Belföld

18 órája várják a Wizz Air utasai Rómában, hogy hazainduljon Budapestre a gépük

rtl.hurtl.hu

2024. június 23. 18:25

Törölték a Rómából Budapestre tartó Wizz Air járatot, az utasok a repülőtéren ragadtak, szállást pedig csak töredékük kaphatott.

Péntek este fél 10 után indult volna Rómából a Wizz Air Budapestre tartó járata, azonban a gépük nem szállt fel – írja az Utazómajom. Először még 3 órás késést jelentettek be az utasoknak, azonban éjfél előtt már egy olyan üzenetet kaptak a reptéren várakozók, hogy a járatukat törölték és másnap, azaz június 23-án délután 4-kor küldenek mentesítő járatot.

A cikk szerint ezután azt mondták a 200 utasnak – akik között bőven voltak gyerekek és idősek is egy olvasójuk szerint –, hogy kapnak szállást, azonban ez nem sikerült. „A check-in pultnál óriási tömeg várta, hogy leadhassa a szállásigényt. Hajnal egy és reggel 6 között a kollégák folyamatosan keresték a szállásokat, végül azt mondták, hogy inkább keressenek maguknak” – írták a cikkben. Úgy tudják, mindössze 20 utasnak sikerült szállást biztosítani.

Mindenki kapott egy félliteres vizet és egy 16 eurós kupont, hogy tudjanak ételt vásárolni maguknak. A tömeg a váróban töltötte az időt, amíg a gépük végre elindul – olvasható a cikkben.

Megkerestük a Wizz Airt az esettel kapcsolatban, azt írták, hogy a „június 22-i, Budapest-Róma, valamint a Róma-Budapest között közlekedő járatait, a légiirányítás kapacitáshiánya miatt kénytelen volt átütemezni június 23-ra. A járatok átütemezésére azért volt szükség, mert a személyzet, a résidők miatti késések eredményeként kifutott volna a munkaidejéből”.

A légitársaság szerint a Rómában tartózkodó utasokat nem hagyták magukra: „a Wizz Airrel szerződéses kapcsolatban álló földi kiszolgáló cég segített az arra igényt tartó utasoknak szállást foglalni az éjszakára. Ez a szokásosnál hosszabb időt vett igénybe, ugyanis telítettek voltak a közeli szállodák. Voltak olyan utasok is, akik a reptéren tartózkodást választották. A járatra várakozók a jogszabályokban előírtaknak megfelelően a repülőtéren levásárolható kupont is kaptak. Ezenfelül a légitársaság értesítette az érintett utasokat arról is, hogy térítésmentesen átfoglalhatják jegyüket egy másik járatra, illetve, ha az számukra megfelelőbb, a légitársaság visszatéríti számukra a jegyár 100 százalékát vagy a jegyár 120 százalékának megfelelő összegű WIZZ kreditet”.

A válaszukban azt is hozzátették, hogy „bár a nemzetközi légi irányítás döntései felett nem rendelkezik a Wizz Air, a légitársaság ezúton is szeretne minden érintettől elnézést kérni a kellemetlenségekért, és megköszönni türelmüket.”

Nyitókép: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

#Belföld#wizz air#késés#róma#budapest#járat#repülőtér