Belföld

A Nézőpont megkérdezett 500 embert telefonon, szerintük Vitézy legyőzheti Karácsonyt

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. június 8. 10:56

A kormányközeli Nézőpont Intézet legfrissebb, reprezentatívnak mondott közvélemény-kutatása azt mérte, hogy Vitézy Dávidra a budapesti szavazók 52 százaléka, míg Karácsony Gergelyre 45 százalékuk szavazna. 

A kormányközeli Nézőpont Intézet friss közvélemény-kutatása szerint Szentkirályi Alexandra visszalépését követően a budapesti szavazók 52 százaléka szavazna Vitézy Dávidra, míg Karácsony Gergelyre csak 45 százalék.

Az MTI által feldolgozott, 2024. június 7-én 500 fő telefonos megkérdezésével készült, reprezentatívnak mondott felmérés eredményei szerint többen vélik úgy, hogy Karácsony Gergely vasárnap veszíteni fog (46 százalék), mint akik szerint meg fogja nyerni (42 százalék) a választást.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje péntek reggel jelentette be, hogy csak a Fidesz fővárosi listavezetőjeként folytatja a kampányt, így három szereplőre szűkült a jelöltek köre.

„Úgy tűnik, Vitézy Dávidnak sikerült Karácsony Gergely 2019-es 51 százalékos támogatói köréből is megszólítania szavazókat” – írta az MTI-nek szombaton reggel megküldött közleményében a Nézőpont Intézet, hozzátéve, hogy „Karácsony Gergely hivatali ideje végén nemcsak Vitézy Dávid támogatói vannak többségben, de azok is, akik szerint kihívója le is fogja őt győzni”.

Szentkirályi Alexandra egy Facebook-videóban jelentette be péntek reggel, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől. A Fidesz jelöltje támogatóit arra kérte, vasárnap szavazzanak Vitézy Dávidra. A két versenyben maradt főpolgármester-jelölt nem lepődött meg a bejelentésen. Vitézy Dávid szerint vele nem egyeztettek erről, Karácsony Gergely szerint azonban végig ez volt a Fidesz terve:

 

#Belföld#önkormányzati választás 2024#Szentkirályi Alexandra#karácsony gergely#vitézy dávid#Nézőpont Intézet#budapest#közvélemény-kutatás

Címlapról ajánljuk