BUDAPEST

5:10
ReggeliSzabados Ági azt szeretné, ha inkább a könyvtárak előtt állna olyan sor, mint a Deák téren az ingyen ezresekért
2024. április 16. 13:51

Szabados Ági azt szeretné, ha inkább a könyvtárak előtt állna olyan sor, mint a Deák téren az ingyen ezresekért

Trunk Tomi, Pankotai Lili pozitív példája mellett a Reggeliben szóba kerültek a befolyásolható fiatalok. Az elmúlt napokban több olyan esemény is történt, ami megdöbbentette a közvéleményt. Az egyik a Deák téri pénzosztás volt, ahol annyi fiatal tülekedett, hogy megbénították az Andrássy utat és egymást is veszélybe sodorták. Mellette pedig egy nagyon drága, márkás cipőket áruló bolt előtt is hosszú sorokban álltak. 
2:48
HíradóKarácsony Gergely: nem fogják engedni, hogy a Fidesz visszaszerezze Budapestet
2024. április 14. 18:51

Karácsony Gergely: nem fogják engedni, hogy a Fidesz visszaszerezze Budapestet

Előrehozott parlamenti választást kell követelni Dobrev Klára szerint, ha a többség a júniusi voksoláson kinyilvánítja, hogy nem kér ebből a kormányból. Erről a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség európai parlamenti listavezetője a kampánynyitón beszélt. Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta: nem fogják megengedni, hogy a Fidesz visszaszerezze Budapestet. 
7:56
Házon kívül„Bocsánatot kér, aki bűnös és hibásnak érzi magát. Én a részvétemet fejeztem ki” – elsőfokon felfüggesztettet kapott a motorossal ütköző mentősofőr
2024. április 14. 18:05

„Bocsánatot kér, aki bűnös és hibásnak érzi magát. Én a részvétemet fejeztem ki” – elsőfokon felfüggesztettet kapott a motorossal ütköző mentősofőr

Elsőfokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság Gelléri Lászlót, aki azt a mentőautót vezette, aminek oldalába egy motoros csapódott két éve Budapesten. A férfi szerint viszont ő nem hibázott, a motor egy keresztutcából ugrott elő hirtelen. Az azon ülő 24 éves Seres Dávid meghalt. A fiú gyászoló édesanyja könnyeivel küszködve beszélt az RTL-nek a tragédiáról, és azt mondta: így ne végezzen egy mentős se munkát, a férfinek el kellene ismernie, hogy hibázott. A Házon kívül riportjában a helyszínen idéztük fel a történteket, bemutatjuk, mit gondolnak a balesetről az érintett felek, és elmagyarázzuk, miért születhetett az elsőre meglepő ítélet. 
1:29
HíradóMenet közben meghúzta a viszkisüveget, majd befeküdt a csemegepult alá a rabló
2024. április 13. 17:01

Menet közben meghúzta a viszkisüveget, majd befeküdt a csemegepult alá a rabló

Egy férfi csokikat és alkoholt akart elvinni egy XVII. kerületi üzletből kedden, de annyi viszkit ivott, hogy a csemege pultalatt elaludt. Így találtak rá a rendőrök, akik azért mentek ki, mert megszólalt a kisbolt riasztója. A betörő azzal okozta a legnagyobb kárt, hogy bement a boltba. A raktárba mászott be, ott több kamerát is megrongált, majd egy kisablak üvegét is betörte. Ha nem alszik el, akkor is könnyen elkaphatták volna, mert az igazolványait elvesztette.
2:39
VideóKerékpárosok „gátlástalan terrorjától” tartott a főpolgármester – ilyen volt Budapest 2016-ban
2024. április 13. 13:28

Kerékpárosok „gátlástalan terrorjától” tartott a főpolgármester – ilyen volt Budapest 2016-ban

2016-ban ezen a napon beszélt Tarlós István „kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjáról” – az akkori budapesti főpolgármester az őt ért kritikákra reagált így. Nyolc éve a bringás érdekvédelmi szervezetek azért támadták a városvezetést, mert kiszivárgott Tarlós utasítása, amivel korlátozta volna a bicikliseket az egyirányú utcákban és a buszsávokban. A nyilvánosságra került dokumentum szerint kevesebb helyen lehetett volna kerékpározni. Pár évvel később fordult a kocka, az új városvezetés ugyanis a korábbinál sokkal nagyobb teret adott a kerékpárosoknak a városban, így Karácsony Gergelyt a Fidesz mellett az autósok is elérték kritikáikkal.
2:06
HíradóCentiken múlt, hogy az 1-es villamos nem tarolta le a robogóst
2024. április 12. 18:37

