Virágh Orsolya Virágh Orsolya

28 éve vagyok a Fókusz csapatának tagja – szinte a kezdetektől. Még az Eötvös Lóránd Tudományegyetem médiaszociológia szakán tanultam, amikor már beszippantott a televíziózás. Azóta a munkám szó szerint körbevitt a világon: Dél-Afrikától Dél-Amerikáig, Közép- és Észak-Amerikán át egészen Ausztráliáig, ahol egy évet éltem és forgattam. A történetmesélés számomra nem csak munka, hanem szenvedély. Legyen szó hátrányos helyzetű vagy sérült emberek életéről, inspiráló portrékról vagy színes útifilmekről, beszélgetni, megérteni és elmesélni – ez hajt igazán. Sokat kérdezek, de ez a mérhetetlen kiváncsiság motivál minden egyes interjúnál. A forgatások mellett felelős szerkesztőként is dolgozom, olyankor az élő Fókusz adások irányításáért felelek a vezérlőben – ott, ahol minden pillanat számít.

9:47
Fókusz„A szüleim úgy etetnek, mint egy disznót” – az anorexiás Regina 24 kilósan került kórházba
2023. január 28. 19:47

„A szüleim úgy etetnek, mint egy disznót” – az anorexiás Regina 24 kilósan került kórházba

Még a kórházban is kövérnek látta magát a 12 évesen anorexiában szenvedő Nóga Regina. Rettegett az elhízástól, egyáltalán nem érzett éhséget, már vizet sem akart inni. 6 évvel később viszont fordult a kocka, és az eltökéltségét sikerült az előnyére fordítania. Ma már pszichológia szakos egyetemista és profi testépítő versenyző.
11:55
Fókusz„Semmi másom nem maradt, mint hogy imádkozzak, hogy ők rendben legyenek” – óriási baby boom volt a sztároknál 2022-ben
2023. január 7. 19:52

„Semmi másom nem maradt, mint hogy imádkozzak, hogy ők rendben legyenek” – óriási baby boom volt a sztároknál 2022-ben

Czutorék, Rúzsa Magdiék, Rácz Jenőék, Nádai Anikóék, Kocsis Korinnáék, Dudás Mikiék, Diazék: felsorolni is nehéz, hány sztárbaba jött a világra 2022-ben. A pálmát egyértelműen Rúzsa Magdi hármasikrei viszik, akik nemcsak bearanyozták, de fel is borították Magyarország egyik legnépszerűbb énekesnőjének életét.
13:26
FókuszA szabadszállási Máté és az Arab Emírségekben született Mohamed megmutatják Dubaj két arcát
2022. december 17. 19:43

A szabadszállási Máté és az Arab Emírségekben született Mohamed megmutatják Dubaj két arcát

Felfoghatatlan mennyiségű pénzköltés, csillogás és végtelen lehetőségek. És a hagyományok megőrzése. Részegségért például néhány nap józanító börtön jár, a legkisebb bűncselekményért pedig kitoloncolás. Emellett viszont már dolgoznak annak az okosvárosnak a kifejlesztésén, ahol ha szívrohamot kap valaki az utcán, a mellette lévő szemetes hívja a mentőket. Máté a technológiai vívmányokat, a lehetőségek végtelen tárházát látja Dubajban, míg Mohamed a hagyományok megőrzését, szülőföldje kevésbé ismert arcát szeretné megmutatni.
11:04
FókuszHanna hétéves korára 14 kemoterapiát és 25 sugárkezelést kapott, most el akarják árverezni a házukat
2022. december 10. 20:03

Hanna hétéves korára 14 kemoterapiát és 25 sugárkezelést kapott, most el akarják árverezni a házukat

Két évvel ezelőtt először csak a dereka fájt a most hétéves Hannának, aztán az MR kimutatta, hogy daganat van a csigolyáján, amit azonnal műteni kell. A kislány azóta 14 kemoterapián és 25 sugárkezelésen van túl. Édesanyját leszázalékolták, édesapja burkolóként próbálja visszafizetni hárommillió forintos tartozásukat, ami négy gyerek mellett szinte lehetetlen.
6:45
FókuszRémisztő magasan, a levegőben lógva vacsorázott Dubajban egy magyar pilóta és a Fókusz stábja
2022. november 28. 19:47

Rémisztő magasan, a levegőben lógva vacsorázott Dubajban egy magyar pilóta és a Fókusz stábja

