Belföld

A háborúról szólt a Békemenet

rtl.hurtl.hu

2024. június 1. 12:38

Fásy Ádám is az első sorban vonult a Margitszigetre, ahol meghallgatták Orbán Viktort.

Szombaton rendezi meg a tizedik békemenetet a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA). A program szerint 11 órától gyülekeznek a Lánchíd pesti hídfőjénél, majd 13 órakor elindulnak a Széchenyi tér – id. Antall József rakpart – Jászai Mari tér – Margit híd – Margitsziget útvonalon, hogy megérkezzenek a Margitsziget Alsó-nagyrétre, ahol 15 órakor színpadi program kezdődik.

Itt fog beszédet mondani Orbán Viktor miniszterelnök, aki pénteken a Kossuth Rádióban a választás tétje kapcsán arról beszélt, hogy a jelenlegi állás szerint „minden héttel közelebb vagyunk a háborúhoz”. 

A miniszterelnök az interjúban megemlítette a jubileumi békemenetet is, elmondása szerint az esemény nagyon fontos lesz. A szervezők korábban azt közölték, minden idők legnagyobb menetére számítanak.

A helyszínen tartózkodó kollégáink szerint szépen gyűlik a tömeg a békemenetre, a Lánchíd pesti hídfőjénél a kormánypárti megafonos influenszerek is megjelentek, akik a menetre érkezőkkel fotózkodni kezdtek.

Egy kis színpadon Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője Varga János Corvin közi hőst interjúvolja, aki saját bevallása szerint kerekesszékkel fog végigmenni a békemeneten.

Békemenet
Fotó: RTL


Huth többször is köszöntötte a helyszínre érkező szimpatizánsokat, majd arról beszélt, hogy „szeretnék, ha a Holdról is látszódna a tömeg, és úgy üvöltetnének, hogy azt Brüsszelből és Washingtonból is hallják”.

Az rtl.hu megkérdezte Huth Gergelyt, hogy mikor Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy el kell foglalni Brüsszelt, akkor pontosan azt hogyan kell érteni, kinek kell elfoglalni Brüsszelt. A Pesti Srácok főszerkesztője szerint annak a szellemnek kell elfoglalni Brüsszelt, amit a kétharmados többséggel megváltasztott magyar kormány képvisel.

Hozzátette, hogy a kormánypárt Századvég Intézet kutatása szerint ez EU-s közvélemény 60-70 százaléka nem szeretné, ha a NATO bevonulna Ukrajnába, mint ahogy a kötelező sorkatonaság visszahozását sem akarja az emberek többsége.

A Békemeneten hasonlóan gondolkodnak, így kijelenthető, hogy a menet Európa hangja

– tette hozzá Huth Gergely.

Gyűlik a tömeg a Békemenetre, megérkeztek a megafonosok is
Fotó: RTL

Az orosz atomfenyegetés kapcsán elmondja, hogy Medvegyev „a rossz rendőr szerepében” tetszelegve radikális kijelentéseket tesz, de szerinte az nagyobb gond, hogy Európában arról beszélnek, hogy itt az ideje az atomfegyverkezésnek.

Valós veszélynek nevezi, hogy a NATO bevonulhat Ukrajnába, szerint azonban még ez sem biztos, hogy segítene rajtuk, a háborút viszont eszkalálná.

A menet ott is el fog vonulni, ahol az éjjel a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetének, a Demokratikus Lendületnek (DEL) aktivistái tájékoztató feliratokat festettek a Békemenet útvonalára, hogy emlékeztessék a résztvevőket a kormány bűneire. Olyan feliratok kerültek az aszfaltra, mint a „Pedofidesz”, a „Sulyok Tamás bűnöző” és a „Stop akku”.

Az akció során a rendőrök háromszoros túlerőben igazoltatták őket, és egy órán keresztül 6-7 villogó rendőrautóval vették körbe a helyszínt. Végül megállapították, hogy sem károkozás, sem szabálysértés nem történt, de a festéket elkobozták. A DK fiataljai közölték: lemosható és környezetbarát festéket használtak.

Időközben a Facebookra is elkezdték posztolni a fideszes képviselők, hogy busszal utaztatják az embereket a menetre.

Csak, hogy Brüsszelben is értsék!

Csak a béke a megoldás!

Ma 13 órakor indul a Békemenet, mi már úton vagyunk!

Hajrá, Monor! 🇭🇺

Hajrá, Magyarország! 🇭🇺
 

– írta a bejegyzéséhez Pogácsás János fideszes képviselő.

A helyszínen a kollégánknak sikerült beszélnie Rákay Philip kormánypárti influenszerrel is. Minden idők legdrágább magyar filmjének „Most vagy soha!” című mozinak a producere arról beszélt, hogy bár nem politikai szakértő, de úgy véli, hogy mindazt, amit látni lehet az elmúlt két és fél évben, az orosz-ukrán konfliktus kapcsán, amiatt „az ember csak dörzsöli a szemét”.

