Belföld

Kalandparkban felrúgott kisfiú, klímakáosz a kórházakban és merénylet Trump ellen

rtl.hurtl.hu

2024. július 20. 19:27

Olyan sűrű volt az elmúlt hét, hogy majdnem elfelejtettük, elvileg nyári uborkaszezon van, de az időjárás azért tett róla, hogy tudjuk, milyen évszakban járunk. Hőség tombol országszerte, ami már a kórházakban is problémákat okoz: 32 Celsius-fokos steril boxokban voltak a beteg gyerekek a Szent László Kórházban, mert elromlott a klíma, a Debreceni Gyermekklinika kórtermébe pedig a szülők saját ventilátorokat vittek. Beszámoltunk annak a nőnek az esetéről, aki szavai szerint egy sötét és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát a Semmelweis Egyetem női klinikáján. Követtük a szolnoki kalandparkban egy karateedző által felrúgott kisfiút ügyét, megszólaltak a férfi korábbi tanítványai és a gyerek anyja is. Meglőtték Donald Trumpot, a volt amerikai elnök élete centiken múlhatott, a golyó végül csak a fülét találta el. Kiderült, kik lesznek a Sztárbox női versenyzői, és kinek szeretne bizonyítani Schóbert Lara. A hét videós összefoglalója. 

Megrázó esettel kezdünk: kedden került nyilvánosságra egy múlt héten történt gyermekbántalmazásról készült felvétel. Ezen az látszik, hogy a szolnoki kalandparkban egy karateedző rúgott fel egy 7 éves kisfiút: kirúgta a lábát, amitől fejjel a földre esett. Szerencsére volt rajta bukósisak, így fizikailag nem esett komolyabb baja.  


Közben kiderült, hogy az edzőt Novák Katalin korábbi család- és ifjúságügyért felelős államtitkár életműdíjjal tüntette ki. A kormány elárulta, mi lehet a kitüntetés sorsa. 


Az RTL Híradónak megszólalt a felrúgott kisfiú édesanyja is: azt mondta, gyermeke először semmit nem mondott a bántalmazásról, és bár az edzővel találkozott az eset után, ő sem vallott színt az anyukának arról, hogy mit tett a kisfiúval, mindössze annyit mondott, hogy „volt egy kis összeröffenésük, de rendezték”. Csak úgy, mint mindenki más, a nő is az internetre kikerült felvételből tudta meg a nő, hogy mi történt a kalandparkban. A kisfiú magát hibáztatja, az anyuka bocsánatkérést vár. 


Volt tanítványa szerint mindennapos volt a bántalmazás az edzőnél – Hagyó Márton felkavaró részleteket árult el a férfi módszereiről a Fókusznak. 


Megszólalt a karateedző volt barátnője is az RTL Híradónak. Súlyos testi-lelki bántalmazásról beszélt. „Ököllel verte telibe a fejemet” – fogalmazott a nő, az edző egykori tanítványa, aki 19 éves volt, amikor a nála 21 évvel idősebb férfi párkapcsolatba kezdett vele. Eleinte „csak” lelkileg bántalmazta, később pedig fizikailag is bántotta, miután a fejébe vette, hogy a lány megcsalja. 

Egy világítás és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát

Borzalom a kórházban: elmondása szerint egy világítás és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát Renáta a Semmelweis Egyetem női klinikáján. A nő állítása szerint a 20. héten derült ki, hogy a magzatnak nincs szívhangja, ezért orvosi segítséggel mielőbb világra kell hoznia. A család azt állítja, hogy hiába kértek segítséget a nővértől, nem kaptak. A kórház ezt tagadja, közleményt küldtek az ügyben. 


A család szerint azonban a Semmelweis Egyetem nem mond igazat, szerintük az intézmény az üggyel kapcsolatos közleményében többször valótlanságot állított. Például rosszul adták meg a magzat születésének idejét, és így abban is tévedhettek, mikor érkezett a segítség.


Hőség

Hőség tombol Magyarországon, a héten a napi melegrekord is megdőlt. Kőrösszakálon 41,4 fokot mértek. Budapesten két perc alatt csöpögősre olvadt a vaj az RTL stábjának autóján, Győrben három perc kellett egy tábla csokinak ahhoz, hogy kifolyjon a csomagolásból.


Áramkimaradások is lehetnek, olyan terhelés éri az áramhálózatot a hőség miatt. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a hálózatot nem ilyen forró nyarakra tervezték.


Megérezte a MÁV is a hőségriadót: csaknem minden harmadik vonat késett, a Volán forgalma viszont nőtt. Több mint tízezer szerelvény késett, 500 pedig el sem indult a hőségriadó első 10 napjában – ezt a MÁV árulta el az rtl.hu kérdésére. A MÁV napok óta arra figyelmezteti a forróságra érzékenyeket, hogy halasszák el utazásukat vagy üljenek a légkondicionáltabb buszokra.


Gyerekek a 32 Celsius-fokos steril boxokban 

Megszenvedik a kórházak is a nagy meleget: beszámoltunk arról, hogy 32 Celsius-fokos steril boxokban voltak a beteg gyerekek a transzplantációs osztályon a Szent László Kórházban, mert elromlott a klíma. Hasonló problémákkal más kórházak is küzdenek, sok helyen pedig egyáltalán nincs légkondicionálás. 