Burkus Feri 10 éve repül autogiróval. Azért látogattunk el Dubajba, hogy Feri nekünk is megmutassa, milyen egy ránézésre helikopterhez hasonlító, de annál jóval kisebb járművel a levegőbe emelkedni. Nem volt szerencsénk, forgatásunkkor épp légtérzár volt. De így sem maradtunk tétlenek, egy étteremdarut próbáltunk ki, természetesen Ferivel. Két óra 52 méter magasan, ott, ahonnan a Pálma-szigetek is jól látszódtak. Lélegzetelállító volt.
6:01
Fókusz„Halottnak kellene lennem, három hónapnál többet nem adtak” – a halálban is életet adnak a hospice házak, de a rezsiválság őket is sújtja
2022. november 2. 21:09

„Halottnak kellene lennem, három hónapnál többet nem adtak” – a halálban is életet adnak a hospice házak, de a rezsiválság őket is sújtja

A Fókusz stábjának végstádiumban lévő betegek számoltak be élményeikről. Nekik nemcsak a fájdalomcsillapítás miatt fontos a hospice ház, hanem azért is, mert a hozzátartozókkal együtt olyan lelki támogatást kapnak, ami miatt elfogadhatóbbá, sőt megnyugtatóvá válik a halál közelsége. 
6:39
FókuszA kislány a kutyája szokásait vette fel, a kisfiúnak látszott a szíve a bőre alatt –  megható történeteket osztottak meg beteg, sérült gyerekeket vállaló nevelőanyák
2022. október 9. 8:00

A kislány a kutyája szokásait vette fel, a kisfiúnak látszott a szíve a bőre alatt – megható történeteket osztottak meg beteg, sérült gyerekeket vállaló nevelőanyák

Éva és Ilona nevelőszülőként sosem válogatnak: Évához került már olyan elhanyagolt gyermek, akinek még a vécé és a villanykapcsoló is újdonságnak számított, és olyan kisfiú is, akinek a belső szerveit is látták a bőrén keresztül, annyira beteg volt. Ilona két szívbeteg kisfiú életét teszi boldogabbá. 
10:09
Fókusz„Látom benne a bajnokot, látom benne a világbajnokot” – tíz éve még a Lokiban focizott, ma már a skót válogatottban bokszol a magyar fiú
2022. augusztus 27. 19:45

„Látom benne a bajnokot, látom benne a világbajnokot” – tíz éve még a Lokiban focizott, ma már a skót válogatottban bokszol a magyar fiú

Tíz évvel ezelőtt döntött úgy a háromgyerekes Szilágyi család, hogy a jobb megélhetés reményében elhagyják Magyarországot. Először Londonba mentek, de az túlságosan drágának bizonyult, ezért továbbálltak Skóciába. Itt végül megtalálták a számításaikat. Idősebbik fiukból, a 20 éves Aurélból pedig akár világbajnok bokszoló lehet. 
10:42
Fókusz„Hiába tudom, hogy nem én voltam, rettentően fáj, hogy senki nem hiszi el” – Gergő három évet ült ártatlanul, azóta sem kártérítést, sem bocsánatkérést nem kapott
2022. július 16. 19:25

„Hiába tudom, hogy nem én voltam, rettentően fáj, hogy senki nem hiszi el” – Gergő három évet ült ártatlanul, azóta sem kártérítést, sem bocsánatkérést nem kapott

Varga Gergő három évet töltött fegyházban, teljesen ártatlanul. Ha kapna is kártérítést, a megbélyegzést soha nem tudja lemosni magáról, és a lelki traumáitól sem szabadulhat. Gyakran megtörténik, hogy olyan embert bilincselnek meg és ítélnek el, aki nem bűnös. Hol csúszik el az igazságszolgáltatás, kik és miért hibázhatnak?
8:58
Fókusz„Tizenegy éves koromban kezdtem el iszogatni, aztán 15 voltam, amikor elkezdtem drogozni” – gyerekként lettek a kábítószerek rabjai, de már elindultak a gyógyulás útján
2022. június 25. 20:00

„Tizenegy éves koromban kezdtem el iszogatni, aztán 15 voltam, amikor elkezdtem drogozni” – gyerekként lettek a kábítószerek rabjai, de már elindultak a gyógyulás útján

