Belföld

„A Fidesznek, Vitézyéknek és a Tiszának is egyetlen célja van: Karácsony Gergely ledarálása”

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2024. június 12. 6:53

Ruff Bálint politikai tanácsadó szerint az, ahogyan Karácsony Gergely megnyerte a főpolgármester-választást, felér egy kudarccal. Karácsony nehéz helyzetbe kerül, és nem csak azért, mert senkinek nincsen többsége a Fővárosi Közgyűlésben: a Tisza Pártot még csak számon sem lehet kérni, mivel nincsen programjuk. Budapest megbénulhat a nagy taktikázásban, a működésképtelen főváros képe pedig a Fidesz malmára hajthatja a vizet. Ruff Bálint mégsem tartja lehetetlennek, hogy Karácsony Gergely ezt is megoldja.

„A mai választás – főleg hogyha megnézzük az európai parlamenti eredményeket is – egyszerre mutatja azt, hogy a budapestiek és a magyar polgárok nem akarnak már Orbánisztánban élni, de mutatja azt is, hogy új korszak kezdődik a kormánnyal kritikus politikai oldalon is. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező napokban még több együttműködésre, még több összefogásra, még több közös gondolkodásra, még több közös hitre, még több közös reményre, még több vízióra kell találnunk azért, hogy Budapestet meg tudjuk őrizni szabadnak” – hétfő hajnalban ezekkel a szavakkal állt támogatói elé Karácsony Gergely főpolgármester, szinte előrevetítve, hogy nem lesz könnyű helyzetben. 


A Fővárosi Közgyűlésben ugyanis senkinek nem lesz többsége: a Fidesznek és Tiszának tíz képviselője lesz, a Vitézy Dávid mögött álló tömörülésnek és a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak három, Karácsonyt Gergely mögött álló a DK-MSZP-Párbeszéd triónak pedig hét. A közgyűlés dönt például a főváros költségvetéséről, de a hatáskörébe tartozik a városfejlesztés, a városüzemeltetés és a közlekedés is.

Az összefogás emlegetése annak szükségessé miatt érthető, azonban problémás: Magyar Péter hangsúlyosan „Gyurcsány emberének” nevezte Karácsony Gergelyt, a Tisza Párt egyik első és legalapvetőbb ígérete pedig az, hogy elhatárolódnak a Fidesztől és az ellenzéktől is. De hogyan lehet ezt megtenni úgy, hogy közben működjön Budapest? Mi lehet a fontosabb a Tiszának: távolságot tartani a Fidesztől, vagy távolságot tartani a közös lista pártjaitól, így Karácsonytól? Ruff Bálint politikai tanácsadó, a Partizán Vétó című műsorának szerkesztő-műsorvezetője szerint mindkettő.

„A Tiszának még nem nagyon van Budapest-programja vagy ha van, jól titkolják. A politikai program viszont világos, így abban a pillanatban, amikor elkezdenek a régiekkel összefogni, alkudozni, frakciózni, pozíciózni, akkor vége van, a program legfőbb ígérete nem lesz tartható. Pont arra szavaztak az emberek, hogy ezt nem kérik, ebből van elegük. Karácsony politikájából van elegük” – magyarázta Ruff Bálint, aki szerint Karácsony Gergely az összefogós-alkudozós-libikókázós politika furcsa megtestesítője. 

Ennél nagyobb pofont a fővárostól nem nagyon kaphatott volna. Inkumbens polgármesterként úgy nyert mindössze néhány száz szavazattal, hogy a mögötte lévő pártok gyakorlatilag megsemmisültek és egyelőre nem tud fővárosi többséget kialakítani

 – tette hozzá a politikai tanácsadó.

Úgy látja: Karácsony Gergelynek annyi szerencséje van, hogy nem most rögtön kell szembenéznie a helyzettel, októberig van ideje felkészülni a megmérettetésre. Ruff Bálint szerint a főpolgármester ebben nagyon ügyes, „túlélt Tóth Csabákat, Horváth Csabákat, Molnár Zsoltokat, Ungár Pétereket, Gyurcsány Ferenceket. Látta, használta, túlélte őket. Mind kihaltak alóla.”

A Tiszának pedig színt kell vallania a szavazásoknál, egyes ügyek támogatásánál vagy megakasztásánál – bár a közvélemény érdeklődését eddig nem igazán keltette fel a Fővárosi Közgyűlés tevékenysége. Most lehet, hogy érdekesebb lesz a helyzet a Tisza miatt, ami a közgyűlésben fogja megmutatni, hogyan képzeli a kormányzást. „Magyar Péternek ezért nagyon keménynek kell lennie, mert ha csak egy kicsit is elhajol az alap ígérettől, az a fő politikai célt veszélyezteti” – ez a keménység viszont nem feltétlenül Karácsony Gergely érdekeit szolgálja, aki mostanáig viszonylag kényelmes többséggel irányította a fővárost. 