A Debreceni Gyermekklinika kórtermébe pedig a szülők saját ventilátorokat vittek, de így is 32 fok volt. Azt mondták az RTL Híradónak, hogy elviselhetetlen meleg van a kórtermekben. 


Nyaral a NER-elit, a magyarok többségének erre nem futja

Megmutattuk, mivel tölti az idejét a NER-elit, míg az ország a hőség okozta fennakadásoktól szenved. Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc is posztolt a vakációjáról: a miniszterelnök egy kép szerint idén is Vis szigetén vakációzik, és tengeri nyaralást választott Mészáros Lőrinc is, akit a 444.hu egyik olvasója a családjával együtt Monacoban fotózott le.


A valóság közben az, hogy a magyarok többségének nem jut idén nyaralásra. Sokan – ha el is jutnak egy egyhetes pihenőre – nagyon megnézik, mennyit költenek, a többség 300 ezer forint alatt tervezi megúszni a nyaralást.


Merénylet Trump ellen

Rálőttek a héten Donald Trumpra, a volt amerikai elnök ellen egy kampányrendezvényen kíséreltek meg merényletet. A támadót agyonlőtték, a nézők közül egy ember életét vesztette, másik két férfi pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. Trump a fülén sérült meg. 


A republikánusok szerint a merénylet után már semmi sem állhat Trump és a Fehér Ház közé. A hatalomba visszatérni készülő elnökjelölt mögé egységesen beállt az egész párt, korábbi bírálói is biztosították támogatásukról.


Joe Biden közben megszakította kampánykörútját, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje. A Fehér Ház hivatalos közleménye szerint az elnök tünetei enyhék, de önkéntes karanténba vonul, amíg meg nem gyógyul. 


Emberi történetek

Kitálalt a Viszkis egykori rablótársa. „Álljunk már meg egy pillanatra, semmi sem úgy történt, ahogy ő ezt elmondta” – árulta el Orbán Gábor. A Fókusznak elmondta, mi fáj neki, és miért érzi úgy, hogy a múlt őt jobban üldözi.


Jákob Zoltán, Magyarország 39. leggazdagabb embere befizetett egy nyaralást a 2021-ben elhunyt Damu Roland 8 éves kislányának és anyukájának, a gyerek ugyanis még sohasem volt nyaralni. A megható ajándék részletei a Fókuszban. 


Interjúztunk a Hide the pain Haroldként ismertté vált Arató Andrással: kiderült, 3 témában tiltotta le a mémmé vált fotót, ez pedig a politika, vallás és szex. Elmesélte, milyen volt Arató András fiatalon, ezekről fotókat is mutatott, és előkerült az a kép is, ami mindent megváltoztatott.


Jön-jön-jön!

Az X-Faktor mentorai és műsorvezetői között vannak olyanok, akik már tinédzserként munkába álltak. Gáspár Laci és Pápai Joci kamaszként kétkezi munkát is vállalt – erről is meséltek interjúnkban. 


Elkezdődött az Álarcos Énekes negyedik évadának a forgatása az RTL Stúdiókban. A műsor készítői elárulták: nemcsak a nyomozócsapat összetétele változik az új évadban, hanem új műsorvezető is érkezik.


Sztárbox

Bemutattuk a Sztárbox női résztvevőit, akik idén két súlycsoportban mérkőznek meg. Schóbert Lara önmagának és az embereknek is bizonyítani akar, hogy mindenki láthassa, teljesítményét nem a szülei pénztárcájának, hanem csakis saját magának köszönheti. „Nem anyuci vagy apuci vette meg” – üzente. 


Horváth Tamás 17 kilót dobott le a Sztárbox miatt, az énekes a könnyű súlycsoportban mérkőzik majd meg. A felkészülést 95 kilósan kezdte, teljes életmódváltáson esett át, és a Reggeliben azt mesélte, végre tetszik neki, amit a tükörben lát. 


ValóVilág

Eddig nem látott felvétel VV Dorkáról: a Fókusz stábja két és fél hónapja őrizgeti azokat az interjúkat, ahol a villalakók legféltetteb titkaikat is elárulták. Most megmutattuk. 


„Nem szeretek egy nőt sem megbántani” – ezt a játékból kiesett VV Dudu mondta a Fókusznak. Az biztos, hogy a fiú után csak Dorka ejtett igazi könnyeket.


VV Dzsigerit pedig csütörtökön kizárták a ValóVilágból a Villa szabályzatának megsértése miatt. Részletek itt

#Belföld#ma#szolnoki kalandpark#gyerekbántalmazás#karateedző#hőségriadó#klíma#kórházak#donald trump#merénylet#Sztárbox#máv#nyaralás#orbán viktor#mészáros lőrinc#hide the pain harold#arató andrás#schóbert lara#joe biden#jákob zoltán#X-Faktor#Álarcos Énekes#horváth tamás#valóvilág 12#vv dorka#vv dudu#vv dzsigeri