Híradó

Szentkirályi Alexandra visszalépésének most döntő hatása lehet a főpolgármester-választásra

Luigits TamásLuigits Tamás

2024. június 7. 9:35

Visszalép Szentkirályi Alexandra a főpolgármester-jelöltségtől. A Fidesz jelöltje ezt a közösségi oldalán jelentette be péntek reggel. A Medián korábbi, május végi kutatása azt mutatta, hogy Szentkirályi visszalépésével Vitézy Dávidnak akár esélye lehet legyőzni Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármestert. Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója akkor még azt mondta, nem tud olyan forgatókönyvről, ami a kormánypárti jelölt visszalépéséről szólna.

Március végén a Facebookon jelentette be Szentkirályi Alexandra, hogy indul a főpolgármesteri posztért.

A Nemzet fővárosa olyan főpolgármestert érdemel, aki nem a kormány ellen harcol, hanem együttműködik a kormánnyal a budapestiek gyarapodásának érdekében 

– mondta akkor. Szentkirályi Alexandra kevés nyilvános kampányeseményt tartott. Inkább Facebook-oldalán osztott meg videókat, és olyan sajtótájékoztatókat tartott, ahová jellemzően csak a kormánypárti sajtót hívta meg. A Partizán által szervezett vitára sem ment el. 

Az RTL Híradó is kért tőle interjút, de nem reagált a megkeresésre. 

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója ennek ellenére május végén is arról beszélt, hogy szerinte Szentkirályi Alexandra elhivatott: „Nekem soha nem mondott olyat, hogy ő vissza akarna lépni. Én épp az ellenkezőjét látom, hogy ő versenyben akar maradni és le akarja győzni Karácsony Gergelyt” – fogalmazott.

A Medián másfél héttel a választás előtt azt mérte, hogy behozhatatlan Karácsony Gergely főpolgármester előnye a fővárosban. A kutatás azt is mutatta ugyanakkor, hogy ha a Fidesz jelöltje visszalép, akkor Karácsony Gergelyt a szavazókorú fővárosi népesség 41, Vitézyt 40 százaléka támogatná. Ez hibahatáron belüli különbséget jelent.

Az RTL-nek korábban mindketten azt mondták, saját esélyeik szempontjából nincs jelentősége annak, hogy Szentkirályi Alexandra visszalép-e.

Én ezt a választást mindenképpen megnyerem. Azt hogy két fideszes jelölttel szemben, vagy egy fideszes jelölttel szemben, ez tulajdonképpen nekem mindegy 

– mondta korábban Karácsony Gergely.

Az egyetlen esélyes kihívó ebben a főpolgármester-választásban én vagyok, tehát én nem a Fideszt, nem Szentkirályi Alexandrát, nem az egyéb kihívókat szeretném meggyőzni, hanem az ő szavazóikat arról, hogy ha változást szeretnének, akkor az esélyes kihívóra érdemes szavazniuk 

– mondta korábban Vitézy Dávid. A Political Capital választási szakértője szerint Szentkirályi Alexandra lemondásának súlyos oka lehet.

Azzal, hogy a Fidesz úgy döntött, hogy visszalépteti Szentkirályi Alexandrát, bizonyosan azt mérik, hogy ez döntő befolyással lehet a végeredményre, és kellő számú fideszes szavazó hajlandó átszavazni Vitézy Dávidra 

– mondta László Róbert, aki szerint annak is lesz jelentősége, hogy Magyar Péter hogyan reagál Szentkirályi Alexandra visszalépésére.

#Híradó#Videó#adásrészletek#Belföld#önkormányzati választás#budapest#Szentkirályi Alexandra#visszalépés#fidesz