Ajánlat: Karácsony Gergely szerint Magyar Péter miatt vesztette el majdnem a választást

A Tiszának az sem biztos, hogy nagyon fájna, ha Budapest ügyei nehezebben mennének: mivel programjuk nincsen, nem is számonkérhetők, a főváros vezetője pedig Karácsony, a város sikerét vagy kudarcát az ő nyakába varrják. 

A „meg akartam csinálni, de a közgyűlés nem engedte”-típusú nyavalygás, a másikra mutogatás éppen az, amire a budapestiek nemet mondtak. Mert az, hogy Karácsony ilyen kis különbséggel nyert, egyfajta kudarc is. Majdnem egy vereséggel felérő győzelem. Nagyon erős jelzés

 – mondta Ruff Bálint, aki szerint ugyanannyira valószínűtlen, hogy a Tisza a Fidesszel megkerüli Karácsonyt, mint hogy Karácsony mellé állnak a Fidesszel szemben.

„A Fidesznek, a Vitézy-féle pártnak és a Tiszának is egyetlen célja van: Karácsony Gergely ledarálása. Ez pedig közös cél. Mellettük pedig az ellenzék pislákoló hatalmi maradványa. Ez egy iszonyúan nehéz politikai helyzet, de nem becsülném le Karácsonyt, mert ennél cifrábbakat is megoldott már. A gond csak az, hogy éppen a sok egyezkedés, alkudozás, adottságnak vélt helyzet használata eredményezte a mostani szituációt is.” 

Ruff Bálint úgy látja: mindez radikális fordulattal, aktív politikusi magatartással túlélhető, de ehhez Karácsony Gergelynek teljesen szembe kell mennie a mostani főpolgármesteri imidzsével, „ami a választási számok alapján megbukott”. Az eddigi, egyensúlyozós politika már kevés lesz: a korábbi ellenfeleket, alkupartnereket ismerte, a Tiszát, Magyar Pétert nem ismeri. 

Meggyőződésem, hogy ha Karácsony függetlenként indult volna, sokkal jobb számokkal nyer. De kellett neki az akkor még potensnek tűnő pártok támogatása, a mindenféle machinációkkal, alkukkal, kiegyezésekkel együtt. A választóknak meg nem. Ennek lett vége vasárnap.


A közgyűlésnek – a városnak – mindeközben működnie kell. Ruff Bálint szerint elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy a patthelyzetek miatt megbénul a főváros és olyan kép alakul ki, hogy annak vezetése – leginkább Karácsony Gergely – alkalmatlan. Ez pedig éppen a Fidesz érdekeit szolgálná. 

„A Fidesznek ebből a kudarcból valahogyan előnyt kell kovácsolnia. Fontos leszögezni, hogy Budapesten a Fidesz is kudarcot vallott, 14 éve először visszaléptették a saját jelöltjüket egy másik párt jelöltjének javára, aki aztán vesztett. Nekik is a nulláról kell magukat újraépíteni” – ehhez pedig jó alap lenne egy zilált, bénult Budapest. Ha ez megtörténik, sok múlik a kommunikáción, hogy ki lesz felmutatva hibásként. Akár még a Tisza is megjelenhet a haladást politikatechnikai okokból gátló tényezőként.

„Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a Tisza egy felfelé tartó, Karácsony pedig egy lefelé tartó momentumban van. Öt év viszont hosszú idő. Október 1-ig Karácsony akár szervezetileg, politikailag is felkészülhet a kutyaszorítóra, ebben nagy gyakorlata van. De piszok nehéz dolga lesz” – mondta Ruff Bálint. Cikkünk írásakor még nem lehetett tudni, hogy Magyar Péter beül-e a közgyűlésbe, a szakember Magyar helyében nem tenné, hiszen az egy alávetett testület. Ideje viszont Magyarnak is van: októberig kialakíthat egy olyan rendszert, amivel érdemben beleszólhat a fővárosi politikába.

Most ugyanis egy biankó csekkel a kezükben mennek a közgyűlésbe. A szokatlan helyzetet a tanácsadó azzal magyarázza, hogy a szavazóknak elegük lett az ellenzék semmittevéséből, a kudarcokból és leginkább a reménytelenségből. 

Kerestek és találtak valakit, akiben lehet hinni, akibe bármit bele lehet látni, aki reményt ad

– mondta Ruff Bálint, aki szerint az ellenzék vélt semmittevésével és bénázásával szemben Magyar Péter fő terméke a remény.

Ruff Bálint korábban a Házon kívülnek arról beszélt, hogy Gyurcsányék meggyengülése a Fidesznek is rossz:


Nyitókép: Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP főpolgármester-jelöltje beszédet mond az önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2024. június 10-én. – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

#Belföld#karácsony gergely#ruff bálint#magyar péter#tisza párt#budapest#fővárosi közgyűlés#választás#önkormányzati választás#ma