BUDAPEST

3:50
HíradóÚjraszámolták a fővárosi szavazatokat, de még mindig nincs eredmény
2024. június 14. 18:57

Újraszámolták a fővárosi szavazatokat, de még mindig nincs eredmény

Pénteken újraszámolták a főpolgármester-választáson leadott érvénytelen szavazatokat, de a Híradó adásáig még mindig nem lehetett tudni, ki győzött, helyszíni tudósítónk szerint a Nemzeti Választási Bizottság délután öt órára összehívott ülése még mindig nem kezdődött el. Karácsony Gergely az Alkotmány utcában, az NVI épülete előtt tart demonstrációt, a választás megismétlését követeli.
2:33
HíradóBudapestet is eléri az új orvosi ügyeleti rendszer, veszélyekre figyelmeztet az orvosi kamara titkára
2024. június 13. 18:55

Budapestet is eléri az új orvosi ügyeleti rendszer, veszélyekre figyelmeztet az orvosi kamara titkára

Csökkenhet a betegbiztonság, és akár négy órára orvosi ügyelet nélkül maradhatnak a betegek, ha Budapesten is úgy vezetik be az ügyeleti rendszert, mint az ország többi részében – figyelmeztet az orvosi kamara titkára. Keczéry Attila szerint nem egyeztettek velük a változásokról. Az Országgyűlés kedden szavazta meg, hogy az új ügyeleti rendszert ősszel a fővárosban is bevezetik.
7:31
FókuszÖtszázan pörgették az ötven éves Rubik-kockát a Szent István téren
2024. június 12. 20:29

Ötszázan pörgették az ötven éves Rubik-kockát a Szent István téren

Több mint 500 tanuló gyűlt össze a Szent István Bazilika előtti téren, akik egy flashmobbal ünnepelték a Rubik-kocka ötvenedik születésnapját. Az alkalom apropójából még egy dal is felcsendült, amit a mesterséges intelligencia készített. Mindenki pörgette a kockákat, volt, aki csukott szemmel is ki tudta rakni, és akadt, akinek csak néhány másodperc kellett ahhoz, hogy minden szín a helyére kerüljön. Hogy milyen volt a hangulat a téren, honnan jött Rubik Ernő világsikert hozó ötlete, és hogyan készül maga a kocka, azt megtudhatják a Fókusz riportjából.
BelföldVitézy Dávid: Még nincs végeredménye a választásnak, elkerülhetetlen az újraszámolás
2024. június 12. 14:09

Vitézy Dávid: Még nincs végeredménye a választásnak, elkerülhetetlen az újraszámolás

Vitézy Dávid újraszámolást követel a főpolgármester-választáson, szerinte ugyanis olyan voksokat is érvénytelennek minősítettek, amelyek nem voltak azok. Állítása szerint legalább 202 szavazókörben volt arra példa, hogy valaki az áthúzott Szentkirályi Alexandra és valamelyik másik jelölt neve mellé is ikszelt egyet, ezek pedig szabályos voksok. A gondot a Nemzeti Választási Iroda félreértelmezhető segédanyaga okozta, amelyet a szavazatszámlálóknak adtak ki. Vitézy Dávid azt ígérte, a jogerős döntést elfogadja majd.
Belföld„A Fidesznek, Vitézyéknek és a Tiszának is egyetlen célja van: Karácsony Gergely ledarálása”
2024. június 12. 5:53

„A Fidesznek, Vitézyéknek és a Tiszának is egyetlen célja van: Karácsony Gergely ledarálása”

Ruff Bálint politikai tanácsadó szerint az, ahogyan Karácsony Gergely megnyerte a főpolgármester-választást, felér egy kudarccal. Karácsony nehéz helyzetbe kerül, és nem csak azért, mert senkinek nincsen többsége a Fővárosi Közgyűlésben: a Tisza Pártot még csak számon sem lehet kérni, mivel nincsen programjuk. Budapest megbénulhat a nagy taktikázásban, a működésképtelen főváros képe pedig a Fidesz malmára hajthatja a vizet. Ruff Bálint mégsem tartja lehetetlennek, hogy Karácsony Gergely ezt is megoldja.
6:37
ReggeliEz kéne ahhoz, hogy újraszámolják a budapesti szavazatokat
2024. június 11. 9:42

