Belföld

„Orrba nyomhatlak?” – Nem engedték be az rtl.hu stábját a Békemenetre, egy vonuló pedig ki akarta lökni kollégánk kezéből a kamerát

rtl.hurtl.hu

2024. június 1. 14:22

Az előzetes regisztráció sem számít.

Éppen megpróbál az rtl.hu kétfős stábja bejutni a Békemenetre forgatni, ám a biztonsági szolgálat emberei annak ellenére sem engedik be őket, hogy előzetesen regisztráltak, közölték kollégáink. Másik stábunk előbb érkezett, nekik nem volt ilyen gondjuk.

Elmondásuk szerint a regisztrációhoz járó nyakba akasztható sajtókártyát se kaptak, pedig azt bőven osztogatták: számos megafonosnak sikerült szereznie. Kollégáink már a harmadik helyen próbálnak bejutni a menet elejére, hiába.

Közben viszont nem unatkoznak: egy idősebb békemenetező férfi „provokátoroknak” nevezte stábunkat, miközben ők megpróbáltak a meneten kívül interjút készíteni. Amikor kollégánk jelezte neki, hogy „simán mondhatta volna akkor, hogy nem akar nekünk nyilatkozni”, ő operatőrünkre rontott, azt kiabálta neki, hogy „ne vegyen fel, ne vegyen fel!”, majd „nekiment, ki akarta lökni a kamerát a kezéből”.

Egy ponton pedig egy résztvevő így szólt oda stábunknak: „Jól esett, hogy lefilmezhettél hátulról?” Ezt a kérdést hamarosan követte az „orrba nyomhatlak?” is a Békemenet résztvevőjétől.

A Békemenetről szóló hosszabb tudósításunkat itt tudja követni.

Nyitókép: Fidesz / Facebook

#Belföld#békemenet#választás 2024#regisztráció#budapest#felvonulás#orbán viktor#stáb

Címlapról ajánljuk