minden harmadik vonat késett a hőségriadó miatt, miközben a Volán forgalma nőtt
2024. július 18. 17:37

Csaknem minden harmadik vonat késett a hőségriadó miatt, miközben a Volán forgalma nőtt

Több mint tízezer vonat késett, 500 pedig el sem indult a hőségriadó első 10 napjában – ezt a MÁV árulta el az rtl.hu kérdésére. A szakszervezet szerint a karbantartásokon spórolnak az állami vasúttársaságnál. A MÁV napok óta arra figyelmezteti a forróságra érzékenyeket, hogy halasszák el utazásukat vagy üljenek a légkondicionáltabb buszokra. A Volán egyes jártainak forgalma 30%-kal emelkedett.
BelföldA hőhullám mérlege: 10 ezer vonat késett, 500-nál több el sem indult
2024. július 18. 6:03

A hőhullám mérlege: 10 ezer vonat késett, 500-nál több el sem indult

Odacsapott a hőség a MÁV-nak, ráadásul az utasok sem hallgattak a vasúttársaságra, a hőségriadóban is vonatoztak. Az rtl.hu kérésére megküldött adatokból ugyanis kiderült, hogy nem volt utasszám-csökkenés. Pedig 10 nap alatt, tízezernél is több járat késett, csaknem 500 pedig el sem indult. Közben a Volánbusz egyes járataink volt, hogy 30 százalékkal is többen utaztak. 
5:27
ReggeliAz a megoldás, hogy „nem kell ellopni belőle 30 százalékot” – szakértő a kánikulai MÁV-káoszról
2024. július 17. 9:51

Az a megoldás, hogy „nem kell ellopni belőle 30 százalékot” – szakértő a kánikulai MÁV-káoszról

„Nem kell kilopni a pénzt, és vissza kell engedni a szakmát a vonatközlekedésbe, ennyi a megoldás a káoszra” – mondta Szalma Botond közlekedési mérnök a Reggeliben. Gyökeres, rendszerszintű változásra lenne szükség ahhoz, hogy javulás történjen – mondta a szakértő, aki szerint nyomós oka van annak, hogy „pont annyi idő alatt jutunk Vácra Budapestről, mint amikor megnyitották a vonalat, és gőzös ment”.
6:05
FókuszHideg vizes borogatás, legyező, jégakku, mobil ventilátor – a magyar utasok mindent megtesznek, hogy ne főjenek meg a vonatokon
2024. július 15. 20:43

Hideg vizes borogatás, legyező, jégakku, mobil ventilátor – a magyar utasok mindent megtesznek, hogy ne főjenek meg a vonatokon

Ne utazzon vonaton, ha nem muszáj, inkább szálljon buszra! Van abban valami bizarr és szomorú, hogy éppen a MÁV kéri ezt utasaitól. Az elavult 40-50 éves vasúti járműkben nincs klíma, a kánikulában több helyen felpúposodtak a sínek és volt, ahol a felsővezeték is leszakadt. Utasokat kérdeztünk MÁV-élményeikről, és arról, hogyan védekeznek a hőség ellen a vonatokon.
2:36
HíradóFigyelmeztet a MÁV: idén kiugróan sok a baleset a vasúti átjárókban
2024. július 8. 18:31

Figyelmeztet a MÁV: idén kiugróan sok a baleset a vasúti átjárókban

Fekete hét a vasúti átjárókban: csak június végén 7 nap alatt 5 baleset történt. Egyébként is egyre több a hasonló tragédia: az első félévben harminc százalékkal több ilyen baleset történt, mint egy évvel korábban. A legsúlyosabb a Borsod megyei Mérán volt, ahol hárman meghaltak, amikor autójuk vonattal ütközött. A MÁV folytatja figyelemfelhívó kampányát, hogy a szünidőben is meg tudják előzni a hasonló tragédiákat.
GazdaságMini-Dubaj Budapesten: újabb milliárdok mennek Rákosrendező kipucolására
2024. július 5. 6:02

Mini-Dubaj Budapesten: újabb milliárdok mennek Rákosrendező kipucolására

248 ezer köbméternyi szennyeződött „földtani közeg” lehet a pályaudvar területén, ennek kezelése hatalmas összeget emészt fel. A 130 hektáros területet a kormány versenyeztetés nélkül egy, az Egyesült Arab Emirátusok által kijelölt befektetőnek értékesíti. A kormány emellett komoly infrastrukturális vállalásokat is tett, erre az eddig ismert 14 milliárdon túl további milliárdok mennek el egy készülő keretszerződés alapján.
2:33
HíradóKiakadtak a MÁV dolgozói Lázár János döntésén, van, akinek napi három óra ingázást jelent a home office eltörlése
2024. július 1. 19:05

Kiakadtak a MÁV dolgozói Lázár János döntésén, van, akinek napi három óra ingázást jelent a home office eltörlése

Van, aki napi 3 óra ingázást akart elkerülni, más a 8 hónapos gyereke mellett home office-ban akart dolgozni: csalódottak a MÁV Csoport dolgozói, hogy az állami vállalat egyik napról a másikra megszüntette az otthoni munkavégzés lehetőségét. 3-4 ezer dolgozó lehet érintett a Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint. Meleg János úgy látja: a döntés miatt több százan felmondhatnak, ami súlyosbíthatja az amúgy is jelentős munkaerőhiányt.
1:39
HíradóMindegyikre emlékszem, hogy milyen idő volt, hány óra volt, mennyivel mentem – baleseteiről mesélt a mozdonyvezető
2024. június 6. 18:48