Ez kéne ahhoz, hogy újraszámolják a budapesti szavazatokat

A választás estéjén a főpolgármesteri versenyben szinte végig vezetett Vitézy Dávid, ám ahogy nőtt a feldolgozottság, elolvadt a függetlenként induló, az utolsó napokban a Fidesz támogatását élvező jelölt előnye. Végül 324 szavazattal alulmaradt a hivatalban lévő Karácsony Gergely ellen, de bejelentette, hogy az alacsony különbségre és a sok érvénytelen szavazatra tekintettel kérni fogja a szavazatok újraszámolását. De mit mond erről a jog, mikor lehet élni ezzel a jogorvoslati lehetőséggel? A Reggeli stúdiójában ennek jártunk utána Dr. Gerő Tamás ügyvéddel.
4:56
ReggeliEzek a hírességek voltak ott Vitézy Dávid eredményváróján
2024. június 11. 9:03

Ezek a hírességek voltak ott Vitézy Dávid eredményváróján

Zalavári Noémi, az RTL Híradójának riportere Vitézy Dávid eredményváróján töltötte a választások estéjét, és mint mondta, sosem volt még hasonló eseményen, ahol egy részeredmények szerint nyerésre álló politikus csapata, aktivistái ennyire ne merték volna elhinni, amit a tévé képernyőjén látnak. Hogy milyen volt a hangulat a Vitézy-táborban, hogy reagáltak arra, amikor Karácsony Gergely átvette a vezetést, hogy milyen hírességeket látott az eseményen, és hogy miért nem sikerült Vitézyvel interjúzni, arról az RTL Híradó tudósítója többet is elárul a fenti videóban megnézhető beszélgetésben.
BelföldŐk Magyar Péter budapesti képviselői, akik felforgathatják a fővárosi politikát
2024. június 11. 6:01

Ők Magyar Péter budapesti képviselői, akik felforgathatják a fővárosi politikát

Magyar Péter és a Tisza Párt Budapesten ugyanúgy 10 képviselőt küldhet a Fővárosi Közgyűlésbe, mint a Fidesz-KDNP. Mindez azt is jelenti, hogy ők lesznek a királycsinálók, vagyis nélkülük biztos, hogy senkinek sincs többsége, vele viszont mindenkinek. Hacsak össze nem fog a Fidesz Karácsony Gergelyékkel. De mégis kik azok, akik beülhetnek a Tisza Párt részéről a Fővárosi Közgyűlésbe, akik alapjaiban forgathatják fel a budapesti politikát? Kiderül cikkünkből.
3:17
HíradóHajszálon múlt a főpolgármesteri választás, 324 vokssal Karácsony Gergely nyert Budapesten
2024. június 10. 18:34

Hajszálon múlt a főpolgármesteri választás, 324 vokssal Karácsony Gergely nyert Budapesten

Nagyon kis különbséggel, de végül Karácsony Gergely nyerte meg a vasárnapi főpolgármesteri választást. Az újraválasztott Karácsony mindössze 324 vokssal előzte meg Vitézy Dávidot, aki szerint újra kellene számolni a szavazatokat a sok érvénytelen voks miatt. A fővárosi közgyűlés minden korábbinál megosztottabb lesz, többsége senkinek nincs. A Tisza Párt formális együttműködést nem tervez senkivel, csak konkrét ügyek mentén kész együttműködni Karácsony Gergellyel.
BelföldVitézy Dávidnak sürgősen ki kell találnia, hogy miért kéri az újraszámlálást
2024. június 10. 15:05

Vitézy Dávidnak sürgősen ki kell találnia, hogy miért kéri az újraszámlálást

Vitézy Dávid, a budapesti főpolgármester-választás vesztese hétfő éjjel arról beszélt, hogy az érvénytelen szavazatok kirívóan magas száma miatt „egészen biztosan újraszámlálásra kerül sor”. A választási törvényben azonban ilyen lehetőség nincs, a választási eredmény ellen kifogást konkrét jogsértések miatt lehet tenni. A szakértő szerint intenzív jogászkodás várható szerda délutánig, hacsak addig Vitézy el nem fogadja a számára kedvezőtlen eredményt.
3:21
Cápák közöttIdőutazást kínált félmillió euróért a Cápáknak a VR Tours tulajdonosa
2024. június 9. 21:00