Azt se hittük, hogy lehetséges hogy a szomszédban legyen egy háború, aztán egyszercsak lett. Az egész úgy indult, hogy csak sisakokat küldjünk, aztán már arról van szó, hogy különböző fegyvereket küldjünk, aztán mostmár taktikai atomfegyverekről beszélnek. Sodródunk bele óráról órára valamiféle egészen furcsa, idióta helyzetbe

– mondta Rákay Philip.

„A háborúk már csak olyanok, hogy amit komolyan gondolunk hogy nem fog bekövetkezni az perceken belül lehet teljesen másképp lehet, ez történt az első és a második világháború esetében is, hogy lokális konfliktusokból indult el minden” – mondta a kormánypárti influenszer, aki szerint jelenleg is itt tartunk.

Kollégáink jelentése szerint a Békemenetre befutott Semjén Zsolt és Deutsch Tamás is, a két politikus rögtön a menet élére állt, ahol a tömeggel együtt énekelték el a székely himnuszt.

Gyűlik a tömeg a Békemenetre, megérkeztek a megafonosok is
Fotó: RTL

A fotón látszik, hogy Semjén és Deutsch mellett Stefka István újságíró, Fásy Ádám zenész, Bayer Zsolt publicista és Bencsik András és Ifj. Lomnici Zoltán is a menet élén vonul. Kollégáink nem tudják kérdezni a menetet vezetőket, mert egy kötelet feszítettek ki, amin belül csak a kormánypárti HírTV tartózkodhat.

Sikerült beszélni viszont egy Erdélyből érkezett Orbán-rajongóval, aki saját bevallása szerint már hetek óta Budapesten tartózkodik, ahol kialakítottak egy „főhadiszállást”. Arra kérdésre, hogy mennyire tart az atomfenyegetéstől, azt feleli, hogy „nem foglalkozik ilyen nagy dolgokkal, az ő feladata, hogy támogassa Orbán Viktort, majd ő foglalkozik a kérdéssel”.

A 24.hu élő közvetítése szerint a menet felé valaki azt kiabálta, hogy „Árad a Tisza”. Minden bizonnyal Magyar Péter pártjának a szimpatizánsa lehetett, mindenesetre válaszul azt kapta a fideszesektől, hogy „Apad a Tisza”.

Beszámoltunk arról is: az rtl.hu egyik stábja harmadik próbálkozásra sem tudott bejutni a Békemenetre, holott előzetesen regisztráltunk. Közben viszont nem unatkoznak: egy idősebb békemenetező férfi „provokátoroknak” nevezte stábunkat, miközben ők megpróbáltak a meneten kívül interjút készíteni. 

Amikor kollégánk jelezte neki, hogy „simán mondhatta volna akkor, hogy nem akar nekünk nyilatkozni”, ő operatőrünkre rontott, azt kiabálta neki, hogy „ne vegyen fel, ne vegyen fel!”, majd „nekiment, ki akarta lökni a kamerát a kezéből”.

Egy ponton pedig egy résztvevő így szólt oda stábunknak: „Jól esett, hogy lefilmezhettél hátulról?” Ezt a kérdést hamarosan követte az „orrba nyomhatlak?” is a Békemenet résztvevőjétől.

Magyar Péter is elmondta a magáét a Békemenetről

Nagyjából fél órával Orbán Viktor miniszterelnök beszéde előtt Magyar Péter hosszabb Facebook-posztot tett közzé a Békemenetről. Azt írta: „Hiába a közpénz százmilliókból folytatott kampány, az adófizetői pénzből finanszírozott buszok és a menet, szűk útvonalra tereléssel való megnyújtása, az már most látszik, hogy ez minden idők legkisebb érdeklődést kiváltó »béke«menete”.

Szerinte ez azért van, mert mára „már a fideszes szavazók jelentős része sem adja az arcát egy olyan hatalmi arroganciához, amely hazánkat az Unió második legszegényebb és egyben legkorruptabb tagállamává tette. A magyar emberek többsége nem vállal közösséget egy olyan állampárttal, amelynek vezetői még bocsánatot sem kérnek az eddigi legsúlyosabb pedofil bűncselekmények áldozataitól”.

Szavait így zárta: „A magyar emberek nem támogatják a hatalmi elit által mesterségesen ásott árkok további mélyítését, hanem pont azt várják el, hogy a közéletet a béke és egymás tisztelete irányítsa, ami segíthetne abban, hogy hazánk egy élhető, fejlődő országgá váljon”. Kommentben hozzátett még egy idézetet Szent Páltól.

Közben a menet eleje megérkezett a Nagyrétre, ahol a Hír TV műsorvezetője vezeti fel Orbán Viktort. Azt állította, hogy az európai vezetők már azt tervezik, hogy közvetlenül is beszálljanak a háborúba. Ezután a Nemzeti Színház színészeinek műsorát konferálja fel.

Orbán Viktor beszédében focis hasonlatokkal, őrült masinisztákkal és Tankcsapda-idézettel is támad. Azt mondta: „A Fidesz-KDNP-re leadott szavazat életet ment”. A beszédről szóló cikkünket itt olvashatják el.

Nyitókép: RTL

#Belföld#békemenet#jubileum#cöf#cöka#orbán viktor#fidesz

Címlapról ajánljuk