Fókusz

„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most

Virágh OrsolyaVirágh Orsolya

2023. június 4. 8:06

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel 

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak. Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este látható Mélységek és magasságok
Sterczer Hilda

Egy újabb család gyászol

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt. 


Miután Kiss Péterrel együtt Erőss Zsolt elérte a 8586 méteres hegycsúcsot, lefelé jövet életét vesztette a társával együtt, aki önzetlenül visszafordult érte, hogy segítsen. A róluk készült filmet tavaly szeptemberben mutatták be a mozikban. Sterczer Hilda is végigkövette a munkálatokat, sőt még ruhákat is kölcsönadott a két főszereplőnek. 

A magashegyi jelenetekhez a mi pehelykabátjainkat használták (…) így még inkább át tudták érezni azt a szellemiséget, meg hogy mit jelent ilyen ruhákban, kevés oxigénnel, nagy hátizsákkal átélni a magashegyi környezetet

– árulta el Erőss Zsolt özvegye.

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este látható Mélységek és magasságok
Erőss Zsolt és Sterczer Hilda a gyerekeikkel

„Én ezt nem engedhetem meg magamnak, hogy ők rettegjenek”

Erőss Zsolt volt az első magyar, aki megmászta a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Élete során összesen tíz darab 8000 méter fölötti csúcsot hódított meg – ebből kettőt balesete után, műlábbal. Hilda férjével háromszor jutott 8000 méter fölé, de halála óta az aktív hegymászást pihenteti. „Még mindig nagyon szeretek hegyek között lenni meg kirándulni, de az, hogy nagy hegyen legyek, az már túl sok veszéllyel járna, és most már nekem fontosabbak a gyerekek”  – mondta négy éve a Fókusznak Sterczer Hilda. Azt is mondta, mivel a gyerekei már átélték, milyen elveszíteni egy szülőt, ezért nagyon féltik őt. „Nekik az, hogy valamiért kések, valódi félelem. Én ezt nem engedhetem meg magamnak, hogy ők rettegjenek, csak azért, mert anyának hegyre van kedve menni.”

A közös évekből, emlékekből nagyon kevés adatott meg neki Erőss Zsolttal. Hilda csupán 30 éves volt, amikor özvegy lett. Azt mondta korábban:

A hegymászás egy életforma, nem azért megyünk oda, mert mi elborultak vagyunk, hanem mert ott jól érezzük magunkat, ezt a környezetet szeretjük, mindig azt mondom, hogy a hegymászó nem hegymászó lesz, hanem azzá születik. 

Szerinte „van egy izgalmi, felfokozott állapot a mászásban, hogy leesek, vagy nem esek, milyen magasan vagyok, mi fog történni, ja ezt is meg tudom oldani. Itt 5 percenként meg kell oldani egy problémát.”

Hilda maga is két nyolcezrest hódított meg, a harmadikról 30 méterrel a csúcstól mintegy 10 percnyi távolságra visszafordult. Ostorozta magát miatta, nagy csalódás volt neki, hogy nem lett meg a harmadik 8000 méterese. Később terhes lett a kislányukkal, majd a kisfiúkkal, most pedig már nem gondol ezekre a csúcsokra. Miután férje halála után Hilda egyedül maradt két kisgyerekükkel, a magasság után megtapasztalta a mélységet is.  

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este látható Mélységek és magasságok
Csoma Sándor

„Életemben először voltam közel ilyen falhoz”

„Ez az a perspektíva, amin át újszerűen tudok mesélni a hegymászók életéről és arról a nehézségről, azokról a kétségekről, amit egy hegymászófeleség otthon átél” – mondta korábban a Fókusznak Csoma Sándor, a Magasságok és mélységek rendezője.

Sterczer Hildát alakító Pál Emőke figyelemmel kísérte Erőss Zsolt életét, és amikor először találkozott Hildával, egy közös falmászáson is részt vettek. 

Az volt a szándékom, hogy valahogy találjam meg az én képzeletemen és fantáziámon keresztül azt az energiát, azokat az érzelmeket, amiken Hilda átmehetett 

– árulta el Pál Emőke.

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este látható Mélységek és magasságok
Pál Emőke


Az Erőss Zsoltot játszó Trill Zsolt is kipróbálta a falmászást. A stáb nem jutott el a Himalájáig, a hegyi jeleneteket Ausztriában forgatták 3000 méter magasan. „Először elmentünk falat mászni, nekem is fel kellett mennem, életemben először voltam közel ilyen falhoz, de lenyűgöző volt” – mondta Trill Zsolt.

Hildának mára már sikerült feldolgoznia férje elvesztését. Amikor 5 éve elkészült vele a film alapjául szolgáló interjúkötet, akkor érezte, hogy lezárult életének ez a fájdalmas fejezete. 

A Magasságok és mélységek című film vasárnap este 21 órától látható az RTL-en!

 

#Fókusz#Videó#magasságok és mélységek#sterczer hilda#erőss zsolt#suhajda szilárd#hegymászás#tragédia#haláleset#ma

Címlapról ajánljuk