Belföld

Lázár kirúgta a MÁV egyik vezetőjét

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 6. 18:03

Először arról szóltak a hírek, hogy két vezetőnek is mennie kell, de azután pontosított a vasúttársaság.

Frissítés: Cikkünk korábbi változatában a HVG nyomán tévesen állítottuk, hogy Virág István Szijjártó Péter keresztapja. A tévedésért az érintettek elnézését kérjük.

Felmentette Lázár János a MÁV pályaműködtetésért felelős, illetve a gazdasági vezérigazgató-helyettesét – írta szerda délután a hvg.hu. A lap szerint az építési és közlekedési miniszter így két régi MÁV-os vezetőben találta meg a vasút „kirakatvonalán”, a Budapest-Győr-Hegyeshalom 1-es fővonalon bevezetett kényszerű sebességkorlátozás felelőseit.

A vezetők leváltása nem túl meglepő, mivel augusztus vége óta komoly a feszültség a miniszter és a MÁV vezetése között. Miután kiderült, hogy 100 km/h-s ideiglenes sebességkorlátozást vezet be csütörtöktől a MÁV Biatorbágy és Szárliget között a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, mert a sínek elöregedtek, Lázár utasítást adott a szakasz felújítására. A vasúttársaság vezetése viszont jelezte, hogy nincs rá pénzük. Erre a tárcavezető azzal vágott vissza, hogy ne okoskodjanak, hanem csinálják, amire utasította őket.

Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese a hvg.hu-nak azt mondta, hogy nem csak Virág István pályaműködtetési vezérigazgató-helyettesnek és Bádonfainé Szikszay Erzsébet gazdasági vezérigazgató-helyettesnek kell mennie, hanem másoknak is. Az 1-es vasúti fővonalon a közlekedés biztonságát veszélyeztető állapotok alakultak ki, ezért volt szükség sebességkorlátozás bevezetésére és a felújítási munkálatok minél hamarabbi megkezdésére – mondta, majd hozzátette:

„Voltak és vannak, akik ezt a gyorsítást akadályozták, lassították vagy egyenesen szabotálták. És olyanok is, akik a munkájuk végzése helyett a vasúttal szembeni kampányhoz szállítottak anyagokat médiaszereplőknek, ellenzéki pártoknak. 

Ezektől a kollégáktól most megválunk. Van, aki nyugdíjba mehet már, mi pedig nem marasztaljuk. Van, akit lefokozunk. Van, akit felmentünk. Van, aki helyett másnak adunk lehetőséget


– közölte az államtitkár.

Frissítés: A MÁV szerda este azt közölte, hogy csak Bádonfainé Szikszay Erzsébetet mentették fel. Virág István vezérigazgató-helyettes bár elérte a nyugdíjkorhatárt, aktív szolgálatát nem fejezi be – írták a közleményben.

Nyitókép: Lázár János építési és közlekedési miniszter a Pollack 250 című kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2023. augusztus 30-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán.

#Belföld#lázár jános#máv#vasút#virág istván#kirúgás#építési és közlekedési minisztérium#bádonfainé szikszay erzsébet

Címlapról ajánljuk