BUDAPEST

2:21
HíradóSzentkirályi Alexandra visszalépésének most döntő hatása lehet a főpolgármester-választásra
2024. június 7. 8:35

Szentkirályi Alexandra visszalépésének most döntő hatása lehet a főpolgármester-választásra

Visszalép Szentkirályi Alexandra a főpolgármester-jelöltségtől. A Fidesz jelöltje ezt a közösségi oldalán jelentette be péntek reggel. A Medián korábbi, május végi kutatása azt mutatta, hogy Szentkirályi visszalépésével Vitézy Dávidnak akár esélye lehet legyőzni Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármestert. Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója akkor még azt mondta, nem tud olyan forgatókönyvről, ami a kormánypárti jelölt visszalépéséről szólna.
2:05
HíradóBudapestnél szombat reggel tetőzik a Duna, lezárják a rakpartokat
2024. június 6. 18:55

Budapestnél szombat reggel tetőzik a Duna, lezárják a rakpartokat

6 és fél méteres szinten tetőzött a Duna csütörtök délben a Szigetköznél, az árhullám ezután lassabban halad, de hosszabb tetőzésekre kell számítani az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint. A víz a Győrhöz közeli területeken az ártereket már elöntötte, az ott épült nyaralókat teljesen körbevette, de lakóházakat nem veszélyeztet. Budapesten szombat reggelre várják a tetőzést, de a rakpartokat már ma este 8-tól teljesen lezárják. 
43:16
HíradóMagyar Péter az RTL-nek: mindegyik főpolgármester-jelölt alkalmatlan
2024. június 6. 18:02

Magyar Péter az RTL-nek: mindegyik főpolgármester-jelölt alkalmatlan

Egyik budapesti főpolgármester-jelöltet sem támogatja Magyar Péter, mert senkit sem tart alkalmas jelöltnek, erről beszélt az RTL-nek adott interjújában. A Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője azt reméli, hogy ezen a választáson ki fog derülni, hogy ők lehetnek majd a Fidesz egyedüli kihívói 2026-ban. „Bármit is mond a miniszterelnök úr nyilvánvalóan félnek ők a Tisza Párttól” – mondta. Azt is elárulta, beülnek a Néppártba az Európai Parlamentben. Azt is elárulta, beszélt a Néppárt elnökével, és jót nevettek „azokon a hazugságokon, amiket a Fidesz terjeszt”. A fővárost pedig „őszintén sajnálja”, hogy miért, kiderül a Magyar Péterrel készült interjúból, amit a fenti képre kattintva nézhetnek meg.
4:54
Házon kívülKelet-európai bérekből fizetjük a nyugat-európai szintű lakbéreket
2024. június 3. 5:48

Kelet-európai bérekből fizetjük a nyugat-európai szintű lakbéreket

A megfizethető lakhatás talán az egyik legfontosabb szempont az ember életében. És akinek nem telik sajátra, annak nagy segítség, ha a piaci ár alatt bérelhet. Itthon nagyon kevés az olcsó és jó minőségű bérlakás, az állam nem, csak a kerületek építenek ilyeneket, és kizárólag a legnehezebb helyzetben lévőknek járnak. Megmutatjuk, hogy áll most Budapest bérlakáshelyzete és azt is, mi is az a főváros által kitalált Lakásügynökség, ami szintén a megfizethetőbb lakhatást célozza.
6:27
ReggeliAlkoholt találhattak a verőcei balesetben összetört motorcsónak feltételezett vezetőjének vérében
2024. május 30. 8:54

Alkoholt találhattak a verőcei balesetben összetört motorcsónak feltételezett vezetőjének vérében

Idén május 18-án egy motorcsónak ütközött egy szállodahajóval Verőcénél, a jármű nyolc utasából heten életüket vesztették a balesetben, öt évvel ezelőtt pedig a Hableány nevű turistahajót ütötte el a Viking Sigyn szállodahajó. A Reggeliben Hujder Zoltán, az RTL híradójának riportere beszélt mindkét esetről. A verőcei balesetről elmondta, hogy a motorcsónak 40-50 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott a Heidelbergbe, a kishajó feltételezett vezetőjének vérében pedig az első vizsgálatok során alkoholt találtak.
2:37
Híradó800 venezuelai menekült szerepel az I. kerület választói jegyzékében, egy 77 férőhelyes idősek otthonába vannak bejelentve
2024. május 29. 17:57

800 venezuelai menekült szerepel az I. kerület választói jegyzékében, egy 77 férőhelyes idősek otthonába vannak bejelentve