Centiken múlt, hogy az 1-es villamos nem tarolta le a robogóst

Már a BKV és a rendőrség is vizsgálja a videót, amelyen egy villamos kis híján elgázol egy robogóst Budapesten. A Flórián téren rögzített fedélzeti kamerás felvétel alapján centiken múlt, hogy az 1-es villamos vezetője nem tarolta le a zöldön áthaladó járműveket. A BKV szerint valószínűleg tiloson ment át a szerelvénnyel. A Villamos Független Szakszervezet képviselője Híradónknak azt mondta: ha kiderül, hogy a villamosvezető szabálytalan volt, fegyelmi eljárás indulhat ellene, és fizetésmegvonással büntethetik.
9:52
Fókusz„Magyar irodalom nélkül nehéz lenne Magyarországot megérteni” – Jin Kyoung Ae 124 József Attila-verset fordított le koreaira
2024. április 11. 20:37

„Magyar irodalom nélkül nehéz lenne Magyarországot megérteni” – Jin Kyoung Ae 124 József Attila-verset fordított le koreaira

A dél-koreai születésű Jin Kyoung Ae-t különleges szál fűzi József Attilához, akinek munkásságával egy szöuli egyetemen ismerkedett meg. 1992-ben indítottak magyar szakot a szöuli Hankuk Idegennyelvi Egyetemen, ahova Jin is beiratkozott. Nehezen boldogult a magyar nyelvvel, de 1995 áttörést hozott, amikor egy évre Magyarországra költözött és Budapesten folytathatta tanulmányait. Jin végül az ELTE Távol-keleti Intézetének tanára lett. Küldetésének tartja, hogy a koreaiak is megismerjék a magyar irodalmat, József Attila 124 versét fordította le koreaira.
2:12
HíradóGulyás Gergely kampányfogásnak nevezte a józsefvárosi polgármester tiltakozását 200 önkormányzati bérlakás kisajátítása miatt
2024. április 11. 19:10

Gulyás Gergely kampányfogásnak nevezte a józsefvárosi polgármester tiltakozását 200 önkormányzati bérlakás kisajátítása miatt

Kampányfogásról beszélt Gulyás Gergely miniszter annak kapcsán, hogy Pikó András szerint több száz ember veszítheti el lakását a  Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítése miatt. Az állam több mint 200 bérlakást sajátítana ki október végéig. A 8. kerületi önkormányzat azonban csak 30 családnak tud új otthont adni. Pikó András polgármester nem érti a kormány sietségét az ügyben. 
BelföldLeleplezett mentor az X-Faktorban, Nagy Ervin kiállása Magyar Péter mellett és Balogh Levente, a melós
2024. április 6. 19:42

Leleplezett mentor az X-Faktorban, Nagy Ervin kiállása Magyar Péter mellett és Balogh Levente, a melós

Magyar Péter mezítláb, Orbán Viktor a durvulásról lebeszélve jelentkezett húsvétkor. Péterfy-Novák Éva azt mondta, 27 éve ment a kukába Rogán Antal miatt, a főpolgármester-jelöltek pedig vitára készülnek, de egyelőre csak nyilatkozatháború lett. Hatalmas földrengés rázta meg Tajvant, Magyarország pedig elveszített egy színészóriást. Balogh Levente megmutatta, hogy ő nem fél a munkától, és az is kiderült, ki lesz a visszatérő mentor a 2024-es X-Faktorban. Ezek a hét videói.
2:03
HíradóElegük van az újlipótvárosiaknak a hajókról özönlő turistákból, a főváros kitiltaná a hajók nagy részét
2024. április 4. 19:09

Elegük van az újlipótvárosiaknak a hajókról özönlő turistákból, a főváros kitiltaná a hajók nagy részét

Kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról a fővárosi önkormányzat. A tervezet szerint harmadára csökkenhet a Margit és Árpád híd között kikötő és állomásozó hajók száma. Az önkormányzat szerint ez azért szükséges, mert hetente 10-15 ezer turista lepi el a környéket és a környezeti és zajszennyezést már nem bírja el a kerület. A Hajózási Szövetség nem ért egyet a lépéssel.
1:47
HíradóNekiment a villamosnak, pénzbüntetéssel megúszhatja a figyelmetlen buszsofőr
2024. április 4. 18:47

