Belföld

Lázár János: A fideszesek a kor kormányzói

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 29. 18:03

Lázár János szerint új településtípus jön létre, amikor a vidék összenő a nagyvárossal, és úgy véli, ezt a fideszeseknek, a kor kormányzóinak kell létrehozniuk.

Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre, ebben a fejlesztésben Biatorbágynak döntő szerepe van – mondta Lázár János az építési és közlekedési miniszter kedden.

A tárcavezető a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium új épületének átadásán arról beszélt, hogy mivel az új oktatási intézmény a logisztikát, az informatikát és pénzügy-számvitelt tűzte zászlajára, fontos szerepe lehet a kormány terveiben.

Meg kell vizsgálni, lehet-e a Kárpát-medence kelet és nyugat között, észak és dél között, a kultúrák találkozásánál most már nem kompország, hanem inkább hídország


– mondta. A szónak abban az értelmében, hogy vasútvonalaival, autópályáival átkelést biztosít világok között, biztosítja az áruk és emberek szabad áramlását, ennek a jelentőségét felértékelte a Covid és a háború – tette hozzá a miniszter.

Lázár János kitért arra, hogy létezik egy intellektuális dilemma az ország földrajzi átalakulásával kapcsolatban, mivel nemcsak Budapestnek lesz agglomerációja, hanem Szegednek, Debrecennek, Nyíregyházának, Győrnek, Szombathelynek, Veszprémnek és Székesfehérvárnak is. Hozzátette, hogy városok és vidéki települések nőnek össze.

„Ez lesz a 21. század új magyar településtípusa, amikor a vidék összenő a nagyvárossal. Amikor a haza és a haladás ügye találkozik egymással. 

Az agglomerációs városmodell az, amelyet nekünk, fideszeseknek, a kor kormányzóinak kell létrehoznunk és megvalósítanunk

– mondta a miniszter.

Nyitókép: Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium új épületének átadása. MTI/Máthé Zoltán.

#Belföld#lázár jános#kormányzó#fideszes#fidesz#biatorbágy#agglomeráció

Címlapról ajánljuk