Időutazást kínált félmillió euróért a Cápáknak a VR Tours tulajdonosa

Kurucz Márton virtuális valósággal és turizmussal kapcsolatos szolgáltatást hozott a Cápák közöttbe. A 29 éves vállalkozó állítása szerint Európa szinten egyedülálló a találmányuk, ezért Budapest és Bécs után szeretnének meghódítani Párizst, Barcelonát és Rómát. Ehhez 500 ezer eurós befektetésre lenne szükségük, melyért cserébe 35%-os tulajdonrészt és a megtérülésig 60%-os hozamelsőbbséget ajánlott Márton a Cápáknak.
1:45
HíradóLMP: Karácsony Gergelyt eltiltották
2024. június 9. 20:19

LMP: Karácsony Gergelyt eltiltották

Vitézy Dávidék feljelentették Karácsony Gergelyt, amiért a főpolgármester átragasztotta az LMP jelöltjének plakátjait. A Fővárosi Választási Bizottság Vitézy és az LMP javára döntött – ezt Gál József az LMP szóvivője mondta az RTL Híradó stábjának. Karácsony Gergelyt eltiltották a további jogsértésektől. Gál elmondta, hogy sokakban ellenszenvet ébresztett Karácsony akciója, ezért az nekik hozhatott szavazatokat.
1:51
HíradóVideón a balul elsült vicc: 2 kocsit is összetörtek, miközben egy járókelőt akartak megdobni Budapesten
2024. június 8. 19:43

Videón a balul elsült vicc: 2 kocsit is összetörtek, miközben egy járókelőt akartak megdobni Budapesten

Feltehetően poénnak indult, de rosszul sült el. Két kocsit tört össze egy sofőr a fővárosban néhány nappal ezelőtt, miközben utasa egy járókelőt akart megdobni az utcán. A sofőr ezért lehúzódott az út szélére, és nekiment egy út szélén parkoló autónak, majd elhajtott a helyszínről. Az esetet egy másik autós fedélzeti kamerája rögzítette, amit elküdött a Budapesti Autósok Közösségének. A rendőrök eljárást indítottak az ügyben, még keresik a kocsiban ülőket.
ÉletmódSzázezres bírság is jöhet, ha rossz helyen fürdik
2024. június 8. 11:54

Százezres bírság is jöhet, ha rossz helyen fürdik

Mivel a strandok belépői évről évre egyre drágábbak, sokan próbálnak olcsóbb alternatívát választani és megkeresni a lehető legkevésbé zsúfolt szabadstrandokat. Érdemes azonban résen lenni, ugyanis nem lehet csak úgy akárhol belecsobbanni a vízbe. Ha rossz helyen próbálunk így hűsíteni magunkon, akkor könnyen százezer forintos szabálysértési bírság is lehet a vége, vagyis még rosszabbul is járhatunk, mint egy drága strandbelépővel. A Jog365 szakértője segít mindezt elkerülni. 
1:18
Videó2005-re épülhet meg a ferihegyi gyorsvasút – mondták 2002-ben
2024. június 8. 10:17

2005-re épülhet meg a ferihegyi gyorsvasút – mondták 2002-ben

Legkorábban 2005-re épülhet meg a ferihegyi gyorsvasút, erről szóltak a hírek 2002-ben, ezen a napon. „A gyorsvasútra nagy szükség lenne már most, hogy elkerülhetők legyenek a ferihegyi gyorsforgalmi út legendás dugói” – fogalmazott az RTL riportere, autóból pedig azóta sem lett kevesebb, a repülőjáratok száma viszont megsokszorozódott. Arról, hogy a bonyolult engedélyeztetési folyamat hosszabb időt vehet majd igénybe, a kivitelező cég elnök-vezérigazgatója mesélt a Híradónak – arra azonban alighanem ő sem számított, hogy a gyorsvasút még 22 két év múlva is csak ábránd lesz a budapestieknek.