Több mint 800 ember van bejelentve a Máltai Szeretetszolgálat 77 férőhelyes Idősek otthonába az I. kerületben. Többségük venezuelai menekült. Ezt a választási névjegyzékben vette észre a Párbeszéd, akik szerint mindez a választások eredményét is befolyásolhatja. A kerület fideszes polgármesterjelöltje szerint csak a menekültek elleni uszításról van szó.
14:03
Videó5 éve történt a Hableány-katasztrófa, a túlélők és a családtagok máig nem kaptak kártérítést
2024. május 29. 5:52

5 éve történt a Hableány-katasztrófa, a túlélők és a családtagok máig nem kaptak kártérítést

2019. május 29-én este, 21 óra 5 perckor a magyar hajózás történetében példátlan katasztrófa történt: a Hableány turistahajó a Viking Sygyn nevű szállodahajóval ütközött Budapesten a Margit híd pesti lábánál. A Hableány mindössze 7 másodperc alatt süllyedt el, a tragédiában huszonheten vesztették életüket, heten túlélték és egy embert tűnt el.
3:51
The Floor - Csak egy maradhatPakisztán vagy Magyarország? A budapesti állatkert fotója megzavarta a The Floor földrajz tanárát
2024. május 27. 21:30

Pakisztán vagy Magyarország? A budapesti állatkert fotója megzavarta a The Floor földrajz tanárát

Orsinak és Petinek népszerű úticélokat kellett felismerniük, azonban voltak olyan fotók, amelyek alapján nem tudták egyértelműen a helyes megfejtést. Így történt, hogy a földrajz tanár Orsit teljesen félrevezették a Fővárosi Állat- és Növénykert kapujánál lévő elefántszobrok. Nem vette észre, hogy egy budapesti látványosságot vetítettek ki a képernyőre. 
2:15
Híradó„Nem akarjuk száműzni az autókat onnan” – ismét cáfolta Karácsony Gergely Szentkirályi Alexandrát
2024. május 25. 20:16

„Nem akarjuk száműzni az autókat onnan” – ismét cáfolta Karácsony Gergely Szentkirályi Alexandrát

Programbemutatóján cáfolta a főpolgármester Szentkirályi Alexandrát, aki azt állítja, Karácsony Gergely száműzni akarja az autókat a pesti alsó rakpartról. Nem ez az első alkalom, hogy a főpolgármester szerint a Fidesz jelöltje valótlanságokat állít. Az üggyel kapcsolatban kerestük Szentkirályi Alexandrát, szerinte a főpolgármester nem mond igazat.
2:02
HíradóA mentős tabletek frissítése miatt kellett 6-7 órát várnia a betegeknek?
2024. május 25. 19:36

A mentős tabletek frissítése miatt kellett 6-7 órát várnia a betegeknek?

Több mentőautó is késhetett a fővárosban és Pest megyében, miután frissítették az irányításhoz használt tabletek szoftverét a hét elején – mondta egy mentőápoló az RTL Híradónak. A papíralapú dokumentációra kellett átállni, ezért lassult az ellátás olyan szinten, hogy volt beteg, akinek két óra helyett 6-7 órát kellett várnia a szállításra. Az OMSZ szerint a tabletek frissítése a betegszállítással nincs összefüggésben, és az életmentést nem lassíhatja. 
2:11
Híradó„Féltem, bevallom őszintén” – varjak támadnak Kőbányán, a szakértő szerint a futás nem segít
2024. május 25. 19:08

„Féltem, bevallom őszintén” – varjak támadnak Kőbányán, a szakértő szerint a futás nem segít

Varjak támadtak többekre az elmúlt hetekben Kőbányán. Az RTL Híradónak egy nő arról beszélt, először a tarkóján ütötte meg a madár olyan erővel, mintha egy focilabdával rúgták volna meg. A Magyar Madártani Egyesület szóvivője szerint a varjak ilyenkor a fiókáikat védik. A szakértő azt mondja, ha megtámad valakit egy varjú, ne fusson el, hanem forduljon vele szembe, és kiabáljon rá. 
2:22
VideóMagánrepülő helyett busszal érkezett Britney Spears Budapestre
2024. május 23. 9:05

Magánrepülő helyett busszal érkezett Britney Spears Budapestre

Britney Spears ma húsz éve, 2004. május 23-án koncertezett először Budapesten, Bécsből érkezett hajnalban buszokkal. Bár aznap hajnal 2-kor nem esett az eső, testőrei mégis esernyővel várták az akkor az egyik legnagyobbnak számító popsztárt, hátha azzal kell takargatni őt a kíváncsi szemek elől. Szürke pulcsi, fekete baseballsapka volt a lopakodó szett. Azt a néhány órát, amit koncertje miatt töltött nálunk, kizárólag a vele együtt turnézó barátjával osztotta meg az egyik legelegánsabb budapesti szálloda elnöki lakosztályában.