Már gyerekként a kábítószerek rabságában éltek, teljes elveszettségben és magányban. Volt, aki akkor bulinak fogta fel, de ma már úgy gondolja, jobb lett volna, ha nem így alakul a sorsa. Az Emberbarát Alapítvány rehabilitációs otthonában indultak el a gyógyulás útján, ahol nem páciensként, hanem emberként tekintenek minden szenvedélybetegre.
7:52
FókuszKét év kihagyás után újra megrendezték az Élet Menetét - olyan túlélővel is találkoztunk, aki egy év alatt három koncentrációs tábort járt meg
2022. április 25. 20:04

Két év kihagyás után újra megrendezték az Élet Menetét - olyan túlélővel is találkoztunk, aki egy év alatt három koncentrációs tábort járt meg

Több ezren emlékeztek és emlékeztettek a holokauszt áldozataira, arra a második világháború idején végrehajtott népirtásra, amely 6 millió ember halálát követelte. A Fókusz stábja az Élet Menetén találkozott a 94 éves Forgács Jánossal, aki egy év alatt három koncentrációs tábort járt meg.
9:04
FókuszKováts Adél lánya súlyos betegséggel jött világra, most könyvével nagy lépést tett az önállóság felé
2022. január 10. 19:03

Kováts Adél lánya súlyos betegséggel jött világra, most könyvével nagy lépést tett az önállóság felé

Mit tehet vajon egy szülő, amikor azzal kell szembenéznie, hogy a gyermeke súlyos beteg? És miken mehetett már keresztül az a gyermek, akinek már a kórház a második otthona és annyira kötődik hozzá, amennyire mások viszolyognak tőle? Kováts Adél színésznő és lánya nem csupán a kitartás és szeretet, hanem az elfogadás mintapéldái is.
9:11
FókuszRicsi gyerekként kizuhant az ablakon, most a téli paralimpiára készül
2021. december 18. 19:30

Ricsi gyerekként kizuhant az ablakon, most a téli paralimpiára készül

Tavaly még csak 10 napot síelt az évben, idén már rendkívül keményen edzett, jövőre pedig, ha minden együtt áll, akkor Pekingben a téli paralimpián indulhat. 19 évvel ezelőtt mutattuk be először Ricsi történetét. Még nem volt 5 éves akkor. Az édesanyja az élettársára bízta a fiát, aki egyedül hagyta otthon, az ablakot pedig nyitva felejtette. Ricsi a negyedik emeletről zuhant le, 16 métert.
5:09
FókuszTe kaptál már olyan karácsonyi ajándékot, aminek nem örültél? Mit csináltál vele?
2021. december 14. 19:23

Te kaptál már olyan karácsonyi ajándékot, aminek nem örültél? Mit csináltál vele?

Az örök zokni, a jó meleg szőrme sapkák, karácsonyi kerámiák, fenyőgyertyák, az elmaradhatatlan bőrkesztyű, ilyen-olyan fatárgyak, mézeskalács szívecske – nem kell sokat gondolkodni, elég egy karácsonyi vásárba ellátogatni. Az már más kérdés, hogy ki fog örülni ezeknek? Hogy mennyire nehéz jól ajándékozni az tudhatja leginkább, aki szembesült már a másik fancsali képével, ahogy kicsomagolja a meglepetést. A legdrágább ajándékok kapcsán is könnyű melléfogni, hát még akkor, ha sokat nem agyalunk és rutinból próbáljuk letudni a feladatot.
5:51
FókuszÁron 350 grammal és 25 centivel született, azt hitték nem éli túl, a kisfiú már hatéves
2021. november 25. 19:30

Áron 350 grammal és 25 centivel született, azt hitték nem éli túl, a kisfiú már hatéves

Áron életben maradásra születésekor, 6 évvel ezelőtt nem sok esélyt jósoltak. A kisfiú alig 350 grammal született. Édesanyján, Zsuzsin még alig látszott a terhesség, amikor kórházba került. Hamar kiderült, hogy terhességi toxémiája van, és azonnali beavatkozásra van szükség, különben veszélybe kerül az élete. A szülőknek meg kellett birkózni a tudattal, hogy a terhességet le kell zárni. Jelenleg Magyarországon a törvény a 24. hétnél húzza meg az életbentarthatóság határát. Ez kb. 500 grammos súlynak felel meg. Ettől 3 héttel és 150 grammal volt elmaradva Áron.