Mindegyikre emlékszem, hogy milyen idő volt, hány óra volt, mennyivel mentem – baleseteiről mesélt a mozdonyvezető

Azt hitte, hogy átmegy előtte, de ehelyett a gyalogos széttette a kezét, ő pedig 120-szal elütötte – ez volt az utolsó balesete Molnár Péter mozdonyvezetőnek, aki már nyolcat élt át munka közben – erről a Híradónak mesélt. Azt mondja, nem tudja elfelejteni az ütközéseket, pedig egyiknél sem ő hibázott. Szerinte nagyon hasznos, hogy ilyen esetekben pszichológus is segít nekik feldolgozni a történteket. Idén már harminc vasúti karambol történt, ezért a MÁV és a rendőrség figyelemfelhívó kampányt indított.
2:21
HíradóEgy év alatt megsokszorozódott a kimaradó vonatok száma a MÁV szárnyvonalain
2024. május 25. 20:06

Egy év alatt megsokszorozódott a kimaradó vonatok száma a MÁV szárnyvonalain

Minél előbb szerezzenek be használt, de jó állapotú dízel motorvonatokat – utasította Lázár János közlekedési miniszter a MÁV-ot. A Közlekedő Tömeg Egyesület írt arról pénteken, hogy egyre több dízelmozdony romlik el, ezért egy év alatt tizenötszörösére nőtt a kimaradó vonatok száma a szárnyvonalakon. Szerintük „a kormányzat elengedte a vidéki Magyarország kezét”, a közlekedési minisztérium szerint azonban Brüsszel és a háború a vonatkimaradások oka.
1:54
HíradóElborult az agya, nem emlékszik részletekre – beimsmerte tettét a miskolci gyilkosság cseh gyanúsítottja
2024. május 7. 18:29

Elborult az agya, nem emlékszik részletekre – beimsmerte tettét a miskolci gyilkosság cseh gyanúsítottja

Eborult az agya, és nem emlékszik a részletekre, csak arra, hogy amikor magához tért, véres volt a keze. Ezt mondta az a cseh férfi, akit a hétvégi, miskolci gyilkossággal gyanúsítanak. A férfit délelőtt letartóztatták. A 48 éves nő holttestét a Tiszai pályaudvar környékén találta meg egy MÁV dolgozó. A 26 éves támadója elvágta a torkát, miután közösültek. A férfi beismerte tettét. 
Belföld„A hangja mindenkinek nagyobb, mint az ereje” – ilyen a kalauzok munkája a MÁV járatain
2024. április 19. 6:21

„A hangja mindenkinek nagyobb, mint az ereje” – ilyen a kalauzok munkája a MÁV járatain

Munkájukra hivatásként tekintenek, amit vagy szívvel-lélekkel csinál az ember, vagy sehogy – mondták az rtl.hu által megkérdezett kalauzok. Kérdés, hogy meddig találkozhatunk velük, miután a MÁV éppen teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek. A Vasutasok Szakszervezetének képviselője úgy gondolja, ez elhamarkodott döntés, és szerinte a lépés hátterében valójában a humán kiadások lefaragása és a munkaerőhiány áll, egyre több kollégája fél a létszámleépítéstől. Az általunk megkérdezett szakmabeliek arra számítanak, hogy a kalauz nélküli vonatokon nem fognak többen bliccelni, csak nem minden bliccelőt kapnak majd el.
5:03
Videó„Nincs más választásunk, de nem nagy örömmel megyünk” – sokan egy élet munkáját kénytelenek hátrahagyni a mini-Dubaj miatt
2024. április 12. 10:37

„Nincs más választásunk, de nem nagy örömmel megyünk” – sokan egy élet munkáját kénytelenek hátrahagyni a mini-Dubaj miatt

Van, aki szerint nem ördögtől való, hogy felhőkarcolók épülnek Budapesten, más viszont azt gondolja, a rákosrendezői mini-Dubajnak is nevezett beruházás nem a lakosság, hanem a befektetők érdekeit szolgálja. Az ottélők szomorúak, hogy el kell hagyniuk otthonaikat, sokszor egy egész élet munkáját, ráadásul a MÁV által felajánlott csereingatlanokkal sincs mindig minden rendben. A lakók egy részét képviselő ügyvéd szerint az új bérleti szerződésekkel is vannak problémák.
1:40
HíradóBelül penészes, a teteje katasztrófa: a mini-Dubaj miatt költözésre kényszerített lakó nem fogadta el a cserelakást
2024. április 2. 19:11

Belül penészes, a teteje katasztrófa: a mini-Dubaj miatt költözésre kényszerített lakó nem fogadta el a cserelakást

Romos tetejű, penészes falú cserelakást ajánlott a MÁV – állítja egy bérlő, akinek a mini-Dubaj projekt miatt mondták fel bérleti szerződését a rákosrendezői MÁV-telepen. 27 embert lakoltatnak ki, akik 30 napot kaptak a költözésre. Március eleji riportunk után a vasúttársaság egyeztetni kezdett bérlőivel és cserelakásokat is felajánlottak. Többen ezt nem fogadták el, mert szerintünk lakhatatlan állapotúak a lakások.