Nekiment a villamosnak, pénzbüntetéssel megúszhatja a figyelmetlen buszsofőr

Pénzbüntetéssel megúszhatja a buszsofőr, aki a budapesti Kálvin téren okozott balesetet még vasárnap. Térfigyelő kamera rögzítette, ahogyan nekiütközik egy villamosnak. A felvétel alapján a cseh sofőr a telefonját nyomkodta, emiatt rossz helyen kanyarodott balra. Ketten könnyebben megsérültek. A rendőrök szabálysértési eljárást indítottak a sofőr ellen, aki legfeljebb 200 ezres bírságot kaphat, és a vezetéstől is eltilthatják
3:24
Híradó„Áhh, már megint maga az?” – exkluzív videón, ahogy civil ruhás rendőrök elfogják a bujkáló halálos gázolót
2024. március 31. 18:56

„Áhh, már megint maga az?” – exkluzív videón, ahogy civil ruhás rendőrök elfogják a bujkáló halálos gázolót

Eddig nem látott, exkluzív videókat szerzett meg az RTL Híradó annak a szökevénynek a két héttel ezelőtti elfogásáról, aki másfél éve részegen, jogosítvány nélkül lopott el egy kocsit Vácon, az autó tulajdonosát pedig elgázolta. Az elütött férfi később meghalt. A tragédia okozója bűnügyi felügyeletbe került, de február végén megszökött otthonról. Három hétig bujkált. A rendőröknek végül a barátnőjét követve sikerült elfogniuk, amikor kiszállt egy metróból. 
9:05
FókuszMár két nappal a koncert előtt a bejáratnál sátraztak a Depeche Mode legelszántabb rajongói
2024. március 27. 20:35

Már két nappal a koncert előtt a bejáratnál sátraztak a Depeche Mode legelszántabb rajongói

Több mint negyven év után sem hanyatlik a Depeche Mode kultusza. A zenekar eddigi karrierje során már tizennégyszer járt Magyarországon, az elmúlt egy évben kétszer is teltházas koncertet adott hazánkban. A legutóbbi bulira a belépő 260-szor annyiba került, mint az első, 1985-ös koncertre. A Depeche Mode sikerének titkáról a legkitartóbb és leghűségesebb rajongóikat kérdeztük.
2:24
Híradó„A tömegközlekedés nem hajléktalanszálló” – Vitézy Dávid létrehozná a BKK-rendészetet
2024. március 25. 19:41

„A tömegközlekedés nem hajléktalanszálló” – Vitézy Dávid létrehozná a BKK-rendészetet

Ha megválasztják főpolgármesternek, létrehozza a BKK-rendészetet – közölte a közösségi oldalán Vitézy Dávid. Az Orbán-kormány volt közlekedési államtitkára szerint a tömegközlekedés nem hajléktalanszálló. A Város Mindenkié Csoportnál azt mondják, hogy nem helyes, hogy Vitézy Dávid összemossa a hajléktalanságot az erőszakkal vagy a zaklatással.
1:56
HíradóMenczer Tamás állítja: nem parkolt a járdán, csak kiszállt
2024. március 25. 19:29

Menczer Tamás állítja: nem parkolt a járdán, csak kiszállt

A járdán állt meg Menczer Tamás államtitkár szolgálati autója – erről közölt képeket közösségi oldalán Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő szerint ez gyakran előfordul, annak ellenére, hogy a Külügyminisztérium körül rengeteg olyan szabad parkolóhely van, amit csak ők használhatnak. Menczer Tamás azt közölte: nem parkolt a járdán, csak megálltak ott, kollégája pedig azonnal elállt az autóval. Az ügyben kerestük Menczer Tamást is, de az államtitkár a sajtóosztályon keresztül azt üzente, a mai napjába nem fér bele az interjú.
2:11
HíradóHárom lány halt meg a West Balkán-tragédiában, 162 millió forint kártérítést kellene fizetnie a felelősöknek
2024. március 25. 18:47

Három lány halt meg a West Balkán-tragédiában, 162 millió forint kártérítést kellene fizetnie a felelősöknek

2011 januárjában három fiatal halt meg, mikor a Nyugati Pályaudvarnál lévő szórakozóhelyre csaknem tízszer annyi vendéget engedtek be a szervezők, mint amennyire engedélyük volt. A zsúfoltság miatt pánik tört ki, hárman megfulladtak, többen megsérültek. A szervezők nem fellebbeztek a kártérítés ellen, így az jogerős. Bár az áldozatokat képviselő ügyvéd szerint valószínűtlen, hogy ügyfelei megkapják a pénzüket.